.svg)
Cserna-Szabó András számára a „neked mi a kedvenc kolozsvári történeted”-kérdés körülbelül egyenértékű a „neked mi a kedvenc könyved” kérdéssel. A szerző hazajár Kolozsvárra, hiszen a családi kötelékek mellett rengeteg történet fűzi ide. Most ismét hazajött, ez alkalommal a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre érkezett, május 29-én, a Bánffy-palota udvarán szervezett könyvbemutatójára. Az utolsó magyarok c., 2024-ben a Helikon Kiadó gondozásában megjelent novelláskötetéről Fischer Botond kérdezi.
Fischer Botond kezébe veszi a kötetet, a borítón lévő turulmadárt mutatja a közönségnek, majd az apokaliptikus hangzású címről kérdezi a szerzőt. A novelláskötetek esetében – kezdi Cserna-Szabó – kiemelten nehéz címet találni: hiszen több, akár egymástól teljesen eltérő szövegvilágot kell összekötni ilyenkor. Az utolsó magyarok c. kötet novellái viszont talán ebben a címben összegződnek a legérzékletesebben, a szövegek egyfajta jelen- és közelmúltbeli magyar tablót rajzolnak meg, olyan magyarokkal, akik egykor léteztek vagy éppen létezhettek volna. Utolsó magyarok, hiszen az utolsó apokaliptikus korban élünk, könnyen lehet – jegyzi meg Cserna-Szabó –, hogy mi vagyunk az utolsó magyarok.
Cserna-Szabó szerint az Arcanum és a Fortepan adatbázisai az írók segítségére lehetnek, órákig tud kutatni ezeken a felületeken, inspiratívan hatnak rá: „Elkezdesz keresgélni, találsz valami mást, s máris azon találod magad, hogy egy másik szövegen dolgozol, másik témában.” – jegyzi meg. Fischer arra világít rá, hogy Cserna-Szabó olyan módon keveri össze a valóságot a fikcióval, hogy azt már lehetetlenség kibogozni. A szerző szerint a valóság és fikció önmagukban nem létező fogalmak. Ha csak fikciót szeretne létrehozni, nem járna sikerrel, ha pedig a valóságot szeretné megírni, óhatatlanul is fikció keveredne a valóság elemei közé. Minden történet a valóság és a fikció keveréke. Az utolsó magyarok novelláinak világába Cserna-Szabó valóságos személyeket emel be, fikciós szereplőkkel egészíti ki őket, olyanokat is megjelentet, akik nem az ő képzelőerejének szüleményei, hanem különböző írók karakterei.
Fischer megragadja az alkalmat, hogy a novellák belső világáról érdeklődjön. Így körülbelül a könyvbemutató felénél derül ki, hogy a kötet világa felől nézve, ez a könyvbemutató igazából nincs is, meg sem történik. Az utolsó magyarok c. kötet főszereplője, az író ugyanis elnyeri a Nemalkotás ösztöndíját, így a kötetben lévő novellákat nem írja meg. Fischer két párhuzamos dimenzió kapujakánt definiálja a kötetet: az egyik dimenzióban létezik a könyv, a másikban nem. A Nemalkotás ösztöndíjának felhívószövege jelzi, az irodalmi túltermelés indokolja a pályázat létét, a Családom és egyéb hullafajták c. novella egyik kulcsmondata a következő: „Szóval, valljuk be, az irodalomnak nem sok értelme van.” Valóban így lenne? - kérdezi Fischer a szerzőt. Cserna-Szabó szerint olyan világban élünk, ahol nem tudjuk, honnan jöttünk, hová tartunk, miért vagyunk itt egyáltalán, arról nem is beszélve, hogy azt sem ismerjük, mi a jó és mi a rossz, az irodalomnak ebben a kontextusban valójában nincs sok értelme, de talán nem is az értelem a lényeg. Valamivel el kell tölteni azt a kevés időt a Föld nevű bolygón, és akkor ez a valami legyen már az irodalom – zárja a könyvbemutatót.
