.svg)
Szeptember 1. és 4. között szervezték meg az Erdélyi Magyar Írók Ligájának 20. írótáborát. A helyszín idén is a sztánai Kék Iringó Kúria volt, a tábor programpontjai pedig az olvasás, olvasatok témái köré szerveződtek.
Az első napon este 7-ig kell megérkezni, Vásárhelyről startolunk Fancsali Kingával, én vezetem az autót, nagyvonalúan elindulunk 3-kor, végül a kétórás utat négy óra alatt tesszük meg, szinte lekéssük a tábor nyitóvacsoráját. Amikor betoppanunk, mindenki előtt már ott kívántatja magát egy-egy kupica körtepálinka, rögtön töltenek nekünk is, megkezdődnek a koccintások, és felszolgálják a töltöttkáposztát is.
Vacsora után esti felolvasás és beszélgetés veszi kezdetét Zsidó Ferenc moderálásával, Nagy Attila felolvassa a táborhoz írt Ave Sztána című versét, melyben megszólítja a táborban jelenlevő nemzedékeket. Vermesser Levente utazós, ha úgy tetszik turistaversekkel lép fel, Borsodi L. László a család- és Erdélytörténet témájában olvas fel verseket. Szó esik később az írói karrierről, a lassú építkezésről, lassú versírásról, adódik egy nagy kérdés is Zsidó Ferenc jóvoltából: meg kell-e csókolni a csóré csigát? (persze, csak költői értelemben). A válasz egy igen, két nem. A beszélgetés végefelé Vermesser Levente kiszól a közönségbe, azt mondja, hogy olyan vagyok, mint Jim Morrison, és ez nekem nagyon tetszik. A programpont után kötetlen beszélgetés tágítja a kört, levonulunk a pincébe, beszélgetünk, barátkozunk. Jelentem: első este a keménymagot négyen alkotjuk. Vermesser Levente, Borsodi László, Karácsonyi Zsolt és jómagam. Egy adott pillanatban sajnos mi is elfáradunk, utolsókként megyünk aludni. De magamban már kitalálom a legújabb irodalmi díjat, ennek neve pedig a Keménymag-díj. Meg is van az első négy díjazottam. Gondolatban gálásan át is adom magunknak a díjakat.
Reggel arra kelek, hogy Boros Lóránd beront a szobámba a telefonommal, hogy valaki már nagyon régóta hívogat engem, és előző este jól elhagytam ezt a készüléket, lent hallgatják ahogyan cseng már mióta. Kiderül, hogy nem vagyok egy keresett személy, senki nem hívogat, csak az ébresztőm nem adja meg magát, sebaj, lerohanok, még elérem a reggelit és az első programot is.
Boka László fél órás előadást tart a digitális irodalom lehetőségeiről, népszerűsítéséről, növekvő tendenciáiról, az óra második felében Pál Dániel Levente, a PesText egyik szervezője prezentációja következik. A fordítói munkát járja körbe az íróember szemszögéből, milyen utakon érdemes elindulni, hogy írásaink fordítókat, kiadókat találjanak, hogyan tudunk könnyen szocializálódni nemzetközi könyvfesztiválokon? Az Olvasási szokások tanári szemmel című kerekasztal beszélgetést Fischer Botond moderálja, hiszen vannak írók a táborban, akik tanítanak iskolában is. Nem titok, hogy még mindig érdemes irodalmat oktatni, és a „digitális bennszülöttek” között is akadnak, akik fogékonyak és érdekeltek eziránt.
Az Elsőkötetes szerzők délutánjának moderátora André Ferenc, általa kerül fókuszba Gothár Tamás Váltás, Gál Hunor kartonfless és Fehér Imola VálóVersek című debütkötete. Utóbbi szerző felfedi, hogy valójában ő „másfélkötetes”, hiszen nemrég jelentkezett egy négykezes könyvvel is (a Simonfy Józseffel közösen írt Kétlelkes négykezesekkel – szerk. megj.). Imola kijelenti, hogy számára az irodalom nem csak magányos foglalkozás, hanem csapatmunka is, meghatározó művészi élmény együtt dolgozni egy szerkesztővel, grafikussal, rajzossal. Gál Hunor is kapcsolódik az intermediális művészetek témájához, mesél a közös projektjéről Gagyi Botond festővel, egy kötet járkál a fejükben, ami egyszerre irodalom, festészet és zene. Az első olvasmányélményekről is szó esik, melyik volt az a pont amikor a szerzők azt érezték: ,,Hú, én ilyet akarok!” Gothár Tamás számára kilencedikben Petri volt a nagy Ő, Hunort hetedik osztályban Krúdy hangulata mozgatta meg, Fehér Imola visszavezeti ezt a folyamatot a gyerekkorához, amikor édesanyja rengeteget olvasott fel neki.
Két előadás következik, Pécsi Györgyi és Máté Erzsébet tart egy-egy előadást szintén az olvasás témájában. Az olvasók csökkennek, kevesebb a nyomtatott könyv, verseskötetekről nem is beszélve. Eközben az írott szöveg egyre inkább profanizálódik, vannak már kezdetleges verziójú versgenerátorok is. Az Esti kör alatt Benő Attila, Tamás Kincső és Száva Csanád felolvasása és beszélgetése zárja a napot. Illetve nem zárja, mert ismét kultúrkocsmává avatódik a pince, de a tegnapi erős kezdés után ma mindenki hamarabb tér nyugovóra. Ma nem tüntetek ki senkit a Keménymag-díjjal.
Az utolsó teljes értékű nap az E-MIL éves közgyűlésével kezdődik. Bár én nem vagyok E-MIL-tag, magabiztosan ülök be a zárt ülésre, mentségemre szóljon, félrevezető volt a programpont neve. Sebaj, Karácsonyi Zsolt hamar kiszúrja, hogy ott foglalom a helyet, és még az elején távozhatok. Utólag azt mondja, vegyem bóknak, mert mindenki természetesnek vette a jelenlétemet. Én ennek örülök, annak meg pláne, hogy kicsit visszafeküdhettem még aludni. Király Farkas előadására kelek fel aznap másodjára, aki az olvasók vásárlási szokásairól tájékoztatja a táborozókat. A könyvpiac, a marketing szerepét rajzolja körül meglehetősen pontosan, statisztikák, adatok segítségével.
A következő kerekasztal-beszélgetést Gálfalvi Ágnes, a Lector kiadó vezetője; Nagy Péter, az Exit kiadó vezetője; illetve Karácsonyi Zsolt nyitja. A szerző/kiadó és az olvasó közti közvetlen kapcsolat kulcsfontosságáról esik szó, az interakciókról különböző könyvvásárokon. Kiemelt fogalom lesz a szolidaritás, mely nem csak a szerzők között, hanem a kiadók közt is nélkülözhetetlen.
A következő programpont neve Ugródeszka. Pályakezdők délutánja. Fancsali Kingának sajnos hamarabb távoznia kell, így hárman maradunk. Horváth Benji moderál, Kócsó Alexandrával olvasunk fel, meg beszélgetünk apokalipszisről, világmegváltásról, közhelyekről, irodalomtanításról, vagyis utóbbiról én nem igazán, mert Alexandra a magyartanár, én meg mit is mondhatnék egyáltalán. Mindezek után megkérdezem pár embertől, hogy ugye nem volt kínos, azt mondják, egyáltalán nem, és ezzel én bőven elégedett vagyok.
A Tábori Asztalitenisz Bajnokság győztese Fehér Imola, innen gratulálok, mert ezt utólag tudom meg, hiszen a torna alatt tettünk páran egy sétát a faluban. Valaki megállapítja, hogy az egyetlen falusi kocsmát egy körút zárja közre, szóval van itt egy sztánai körút. Ez nekem nagyon tetszik, jól hangzik, elraktározom.
Az utolsó hivatalos esemény résztvevői Király Farkas, Cseh Katalin és Szántai János. Márton Evelin olvasói visszajelzésekről, kritikák fogadásáról kérdez. Ha a kritikus és az író kapcsolata kerül terítékre, mindig felbukkannak az anekdoták és a legjobb sztorik, most is ez történik, ettől is otthonosan érzem magam így utolsó este az E-MIL táborában. Kicsit olyan a hangulatom, mintha egy beavatáson lennék. Az utolsó estén érezni egyfajta kellemes kényszert: most kell igazán kiélvezni a helyzetet, mert egy egész évig nem lesz tábor. Viszont egy év múlva újra tábor, ez is egyfajta körút. André Feri korán előkapja a gitárt, Benji énekel, versel, Karácsonyi Zsolt szövegeket improvizál, de szerintem nincs olyan táborozó, aki ne ugrana be egy-két dal erejéig. Kicsit hamarabb megyek aludni, lemaradok az utolsó 1-2 óráról, de másnap úgy hallom, hogy Benji maradt talpon a legtovább. Egye fene, jár neki is a Keménymag-díj.
Reggel már csak reggelizünk, ahogy illik, mindenki pakol, készül, még egy kávé. Senki sem siet haza, ebből derül ki mindig, hogy jó volt-e a tábor.
