Szinte Portugália

Egressy Zoltán Portugál című darabja az 1998-as Katona József Színházban való ősbemutatója óta végigsöpört a színpadokon: több mint száz színház mutatta be magyar és más nyelvterületeken egyaránt. Ezúttal a Csíki Játékszín tűzte műsorára, Victor Ioan Frunză rendezésében, aki korábban román nyelven vitte színre a darabot – a nagybányai Városi Színházban és a bukaresti Nottarában. A rendező már hatodik alkalommal dolgozik a csíki teátrum társulatával, jól látszik ez a szereposztás (szinte) telitalálatán.
A vágyakozás, elvágyódás darabjának is szokták nevezni, gyakran párhuzamot vonva Csehov Három nővérével. Több szereplő által csak átmenetinek tekintett, de igazából egy állandó élettér ez, ahonnan nincs kiút. A szerző és az előadás mégis megteremti azt a „szinte” érzést, felvillantja a lehetőséget az innen való kitörésre. Kocsmáros (Lőrincz András Ernő) és lánya, Masni (Bokor Andrea), néhány törzsvendég – egy volt rendőr, Retek (Puskás László), egy alkoholista, Sátán (Vass Csaba), egy furcsa kapcsolatban élő házaspár, Csipesz (Kozma Attila) és alkoholista felesége (Szabó Enikő), és egy sálakat kötögető pap (Kányádi Szilárd). Ide érkezik egy budapesti író (Veress Albert), majd felesége (Bartalis Gabriella).

Ismerjük a Portugál figuráit, mint ahogy a helyszínét is (egy Irgács nevű képzeletbeli magyarországi falucskában játszódik egyébként), a világvégi falut és az abban található fő „intézményt”, a kocsmát. Ez a központi helye a történetnek is, itt zajlik a jelenetek zöme, bontakoznak ki a sorstragédiák. Egy olyan találkozási terep, ahol az élet zajlik. A színpad jobb oldalán – amilyen szűk helyen csak lehet – van berendezve a kocsma. Összetákolt asztalok – a bárpult sörösládákra drótozva, a kocsmaasztalok pedig dobozra tett fa- vagy éppen bádoglemezből összerakva. Hátul kopott, zöld kredenc, oldalt kagyló, másik felől régi hűtő, rajta virág, akvárium. Hátul ajtó határolja a teret. A kocsma egyik sarkában zenegép, amelyből szinte folyamatosan szól a zene, ismertebb könnyűzenei dalok csendülnek fel, néha a játékban is szerepet kap. A zenegép fölött egy kisebb tévékészülék, amelyben folyamatosan szappanoperákat vetítenek. Különböző bannerek, Fradi-plakát, szifonos flakon, viaszkos vászon, a kredencben fehér csipketerítő, a Fradi-zászlócska mellett hagymafüzér. Adriana Grand, az előadás díszlet- és jelmeztervezője nagyon is odafigyelt a részletekre. A kocsma tere a színfalak mögé van meghosszabbítva, ott a mellékhelyiség, ahová néha a Kocsmáros elvonul egy vécépapírral, vagy éppen onnan hallatszik ki Masni hangos zokogása. Amennyire „kidolgozott” a kocsmabelső, a külvilág – utca, tópart, mező, vásári céllövölde helyszíne – annál elvontabban ábrázoltatik: a színpad szélére berendezett kocsmán túl szinte üres tér, néhány villanyoszlop, egyiken az oszlopot átölelő festett pléhkrisztus. A háttérben vászonra vetített tájkép, rajta Welcome to Irgács felirat. Ugyanide vetítik a dráma szerzői utasításait időnként.
„Beszédesek” a jelmezek: a szinte folyamatosan a színen levő Sátán, borostásan, micisapkában és munkásköpenyben végigissza az előadást. A darab végén látványosan megváltozik, józanul, fehér vasalt ingben, megborotválkozva ül, maga elé meredve. Ugyanott, a kocsmában. Nem is annyira a kocsma berendezéséhez, inkább a Kocsmároshoz kötődik a pulton elhelyezett koponya – a valamikori rocker mára már érzékeny apává változott, aki engedné is, meg nem is egy szál leányát. A darab komikus vonalát erősíti Retek karaktere, a világ dolgait megérteni igyekvő, de mégiscsak ösztönlényként cselekvő, füs-füs tréninget és simléderes sapkát viselő helyi nagyvagány, egykori rendőr. A csalódottság és a düh elvakítja, a gyilkosság, amit elkövet, nem meglepő. Üde színfoltja az előadásnak, szépen végigvitt színészi játékához nem mindig talál társat. A kocsmában fel-felbukkan a valamikor focistának készülő pap, enyhén felsejlik, hogy netán homoszexuális lenne – a végén fradimezben jelenik meg, a mez hátán szentkép –, állandó bizonytalanságban a hittel.
A Masnit és Becét alakító, a fő szerelmi szálat végigvinni hivatott két színész még keresi a megfelelő színpadi jelenlétet. Talán nehezebb is a dolguk, mint a másfajta karaktereket alakító kollégáiknak, de a komikummal szembeni ellenpontot nem találták még meg. Masni játékában mindvégig ugyanolyan marad, kissé merev, egy-egy hangos sírásba torkolló kirohanás. Rutinossága – mint kocsmáros kisasszony – sem hiteles, éppen ezért a Becével való egyik beszélgetése például inkább a kopasztott csirkét sikeresen feldarabolni akaró küszködés marad, semmint az intim kapcsolat kibontakozásáé, vagy ismerkedésé a jövevénnyel, aki az ebből a közegből való kiszabadulás reményét jelenthetné. Zakóban és hátizsákkal érkezik meg az irgácsi kocsmába az idegen, a pesti író, Bece. Felkavarja az állóvizeket, majd, amilyen csendben megérkezett, odébbáll. A Pestről utánajövő felesége rövid, de annál hatásosabb és csörömpölősebb jelenete kontűrözi leginkább Bece figuráját. Sejthető, hogy gyáva lesz lépni, talán az egyetlen önálló lépése az volt, amikor elindult Portugália fele, de csak Irgácsig jutott. A komolyabb párkapcsolat reményét, a férjhezmenési szándékot előrevetíti Masni fehér ruhája, amiben a vásárba megy Becével. Egy (szinte) idilli képet állít be a rendező, egy – helyben pedálozós, rögzített – biciklin ülnek ketten, a háttérben pedig díszletmunkások által tartott vászonra vetített mezei út.
Gyakran a végletekig elvitt bohózati figurák a Csipesz-Asszony páros. A Hawaii-mintás, színes ingekbe, Superman-es pólóban és az előadás plakátján is feltűnő óriás Miki egér jelmezben megjelenő Csipesz szinte dörzsölt alakja, aki cipeli magával a házasság nem édes terhét: alkoholista feleségét, akit megkísérel elhagyni egy vélt budapesti szebb életért, de mindig visszatér hozzá. Kimondja, amitől a többiek menekültek, vagy nem akarták megérteni, hogy a boldogság nem biztos, hogy máshol van. És ha máshol is van, nekünk ez jutott, mi itt kell maradjunk: „Én itt vagyok próféta. Basszátok meg.” Szabó Enikő Asszonya ciklámen ruhába, bő nadrágba, horgolt mellénybe bújtatva, fején sapka, nyakán sál, karján virítózöld raffiaszatyor. Mindig megy valahonnan valahová, kóvályog, állandóan keres – többnyire a férjét. És iszik, folyamatosan. Nőiességét és büszkeségét nyomaiban őrző, lecsúszott alkoholista. Szeretjük és kacagunk esetlenségén, ahogy biciklijével végigkarikázik a színpadon, ahogy a kocsmárostól fröccsöt kér és szertartásosan megissza nagyokat böfögve, vagy, ahogy Csipesz gondosan felépített céllövöldéjét egy mozdulattal szétrombolja ügyetlenségében. És amikor már azt hinnénk, hogy nem lehet tovább fokozni, fejjel lefelé beleesik egy szemetesládába, megpróbál felállni, végül eldől, elalszik, lábai kilógnak.
Kisiklott életeket vonultat fel az előadás. A szinte élén táncol a darab, az egyes emberi sorsok. Imbolyognak, mint az Asszony a férjétől ajándékba kapott túl magas talpú piros cipőben. Őt éljenezve, nagy ricsaj közepette vonul ki a társaság a kocsmából és a színről, csak ketten maradnak bent, Masni és Sátán. A semmibe merednek, szinte úgy, mint Bece elbeszélésében a portugálok a tengerparton.


Csíki Játékszín. Egressy Zoltán: Portugál. Szereplők: Bokor Andrea, Veress Albert, Lőrincz András Ernő, Puskás László, Kányádi Szilárd, Kozma Attila, Szabó Enikő, Vass Csaba, Bartalis Gabriella. Díszlet, jelmez: Adriana Grand; dramaturg: Budaházi Attila, rendező: Victor Ioan Frunză.