.svg)
A Margó Irodalmi Fesztivál keretein belül október 15-én a Várkert Bazárban Bérczes László Mucsi Zoltánról írt könyvét mutatták be. A szerzővel és a könyv alanyával Scherer Péter beszélgetett. Már kezdetektől oldott, baráti hangulat alakult ki, amin meg sem lepődünk, hiszen a résztvevők között is szoros szakmai és baráti kapcsolat van. Ez az oldottság hamar átterjedt a közönség soraiba.
Személyes történetek közül bomlott ki, hogyan is jött létre a könyv és mi is volt a célja. Mucsi Zoltán elmeséli, hogy kezdetekben valahogy úgy állt hozzá az egész szöveghez, hogy olyan, mint a színházi előadás: mindig lehet rajta változtatni. Végül háromszor olvasta el a könyvet, minden olvasás után Bérczes Lászlóval együtt alaposan átbeszélték az egészet. Első alkalommal még össze is vesztek, de végül belátta, hogy minden alkotásnál van az a fal, ameddig el lehet menni, amikor már azt érzi az ember, hogy lehet, kéne rajta javítani, de már nem tud, viszont az, ami elkészült, vállalható.
Bérczes László hozzátette, hogy ez „A Mucsi”-könyv, ami egy emberről szól, tehát nem lehet teljes. Ha újra írná, akkor teljesen más könyv lenne, hiszen ez a könyv csak annak a lenyomata, hogy abban a pár hónapban miről beszélgetett Mucsi és Bérces. Ha újra kezdenék írni az egészet, lehet, hogy a váza megmaradna, de biztosan más emlékek kerülnének bele például. Magáról a szerkesztésről még annyit jegyzett meg a szerző, hogy fontosnak tartotta nem (csak) azt leírni, amit szó szerint mondott neki Mucsi Zoltán, hanem azt, ahogyan mondta, milyen hangsúllyal, milyen hangulatban, milyen gesztussal társult a beszéd.
Fotó: Posztós János
Scherer Péter a rengeteg közös munkájukra utalva elmesélte, hogy nagyon sokszor saját életükből merítenek inspirációt, abból átvett elemeket alakítanak át és mesélnek el. Ugyanakkor ez kapcsán Mucsi elmondta, hogy nagyon nehéz arról beszélni, ami vele történt, mert ha valamit megfogalmaz, az már nem lesz egy intim élettapasztalat. Béczes hozzáfűzte, hogy az embert általában vonzzák a reménytelenül nehéz feladatok, ahogy őt is vonzotta a könyv megírása. Egy embert megismerni, hiszen meglátása szerint mindannyiunkkal ugyanazok a dolgok történnek, csak másképp, mint például az első szerelem, az első csalódás.
Ezt követően az önmenedzselés, a megélhetés kérdésére terelődött a téma, ahol Mucsi és Scherer is egyetértettek abban, hogy van a szakmájuknak egy része, amit csupán a megélhetésért csinálnak, mint például egy reklám. Ez nem is igényel nagyobb művészeti beleadást, de minden más viszont igen. Mucsi azt is kifejtette, hogy bár közel negyven év összegzése ez a könyv, de nem akart szenvedő, búskomor könyvet, hiszen az, hogy folyton tele van kétellyel, az nem szenvedés számára, hanem az alkotás velejárója.
Zárásképp Scherer Péter egy börtöni Oscar-díjat mutatott be, amelyet egy közös fellépés során „nyertek” el, tárgyi bizonyítékul a sok évnyi közös munkának és az évek alatt elért sikereknek.
