.svg)
Október 18-án délután 6 órától ünnepeltük meg Szilágyi István 80. születésnapját Kolozsváron, Magyarország Főkonzulátusán. E kiválóan kerek, tisztes kort jelző évszám megünneplésére már október 15-én a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban is sor került – ott ugyan szélesebb körben, itthon azonban meghittebben köszönthették Szilágyit az egybegyűltek.
Az egykori Utunk szerkesztője, majd a rendszerváltást követően a Helikon alapító főszerkesztője Kolozsváron született 1938. október 10-én, eleinte mozdonyvezetőnek tanult, majd a jogi karon végzett – a későbbiekben azonban nagyszabású regényeivel vált ismertté: a Kő hull apadó kútba, a Hollóidő és az Agancsbozót című regények címei mind ismerősen csengenek azok számára, akik kedvelik a sajátos prózanyelvet – életéről, saját elmondása alapján itt tudhatnak meg többet.
Szilágyi István – azok számára, akik őt szeretik: Pista bácsi – köszöntését Mile Lajos főkonzul kezdte, majd a Helikon szerkesztői és az est meghívottjai köszöntötték az ünnepeltet – Papp Attila Zsolt, László Noémi a legújabb Helikon-lapszámban megjelent köszöntő verseikből olvastak fel. Demeter Zsuzsa Szakolczay Lajos levelét olvasta fel, amely Szendy Ilka Szilágyi-főszereplőjének bőrébe bújva fogalmazza meg viszonyát a szerzőhőz – Szakolczay betegség miatt nem vehetett részt az eseményen. Fekete Vince hömpölygő versfolyamát olvasta fel az ünnepeltnek, melyben megelevenedik az egykori Helikon-szerkesztőség légköre, a kollégák és az épület, valamint a kolozsvári ősz mindenkori hangulata. Márkus Béla, a szegedi Alföld egykori szerkesztője is vendégünk volt az eseményen, aki régóta ismeri az ünnepeltet: ennek megfelelően anekdotázó hangnemet üt meg felszólalása alatt, a székeken görnyedők fel-felnevetnek… Pista bácsi a végén pedig természetesen hozzáteszi, hogy „az nem úgy volt, nem igaz amit mondtok”.
Azt est meghívottjai közül Csordás László számára fontos élmény a köszöntés: először találkozik az íróval és egyenesen Kárpátaljáról érkezett, ahova a következő héten már magával Szilágyi Istvánnal látogat el, a Beregszászon tartandó Irodalmi kilátó beszélgetéssorozat következő állomására. Csordás számára azért fontos Szilágyi írásművészete, mert folytonosan rákérdez saját identitására (kárpátaljaiságára – erdélyisége folytán) és mellőzi a nemzeti önostorozást. A székek közt megbújva tapasztalom, mennyire jó érzés lehet találkozni azzal az emberrel, akinek munkásságát aktívan kutatja.
Az est nem egy karót nyelt és álszent tisztelgés volt egy kiváló író előtt, hanem felszabadult és egyben méltóságteljes baráti összejövetel. Isten éltesse Szilágyi Istvánt!
