.svg)
(Folytatás előző lapszámunkból. Befejezés)
Mottó:A száj, a száj, a hegedűs szájaRégen soros ügyeink dúdolja,Ömlik belőle ének, mint kútból,Mint gyöngyös patak éppúgy szól(Piber 1611 – Mandics 2015)
I.
Mostanság közli folytatásokban a Székelyföld nevű folyóirat Sántha Attila tanulmányát a székely őstörténet balkáni vonatkozásairól. Tekintettel azonban arra, hogy e sorok írásakor a befejezése még nem jelent meg, el kell tekintenünk az ismertetésétől; ám, még azért is, mert jegyzetelési módja és előadási módszere, nem a „kedves olvasó”, vagyis a nagyközönség számára készült, hanem szaktudósok szűk körét szólítja meg.
Egyébként a Balkán mint elképzelhető színtér a magyar őstörténet – egyes részleteinek – számára, nem újdonság. Erre vall az a legrégebbről feljegyzett ősi szólásmondás is: „Akkor jöjj vissza, amikor Csaba Görögországból!” Ám még Sántha szláv „összefüggései” sem újdonságok. Szerinte a balkáni szlávok „szklavin” neve valahogy „összekeveredett” a „szkitha” névvel. Eléggé nehezen átlátható, de másokat is foglalkoztatott az állítás, már Tóth Kurucz Mária is idéz egy osztrák történészt, aki szerint a hunok neveire szlávok illesztették az ich („fi”) jelentésű végződést. Pl. Jankovics, Petrovics, Pavlovics stb. Ez azonban nincs kellőképpen megmagyarázva. Ám mégis találkoztam már idősebb „délibábos” barátaim közül olyanokkal, akik tudni vélték, hogy az a magyar „öcs” – „legfiatalabb gyerek” – jelentésű szó szlávosított változata! Egyébként könnyű elképzelni, milyen zűrzavar uralkodhatott a hajdaniak fejében a különböző népnevekről és a népek jellemvonásairól, ha szembenézünk azzal, ami ma is zajlik. Pl. saját fülemmel hallottam egy ízben a sepsiszentgyörgyi vendéglőben két bukaresti minisztériumi főtisztviselő beszélgetését: „Honnét az ördögből van itt annyi magyar? – Az ördög tudja, talán még a háborúból maradtak itt!” Egy másik értelmiségi megnyilatkozás: „Ezekről a magyarokról sem lehet tudni, hogy kik. Egyszer csak úgy leereszkedtek a hegyekből.” Akármeddig folytathatnánk! Magyar vonatkozásban sem állunk sokkal jobban: a szegedi egyetemen végzett történelemtanárral kezdve, aki nem tudta, hogy a román az neolatin nyelv, szlávnak hitte, s mikor itt járt Erdélyben, nem győzött csodálkozni, hogy mennyi latinos hangzású román szó van!... De ne folytassuk!
II.
A felkészítetlen olvasó ugyanis, mint turista, ugyancsak zavarba jön, amikor lenn délen a Balkánon egyszer csak azt látja, hogy egy tömény-szláv városban létezik „Sztárij Város” és „Novij Város”, azaz Óváros és Újváros. Máshol meg van „Oraş” is, ami szintén a „város” szóból ered. A legszélsőségesebb magyar őstörténész, Cserép József, kiváló klasszika-filológus, az ógörög nyelvről tankönyveket írt valaha, s akit Hóman Bálinték annak idején megfosztottak egyetemi katedrájától (!), aki végül is az elsüllyedt őskontinenseket (Mu, Atlantisz) is összekapcsolta a magyar őstörténet kérdéseivel, már az első világháború előtt azzal kezdte „eltévelyedését”, hogy magyar nevű, majd magyar nyelvű népet fedezett fel a homéroszi színtereken! Horvát Istvánéktól teljesen függetlenül. Később a macedónok őseit „matyóknak” nevezi, így Nagy Sándort is. Például én is egyszer elcsodálkoztam, hogy Orosius ötödik századi térképén a Duna-Tiszaköz déli részén egy Mägtjaland nevű ország van, s e név a matyóra emlékeztet; s a terület lakóit a rómaiak „limigantesnek” nevezték, amely afféle „szélenlakót” jelenthetett, amelyet esetleg egyeztetni lehet a „székellyel”. Tudniillik itt kezdődik a „nemhivatalos” magyar őstörténet-irás kulcskérdése: hogyan nevezhették a Kárpát-medencében a honfoglalás előtt már itt élő magyarokat? Akiket a Névtelen Jegyző csak „falubelieknek” mond (rustici), de Herodotos szigönieknek emleget! Én magam hajlandónak mutatkoztam arra, hogy ezt a „szigün” szót a „szegénnyel” azonosítsam! Hiszen a parasztságot a régi iratok gyakran a „szegénység” szóval illetik, olyankor is, amikor ez nem vagyoni állapotot, hanem társadalmi helyzetet jelent. Noha nyilvánvalóan helyesnek tartottam a meglátásomat, nagyon bánt, hogy helynév-anyaggal nem lehet alátámasztani; azonban „Paraszt” tagú helynév is egy-kettő ha van! Próbálkoztam a szeg szócskával, Kőszeg, Hátszeg, Egerszeg, Remeteszeg – de ilyen is túl kevés található (ahhoz, hogy népnév lehessen, nem elég meggyőző).
És akkor, lámcsak, jön Cserép József a „cigány” szóval! És azzal a ki nem mondott gondolatmenettel, hogy a cigányok népnév gyanánt gyakran előző lakhelyük országnevét használták; Franciaországban például a bohém nevet, ami Csehország régebbi, kelta eredetű BOEMIA elnevezéséből ered, vagy angolul a gypsy; „egyiptomit” jelent (lásd: „a fáraók ivadékai” hamis nevét!). Csakhogy a „cigány” szó nemcsak Magyarországtól nyugatra, a németeknél használatos, hanem minden égtáj felé, a szláv népek nagyrészénél is! Magyarországon, mint személynév, egy-kettő bukkan fel a XIV. században, mint népnév, csak a XV. századtól kezdve! És Bizánc felől jött!
(Különben is a magyarban nem igen fordul elő az sz hang átváltása c hangba, fordítva viszont igen – lásd Cibin: Szeben stb.)
Egyébként Magyar Adorján szerint a „székely” népnév ugyancsak az etnikumnak patriarchalista életmódban élő részét jelenti, amelynek a „szegény” pedig a matriarchalizmusban élőket. E vélemény azonban nem hogy megvitatva, de még tudomásul véve sincs. Hogy mily komolysággal fogják fel az etnikai származás problémáját: vagy ötven éve olvastam a Spiegelben egy cikket arról, hogy Budapesten a cigány gyerekeket külön iskolákban tanítják hegedülni, de „ugyan hol van ez már attól”, kérdi a szerző, „amikor a cigány hegedűsök még úgy lovagoltak a pusztában, mint Dzsingiszkák!” Csak éppen azt nem tette hozzá, hogy lóháton vágtatás közben, a nyeregben felállva, visszafelé is tudtak – hegedülni... Egy másik eset: Pozsonyban jártam egy román újságíró küldöttséggel, és a helyi főújságírónő a várra felmutatva, magyarázta, hogy ott koronázták a szlovák királyokat! Majd később, a kertvendéglőben arról panaszkodott, hogy valaha, az idegen elnyomás miatt, Szlovákiában egyetlen iskola sem volt. Mikor megkérdeztem tőle, hogy hát az a sok szlovák király mért nem alapított egyetlen szlovák iskolát sem, megorrolt! Ugyanis, amikor a jelenlévőknek próbáltam megmagyarázni a „királyi székvár” fogalmát, a szlovák főnöknő tökéletes magyar kiejtéssel közbevágott: „Igen, és azért is olyan ez a vár, mint egy felfordított hokkerli!” Ide tartozik, hogy amikor Prágában megkérdeztem cseh házigazdánkat, hogy az újságíró szövetség elnöke, Nocs elvtárs, véletlenül nem szlovák-e, így felelt: „nem, csak sokáig dolgozott mezőgazdasági vonalon, azért olyan!”
Ám egy prágai német asszonnyal is megjártam. Igyekeztem felfelé a prágai óvárosban, s jött szembe egy nagyon szelídnek és németnek látszó idősödő néni. Megkérdeztem tőle németül: „Erre fel lehet menni a Hradzsanyinba?” (várba). Erre a nő metsző lenézéssel így szólt: „Mondhatott volna Hradsint is!” Éreztetve, hogy pecsovics rossz német vagyok, mert a jó német e névnek a rövidebb alakját használja, a Hradsint! Ők ily apró részletet is fontosnak tartanak, mi – semmit se!
III.
A székely származás-kérdéshez hozzátartozna az is, hogy legtöbb „tudós” szerint valaha a székelyek vad, lovas, nyilazó népség volt. Viszont többségük, legalább háromnegyedük gyalog harcolt (pedestres), a magyar királyok pedig muzulmán íjászokat alkalmaztak, amíg a pápák ezt meg nem tiltották! Később az Anjou uralkodók aztán skót íjászokat béreltek a székelyek mellé Törcsvár számára; akik viszont a székelyektől megtanulták a „hajrá” csatakiáltást, azért is angolul a „hurrá” kiáltás „harráh”-nak hangzik, más nyugati népek viszont az u-betűt tisztelték s ezért u hangúak a hurrázások majd mindenütt; még nálunk is!
Viszont a műkedvelő, helyesebben „magántörténészek” éppen olyan féltékenyek, irigyek egymásra is, mint amilyenek a hivatásosak! Ha csak lehet, nem idézik egymást – főleg, ha valaki újdonságot fedezett fel! Példákat felesleges idézni, mindenki tapasztalhatta, aki ilyesmiket szokott olvasgatni.
Egyszer meg is kérdeztem a különben általam nagyon tisztelt Szabédi Lászlót, aki mint ismeretes, a magyar nyelvet a latinnal nagyon alaposan és merészen egybevetette, hogy miért nem hivatkozik azokra, akik e téren elődei voltak, például, többek között, Berzsenyi Dánielre? Azért, felelte, mert azoknak az egybevetései más gondolatmeneteket idéznek!
Igen: származáskutatásban, az, hogy hova jutsz, attól függ, hogy honnét indultál!
