Szobrokká szervesített tárgyak

Bartha István pályakezdő szobrászként kivonult a temesvári képzőművészeti élet forgatagából, és 2004-ben az Oravicabánya melletti csöndes s jórészt elnéptelenedett – ám az utóbbi években alkotóközpontként is komoly hírnevet szerzett – Szakalár faluban telepedett le. Az ő példáját követve több élvonalbeli bánsági festő, grafikus, szobrász, muzsikus és szépíró vásárolt házat a faluban, amelyben újabban a képzőművészeti bemutatók mellett alkotótáborokat és dzsesszhangversenyeket is rendeznek. 2012-ben művészeti egyesületet és szabadiskolát is létesítettek itt. Főként a nyári hónapokban, amikor a falu lélekszáma mintegy megkétszereződik, dúsul és élénkül fel a művészeti élet és tevékenység.
Hosszabb időn át alig hallatott magáról Bartha, aki csak néhány barátjával és művésztársával tartott szorosabb kapcsolatot. A 21. század második évtizedébe lépve bújt elő ismét önként vállalt elszigeteltségéből. Oravicabányán, 2012 őszén, a Patakon táborozott műépítész-növendékek tárlatával felavatta a város első művészeti galériáját: a Studio Magazenben nyitotta meg 2013 tavaszán első egyéni kiállítását, hogy aztán 2015-ben a festő Dorel Olteanu képei társaságában mutassa be ismét alkotásait. Három, az „új hullámhoz tartozó” szobrásztársával – Ilie Duţăval, Fehér Lászlóval és Rareş Moldovannal – a Delta Galériában megrendezett csoportos kiállításon szerepelt munkáival ugyancsak 2013-ban Aradon, ahol az esztendő nyarán a köztéri monumentális szobrászatra összpontosító, 20 plasztikust tömörítő alkotótábor munkálatain vett részt. Mestere, Szakáts Béla és festőbarátja, Vlad Corban oldalán mutatkozott be újabb szobraival 2014 áprilisában Prelúdium címen a temesvári Pygmalion Galériában megnyitott kiállításon. A felújított műemléképületben működtetett, kissé ódon hangulatú galériában rendezte meg Bartha no’2 címen második egyéni tárlatát.
Az assemblage-művészet elkötelezettjeként a természet és ipar teremtette tárgyak és képződmények leleményes egybe­szerve­sítésével hozza létre jellegzetes formavilágú tárgyszobrait. A simára csiszolódott patakkövek és az intarziásított fahasábok, valamint az ívelt fémhulladékok társításából, átértelmezéséből alkotott talányos együttesek felfokozott asszociatív erőt sugároznak.
Szakaláron, ahol a házak, kerítések, hidak döntő többsége terméskőből épült, a vízmosta, legömbölyített, fémes ragyogású, tojásdad formájú patakkövek szobrászati anyagul kínálkoztak az avatott szemű és érzékű alkotó számára. A sima, diszkréten erezett, elnyújtott ovális alakú köveket Bartha István fémcsápokkal, -karokkal és -nyúlványokkal „fejelte meg”, egészítette ki. A felfogás veretei, szegecselései is a szobrász kézmíves felkészültségének sokoldalúságát jelzik. Az ívelt, enyhén görbített fémtartozékok rendszerint az óraszerkezetek vagy a csapelzárók alkatrészeire emlékeztető küllős kerekekben végződnek. A korong Bartha István formavilágának alapeleme, minden alkotásán visszatérő, egyedi motívuma. Több elemből összerakott tárgyszobrain a mozgás, a körforgás, a megújulás, az egység, a tökéletes jelképe a kerek, ami ugyanakkor szoláris, mitologikus szimbólum is. Különleges látványt nyújtanak, változatos figuratív asszociációkat ébresztenek Bartha István titokzatos konstrukciói, amelyeket különböző minőségű, karakterű és értékű anyagokból formál meg és szintetizál, az additív eljárások technikáját, komponálásmódját kamatoztatva.
Újfajta megközelítést és interpretációt feltételező tárgyszobrait, amelyek bizonyos fokú humort, derűs játékosságot és szellemességet sem nélkülöznek, a gondolatgazdagság, az ötletesség, egyszerűségre törekvés, világosság, áttekinthetőség, fejlett formaérzékenység, valamint a kimunkáltság igényessége, precizitása jellemzi, egyéníti.