„Szobáit egy megszelidített hiány lakja”
XXXV. ÉVFOLYAM 2024. 15. (893.) SZÁM – AUGUSZTUS 10.Bárány Bence – Élő Csenge Enikő (szerk.): Felhajtóerő. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023.
A Felhajtóerő kortársvers-antológia 2023-ban, a Jelenkor Kiadó és a Vates márka együttműködésében látott napvilágot. Negyvennyolc kortárs szerző verse három ciklusba rendezve, a ciklusok egy-egy vers címét viselik: Vékony jég (Simon Bettina verscíme), Citromelégia (Simon Márton verscíme) és Belső naprendszer (Izsó Zita verscíme).
A kötetborító illusztrációja mintegy fázisaiban ábrázolja az énmegéléseket – három különböző testtartásban vetítik előre és támasztják alá a ciklusok szervezőelveit. A Margó irodalmi fesztiválon 2023-ban tartott könyvbemutatón elhangzottak alapján a kötetkoncepció Tory Higgins szelfdiszkrepancia-elméletén alapul, amely az ént három állapotában vizsgálja: elkülöníthető a valós én, amelyet mi magunk és mások is hozzánk társítanak, az ideális (vágyott) én és az elvárt én. A kötet nyelvére lefordítva, a ciklusba tagolódások e három szelf mentén szerveződnek.
A kötet versei tükörbenézések, hirtelen megállások és irányváltoztatások, őszinte, önreflektív megnyilatkozások magányról, a lélekbe fagyott telekről, kifosztott szerelmekről, majdnem-életekről, hitről és hiánytapasztalatokról, a kimondhatatlanságot borító hajszálvékony jégrétegről: „Anyám magában is beszél, / nem csak hozzám, és szerintem jobb anyát / is megérdemelt volna, de nem mondom el / neki, úgysem ismerné be, ezért csak annyit / mondok magam elé, hogy igazad van” (Simon Bettina: Vékony jég, 15.). A létezés módozatai és lehetőségei, a valakivé válás, az elmozdulás vágyott vagy sérelmekből táplálkozó gesztusa visszatérő identitás- és kötetszervező téma. A kérdés különbözőképpen vetődik fel a lírai ének pozíciójának sokféleségében: „Csónakot nem látni, egyébként is, / mihez képest lehet egyáltalán megmenekülni?” (Zilahi Anna: Száraz, 51.) vagy „Azokat az összegyűjtött, talált, / felvett, lopott, idegen, / kék csendeket használjuk, / amik részünkké váltak” (Lukács Flóra: Januári tenger, 61.).
Utánamenni hiányainknak, kiállni a bennünk és köztünk lévő szakadékok szélére és megfogalmazni magunkat – ezt teszi és kínálja olvasóinak a Felhajtóerő úgy, hogy közben ránagyít olyan emberi lélekrajzokra, amelyeknek egyediségében benne rejlik a kapcsolódáshoz, öndekonstrukcióhoz szükséges univerzalitás. Miben van kinek-kinek felhajtóereje?