Személyes Krisztus

A római katolikus Martin Scorsese életművét mélyen átitatja a hit. Ez kissé furán hangozhat, hiszen aki ismeri az életművet, tudja, hogy az 1988-as Krisztus utolsó megkísértése (The Last Temptation of Christ) című filmjén kívül egyetlen konkrét teológiai számvetése a 2017-ben mozikba került Némaság (Silence). Viszont számosan a korábbi felejtheteten karakterei közül nem állnak távol egy paradigmatikusan értelmezhető szenvedéstörténettől, amelyben motivációik, kétségeik, feloldozást keresésük, átváltozásaik és néhol egyfajta keresztútjárásuk a hitnek egy tágabb fogalmi keretébe illeszthető. Azon a távolságon pedig, amely a motivációtól a bűnig és a bűntől a feloldozásig tart, karakterei hosszú és nehéz utat tesznek meg a lélek belső térképén, kétségek között.
A Némaság cselekménye viszonylag röviden összefoglalható. A 17. század közepén két portugál szerzetes, Rodrigues és Garupe útnak indul Japánba megkeresni eltűnt mentorukat, Cristóvão Ferreira atyát, akiről úgy hírlik, hogy megtagadta hitét. Rodrigues és Garupe Makaón keresztül Japánba érkeznek, ahol szembesülnek a kis keresztény közösségek halálfélelmével, mivel a japán karhatalom egy rövid ideig tartó türelmi időt követően ádáz keresztényüldözésbe kezdett. Kínzásban és kivégzési módszerekben a japán „inkvizíció” nincs híján, így főként a paraszti társadalom körében tömeges a hitehagyás jelensége. Rodrigues és Garupe útjai elválnak, de mindkettejüket elfogják, és arra akarják kényszeríteni, hogy tagadják meg hitüket – ami részben vagy egyáltalán nem válik sikeressé, ez értelmezésfüggő. Rodrigues végül találkozik Ferreira atyával, aki valóban elhagyta vallását és a buddhizmus felé fordult, de hitehagyásának kegyetlen ára volt.
Shusaku Endo Chinmoku (Silence/Némaság) című, 1966-os regényét már 1971-ben adaptálta Masahiro Shinoda, főszerepben két angolszász színésszel, mozzanatról mozzanatra leképezve a regény cselekményét. A regény angol nyelvű (William Johnston) fordítása 1980-ban jelent meg, valószínűleg akkortájt olvashatta Scorsese is, aki aztán az elmúlt harminc évben minduntalan feldolgozta volna, de többször elhalasztotta és máshoz nyúlt. Ahogy ő maga vallja, a történetnek érnie kellett benne. A hosszú érési idő meghozta gyümölcsét, olyan film született, amely mind földrajzi, mind lelki, mind esztétikai szinten hosszú, mély és tartalmas utazásra hív.

A cselekmény két nagyobb egységre osztható. Első felében a két fiatal szerzetes megérkezik Japánba, ismerkednek a helyiekkel, szembesülnek a japán inkvizícióval és végül elválnak útjaik; a film második felében kizárólag Rodrigues további sorsát követjük, nagyobb részt azt, ahogyan a főinkvizitor, Inoue fogságában újabb próbatételekkel és – ami annál is kínzóbb – hitét illető kétségekkel szembesül. Scorsese láttatásában a más vallásokkal szemben türelmetlen feudális japán világ egy kegyetlen környezet, amelyben viszont néha egészen helytálló élet- és vallásfilozófiai gondolatokat fogalmaznak meg az „emberségesen agresszív” keresztényüldözők. Rodrigo Prieto kamerája a forgatás helyszínéül választott tajvani partok mentén ködös, kékes alvilági hangulatot fest néha, máskor erős aranysárga szűrővel lágyít, és remek kontrasztot feszít a sáros vidéki falvak, a hegyvidék és a sebészeti tisztaságú palota környezete között. A közel háromórás játékidő csendjét és lassú hömpölygését alig zavarja zenei hangsáv, ami van, az is távoli, alig átszűrődő, azontúl pedig a némaság negatív terét kitöltő természeti zajok (tenger, szél, tücsök, vihar, eső) és a fájdalom hangjai (hörgés, üvöltés, kötélzaj, pengesiklás, ima) vannak túlsúlyban. Rodrigues és egy holland kereskedő képen kívüli narrációja szinte észrevétlen marad.
A vallásos hit két, egymástól nagyon különböző kulturális és politikai szemlélete ütközik Scorsese munkaasztalán, amit a rendező pontos egyensúlyérzékkel és mélyreható elemzőkészséggel vizsgál, nyilván a regény nyújtotta tág keretek között. Maga a regény eleve egy különös jelenség, ha arra gondolunk, hogy a japán Shusaku Endo szövegének belső hangja a portugál szerzetes Rodrigues egyes szám első személyű narrációja. Talán ennek tudható be, de talán Scorsese istenadta tehetségének, hogy én mint néző, aki teljesen azonosultam Rodrigues alakjával, a japán karhatalom iránt önkéntelenül egyfajta feloldozó attitűddel viszonyultam, jóllehet cselekedeteik erre eleinte egyáltalán – és később sem igen – adtak okot. A cselekmény fordulatai többnyire váratlanok, a történetvezetésből nem hiányzik az akciófilmekre jellemző meglepetés-tényező, Scorsese ismét gondosan építgeti az érzelmi visszacsatolást leginkább kiváltó elemek tartós szerkezetét, olyannyira hatékonyan, hogy a cselekmény csúcspontját követően is fenntartja az izgalmat és a további elmélyüléshez szükséges aktív várakozást. Néha a szubjektív nézőponttól távolabbra száműz lényeges fordulatokat, így nemcsak a háttérben zajló esemény súlyát, de a megfigyelő érzését is közvetíti, így egy mesterien összetett érzelmi reakciót vált ki a nézőből: az egyenes és közvetett gyászét egyszerre. Színészeit rendkívül pontosan választotta ki, és hiába a Rodriguest alakító Andrew Garfield állandósága a vásznon, mind a Garupe szerepében tündöklő Adam Driver, mind a Ferreira (valós történelmi személy) bőrébe bújt Liam Neeson is főszereplőnek tűnik, bár a játékidő töredéke az övék. A japán színészek hozzájárulása pedig jutalom, Issei Ogata (Inoue), Shinya Tsukamoto (Mokichi) és Tadanobu Asano (a tolmács) mind remekelnek.
Rodriguesnek saját Júdása van, a vallását több ízben is elhagyó, de leki­isme­retének tisztába tétele céljából minduntalan visszatérő Kichijiro, s ez az újszövetségi kapcsolatrendszer körkörös és ambivalens drámája még egy értelmezési réteget von a filmre, amelyet az idő- és térbeli távolságok, a mély hitnek a mai hétkönapoktól amúgy is jelentős távolesése miatt eleve nem könnyű a megszokott sémák szerint értelmezni, ezért nem csupán a hosszú játékidőnek, de – a néha valóban „látszó” csendként – lelki utazásra ösztönző szándékának is kötelező esélyt adnunk.


Némaság (Silence), színes amerikai-mexikói-olasz film, 161 perc, 2016. Rendező: Martin Scorsese. Forgatókönyvíró: Jay Cocks, Martin Scorsese. Operatőr: Rodrigo Prieto. Vágó: Thelma Schoonmaker. Zene: Kathryn Kluge, Kim Allen Kluge. Szereplők: Andrew Garfield, Liam Neeson, Adam Driver, Ciarán Hinds, Tadanobu Asano, Issei Ogata, Shinya Tsukamoto, Yoshi Oida, Yôsuke Kubozuka.