Ferecz S. Apor: Barátok és (vagy) ellenségek
No items found.

Szonáta – novella – vonósnégyes

XXXVII. ÉVFOLYAM 2026. 17. (943.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.
Ferecz S. Apor: Barátok és (vagy) ellenségek

„Tolsztojnak nincs igaza, amikor a Kreutzer-szonáta című elbeszélésében hősével, Pozdnisevvel »szörnyű dolognak« minősíti a Beethoven-szonáta első, Presto tételét, és általában minden zenét – írja Útközben című remek kisesszéjében Lakatos Fleisz Katalin. – Merthogy – mondja Pozdnisev – a zene nem lelket emelően, hanem lelket felzaklatóan hat. Akárcsak egy hipnotizőr kezébe kerültünk volna. »A zene arra ösztönöz, hogy elfeledkezzem magamról, a valódi állapotomról, valami más állapotba visz át, nem a magaméba. A zene hatása alatt azt érzem, amit voltaképpen nem érzek, megértem, amit nem értek, bírom tenni, amit nem bírok.« Tolsztoj ezen mondatainak legfeljebb retorikai igazsága van. Hősével azért mondatja ki, hogy elbeszélésének mondanivalóját, a zene szerelmi szenvedéllyel való cinkosságát alátámassza. Nincs igaza, mert a zene által – ha valódi, igényes zenéről van szó – ténylegesen egy másik helyre kerülünk, de nagyon is ott akarunk lenni, ahova a zene visz. Mert a zenei szenvedély kifejezést ad, beszédünk darabosságát folyékony nyelvvé oldja. Nem a tudatunkon kívül ragad el, hanem a hallgató beleegyezését követeli.”

Tolsztoj ízig-vérig romantikában honos gondolatszövevénye felől, lássuk be, Beethoven nyolcvanöt esztendővel korábbi hegedű-zongoraszonátája (Op. 47, nr. 9.) jószerével csak ürügyként szolgált egy olyan féltékenységi dráma keretéhez, amelyhez a 20. század irodalmából leginkább talán Er­nesto Sabato kisregénye, Az alagút fogható. Ez a kétségbeesésből, irracionális képzelgések láncolatából, a bűncselekmény édes vonzásából (vagyis a visszafordíthatatlan megoldás csábításából) összeálló tudatállapot persze Tolsztojon és Sabatón kívül több más szerzőt is megragadott. Hiszen a féltékenység, aminthogy a szerelem is, öröknek tekinthető. Amit Pozdnisev a felesége, illetve a hegedűművész Truhacsevszkij – de mindenekelőtt önmaga – iránt érez, az később, a 20. század első évtizedének vége felé a kiváló cseh zeneszerzőt, Leoš Janáčeket is megragadta. Zenei gondolattá formálva bizonyos hangulatait, írt is egy háromtételes zongoratriót, amely sajnos elveszett, csak néhány fennmaradt töredéke vall arra, hogy később ezt a művet érlelte-csiszolta tovább az egyik legsúlyosabb kamarazenei alkotásává, az 1923-ban elkészült 1. vonósnégyesévé.

„Egy gyötrődő és kimerült szegény nőt képzeltem el, épp olyat, mint amilyet Tolsztoj novellája, a Kreutzer-szonáta ábrázol” – írta egy levelében Janáček Kamila Stösslovának. El kell fogadnunk, nem vitás, bár vonósnégyesének hallgatója éppúgy azonosulni tud a feleséggyilkos Pozdnisev belső állapotaival, mint a szerencsétlen asszonyéival. A szenvedély és szenvedés kettősségét, a házasság intézménye és a testiség Tolsztoj által vallott, radikális erkölcsfilozófiai megközelítése közötti csikorgó harmóniátlanságot, a tényvalóság és a válsághelyzetben gyötrődő elme háborúságát megidézni képes zenemű mindnégy tételének tempójelzésében szerepel a Con moto (bátran) instrukció, ami – tekintve, hogy a tételek mindegyike éles kontrasztokat vet fel – egyértelműen a zaklatottságot, a mélyben fortyogó indulatok időnkénti kitörését valósítja meg, éppúgy, ahogyan Pozdnisev kénytelen a viselkedési standardok, a kötelező jó modor és szikkadt udvariasság merev, épp ezért törékeny burkát valódi érzelmi-indulati lávatömege fölé vonni.

Bár a már említett (később elveszett) Janáček-zongoratrió 1909-ben készült el, a „Kreutzer-szonáta-ügy” a 20-as évek elején sűrűsödött igazán. Amikor az 1891 és 1934 között működött nagynevű Cseh Kvartett neki való műveket rendelt Janáčektől, szerzőnk hallatlan alkotói koncentrációban, három felhevült munkahét alatt készült el első vonósnégyesével,1 amely aztán tematikus gondolataiban a Duna-szimfóniában (1923–25) is visszaköszön. Kompozíciós stílusát tekintve Janáček itt már mesteri fokon és következetesen alkalmazza a montázs eljárását. Különösen a vonósnégyes második tételében mutatkozik ez meg szembeötlően, amelyben a táncos, derűs vezérdallamocska mintegy tucatszor visszatérve – más-más színezetben – minduntalan borongós, gazdag harmóniájú, de kifejezetten meditatív zenei gondolatsort szakít meg. Elmarad a hagyományos harmóniákra építés, Janáček sutba dobja az ellenpont klasszikus szabályait, s a homofón szemléletet is maga mögött hagyva leginkább a (hangnemi) módusok közötti áthajlásoknak, egymásba indázásoknak nyit teret. Szerzőnk ugyanakkor – anélkül, hogy vonósnégyese merő zenei illusztrációja lenne a Tolsztoj-novellának – különleges érzékkel „továbbította” a nagy orosz elbeszélőnek azt a megoldását is, hogy Kreuzer-szonátája valójában egyféle filozofikus monológ – párbeszédhelyzetbe ágyazva.

Jegyzet

1                  A cseh zeneszerzők (például Dvořák és Smetana) műveinek népszerűsítésében jeleskedő Cseh Kvartett megrendelésére Janáček két vonósnégyest komponált, a második a Bizalmas levelek volt. Az első, vagyis a Kreutzer-szonáta bemutatójára 1924. októberében került sor, természetesen a Cseh Kvartett előadásában, a Spolek pro moderní hudbu (Kortárs Zenei Társaság) koncertjén a prágai Mozarteumban.

 

‍

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb