Találkozás boldog tehenekkel

Ha valaki az erdélyi paraszti világról, az állattartásról készít fotókat, nagyon nehéz lehet levetkőznie a jól bejáratott táj- és szociofotózás sztereotípiáit. Hogy ez a gyergyóújfalusi Bányász Annának sikerülhet, az nemcsak tehetségének köszönhető, hanem a falusi, állattartó életformának is, amelyben felcseperedett, illetve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett szakmai tapasztalatainak. A jelenleg mesteris hallgató Bányász Anna első egyéni kiállítását a csíkszeredai Új Kriterion Galériában láthatta a közönség.

Akár ismerősnek is tűnhetnek képei, melyek külön-külön is emlékezetesek, a kiállítótérben viszont nagyon erős egységbe rendeződnek. A tér steril fehérségében képeinek hús-vér elevensége sokkal közelibbé válik.

A tehén a főszereplő, a saját teheneik és velük együtt a családi gazdaság hétköznapjai, a tehénnel való együttműködés különböző fázisai. Közelítések és nagyítások. Elemeire szedi, majd egy másfajta, állat-, természet- és emberközeli viszonyba rendezi világát. Nem egy kisimított látványt kapunk, hanem egy mozaikszerűen, kis- és nagyjeleneteket felvillantó, a távolságokat és távlatokat látványosan megmozgató, mozgásban tartó, izgalmas, új horizontokat kereső közelítés képeit. Nem dokumentarista, legalábbis szándékait tekintve, fotói, ennek ellenére gyakran dokumentumértékűek is.

A viszony érdekli, természet – állat – ember hármasságának újradefiniálása, minden fél számára fenntarthatóvá, elviselhetőbbé, élhetőbbé tétele. Ennek feltételeit, lehetőségeit kutatja ezúttal a fotográfia eszközeivel. És bár a technika nélkülözhetetlen, gyakran másodlagos a kép tárgyával szemben.

Egy jól behatárolható, szabad mikrovilágot látunk, ahol a tehén és az ember egyenértékű partnerek. Viszonyukat a kölcsönösség, a természetesség, a természetközeliség határozza meg. A tehén nem csupán haszonállat, jólléte a legfontosabb. Úgy láthatjuk őt egészen közelről, szépségét és bajait, hogy közben a fotós jelenlétének különössége is mind jobban érzékelhető. Egy már közhelyesnek számító témát úgy sikerül egészen kivételes módon megragadnia, hogy saját pozíciója is egészen kivételes. Belülről ismeri ezt a ganészagú, nedvekkel, terhekkel, de bőséggel, örömmel, munkával és nyugalommal is teli világot. Időről időre benne él és dolgozik, így közvetlen közelről látja, ismeri ezeket az állatokat, ezt az emberi léptékű gazdaságot. Voyeurként mozog kameráival, de pontosan tudja, hogy mire kíváncsi, hogy mi következik, a legapróbb részletekig, csupán résen kell lennie, jó helyen a megfelelő pillanatban.

Tudatos szerepvállalás ez. A jövő sem a régi, hirdeti a kiállítás címe. A képek pedig egy lehetőséget mutatnak, hogy miként lenne érdemes jövőben gondolkodni, fenntarthatóan, kevésbé kártékonyan. Az állattartás újragondolt változatának megvalósulását mutatja. Ebben az összefüggésben a helyszín nem különösebben érdekes. A lokalitás, az erdélyiség bizonyos értelemben háttérbe szorul. Bár a helyszín adott és szerves része ennek a történetnek, mégis másodlagos a hármas viszonnyal szemben, amelyre a fotós figyelme legfőképpen irányul. És a közelség teszi azt hitelesen megragadhatóvá. A történetmesélése főbb hangsúlyait a szuperközeli képkivágások jelölik, melyek az előhívás méreteinek köszönhetően monumentálissá válnak a kiállítás terében. Naturalisztikus hatású nagyításai látni engedik az állat érzékeny, sérülékeny, ritka pillanatait, melyek ilyen közelségből egy kívülálló számára nem hozzáférhetők. Ebből a perspektívából átrendeződnek a távolságok. A világ határai egészen közelivé válnak. Az állat gerincének íve válik horizonttá. Ahogy tágul a kép, távolodik a kamera, mitikussá lesz a látvány. A ködbe vesző tájban feltűnő tehenek már-már idilli állapotra emlékeztetnek, de a fotós nem enged ennek a kísértésnek. Képei annál jóval munkaszagúbbak, életszerűbbek, közelítései annál különösebbek. Nagyon valószínű viszont, hogy jó itt tehénnek lenni.

Bányász Anna: Már a jövő sem a régi. Csíkszereda, Új Kriterion Galéria, 2022.

‍