.svg)
Székelyföldre indult irodalmi karavánra az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája, három helyszínen három fiatal költő, író mutatkozott be legújabb köteteikkel. Május 12-én, szerda este a székelyudvarhelyi Felső G-ben olvasott fel Borcsa Imola, György Alida és Sztercey Szabolcs. A szerzőkkel André Ferenc beszélgetett kilencvenes évekről, drámai helyzetekről és nem működő szerkezetekhez való ragaszkodásról.
A három szerző bár nagyon más hangon szólal meg köteteiben, az mégis közösnek mondható, hogy mindhárom kötet valamiképpen a kilencvenes évekre mutat. Míg György Alida és Sztercey köteteiben a gyermekperspektíva sugallja ezt, addig Borcsa novelláskötetében a kisváros pletykái gyökereznek a húsz évvel ezelőtti múltban. André Ferenc első kérdése is ezt célozta meg, arra volt kíváncsi, mit jelent számukra a kilencvenes évek? Szterceyt az átalakuló struktúrák foglalkoztatják. Egy olyan rendszerbe született, mely a felszabadult világ szabadsága ellenére – vagy éppenséggel amiatt – nem találja magát. A kötetben is azt próbálta megvizsgálni, hogyan alakulnak át a különböző struktúrák, például a család koncepciója milyen volt a rendszerváltás előtt és után. Szerinte most már nincsenek annyira adott receptek, kijelölt utak, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor valamennyire világos volt, hogy legyen egy munkahelyünk, alapítsunk családot és így próbáljunk boldogulni. György Alida a kilencvenes évek után hátrahagyott gyerekek problémáját próbálta megírni, akik szülei külföldön próbáltak boldogulni. Szterceyvel egyetértésben elmondta, hogy míg a nagyszülei generációjának adott volt, hogy kap egy szakmát, és abban fog dolgozni, ha szereti, ha nem, a fiatalabb generáció már azt sem tudja sokszor, hogy jövőre hol fog lakni. Borcsa szerint a kilencvenes években sokkal jobban érződött az átmenetiség, és bár kinyílt jó néhány kapu, ugyanakkor bezárt rengeteg gyár is, ő pedig ennek az ambivalens kornak a hangulatát próbálta megfogni. Szerinte a mai problémák gyökere, úgy gazdaságilag, mint politikailag, mind a kilencvenes években találhatók, ezzel Sztercey is egyetért, ahogy elmondta, a rendszerváltást követő eufória elmúlt, a zűrzavar viszont megmaradt. Szerinte a világ is egyre inkább internetszerűvé, vagyis követhetetlenné válik. A káoszhoz köze van az internethez, foglalja össze végül tömören véleményét.
A kötetekhez visszatérve André a pletykára kérdez rá Imolánál, hogyan viszonyul hozzá, szokott-e pletykálni? Borcsa szerint a pletyka bomlasztja a közösséget, viszont a kötet megírása közben észrevette, hogy milyen élvezettel képes hallgatni őket. Ugyanakkor szakmai szemmel is érdekes megfigyelni a pletykák rétegződését, hogyan adódnak hozzá fikciós és reális elemek.
György Alida próza mellett drámaírással is foglalkozik, második drámáját hamarosan mutatják be Marosvásárhelyen. Számára is fontos kérdés, hogy mit tud megírni drámaként és mit prózai szövegként, ugyanakkor az is problémás, hogy például egy szexuális zaklatás történetét hogyan tudja megírni, ha közvetlenül nem is érintett. Számára fontos megismerni a történetek kontextusát, egy munkahelyi zaklatásban például ugyanolyan fontos a munkatársak, a társadalom szerepe is.
Sztercey szerint az egyik legfontosabb, ami sokszor hiányzik a családi sérelmeknél, az az önreflexió, hogy nem ismerik fel emberek, hogy mi az, amit otthonról hoznak, a kötetében pedig ezzel szeretne szembenézni. Kötetének témája – bár személyes indíttatású –, úgy érzi, ez sok ember története is, például a szülők veszekedése, egymás vádolása stb. A Plüssbolygó versei furcsa családi modellekről szólnak, amelyekben a szereplők már nem működő szerkezetekhez próbálnak kapaszkodni.
