Szabay Boglárka versei

Márton Árpád: Ötlettöredék

‍

Gyerekjáték

‍

Azt mondtad, „gyere, játsszunk!”,

S a porcelánbabák közé csöppentünk.

Rózsaszín ház, kellemes légkör,

Teadélutánt tartunk,

Süteményt sütünk.

Te megtáncoltatsz a keringőre,

Majd megdicséred a masnis fürtjeimet.

‍

De elég egy apró koppanás,

S porcelánházunk, porcelánéletünk és arcunk

Darabokra hullik.

Vigyázz, mit beszélsz.

A baba lehet, nem válaszol, de hall mindent.

*

Megegyeztünk, építeni fogunk

Várakat, templomot, istállót és barlangot.

A színes kockák között kezünk összeér,

Én elpirulok, te csak mosolyogsz.

Építményünk otthont ad

Legó-embereinknek,

Családjainknak,

Emlékeinknek,

Mint egy szentély, mely őrzi a titkokat.

‍

Mégis, elég egyetlen hibás darab,

Egyetlen megrepedt kocka

Vagy egy puha szőnyeg,

S várunk felborul.

Vigyázz, hova lépsz.

Lábad földrengést is okozhat.

‍

*

Kérleltél, fessünk napocskát.

Sárgát, mosolygósat, a lap sarkába.

A színek táncra hívnak,

A világosságra kibújik a pillangó,

Ketten a napfényben fürdünk

Lap-világunk elrejtett zugaiban.

‍

Attól félek, vékony a papír,

S napocskánkat könnyen elfedi

A fekete tintapaca.

A sötétben nem látjuk egymást.

Vigyázz, hogy döntesz.

A sötétségedből csak te találhatsz kiutat.

‍

*

Anya szerint a puzzle segít.

Kirakósat játszunk. Négyodalú egyenlőtlenségek.

Párok és ellentétek.

Hasonlók, de sarkok.

Megígéred, hogy élet-darabjaink

Találkozni fognak középen,

Pont ott, ahol a legnagyobb a zűrzavar,

Ahol eddig nem találtunk össszeillő elemeket.

‍

Ha letörjük oldalaikat,

Elrontjuk a kirakóst.

Nem lesz már soha egész,

Ahogy egymás nélkül sem lehetünk azok.

Anya szerint a hiányos puzzle

Nem puzzle.

Csak egy roncs.

Vigyázz, mit veszel el

Magadtól vagy tőlem.

Gyerekjátékunk könnyen véget érhet,

S akkor maradunk mindketten

Megcsonkított élet-darabok.

‍

Messzi tájak

‍

Messzi tájak hívnak, cirógatják lelkemet,

Halkan suttogják a fülembe régi álmomat,

Mely tegnap nem hagyott aludni,

És hiánya ma már ébren tart.

‍

Ahol ismeretlen értelemmel szólnak hozzám,

Ahol szüleim nem találnának kiutat,

Ott rejtőzködik egy apró hernyó,

Amely egyetlen jegyre vár, hogy kibújhasson.

‍

Ott, ahol nem ismernek, ahol nincs történetem,

Nem léteznek mesék és rémálmok rólam,

Nem ismernek fel a tömegben,

Én vagyok. Egyedül ugyan, de önmagam.

‍

Ezeregy titok és ámítás tengerében

Egy lennék a sok közül.

Beolvadnék, és újra ki tudnék emelkedni.

Ahol a nevem egy macskakaparás csupán.

‍

Ahol ismeretlen értelemmel szólnak hozzám,

Ahol szüleim nem találnának kiutat,

Ott születnék én újra, talán másodjára,

Ha előtte volt lehetőségem élni.

‍

Ott, ahol a rács nem zár falak közé,

A szemek szokatlanul cikáznak,

Könyvek nyílnak előttem, ajtók zárulnak.

Én vagyok. Egyedül ugyan, de önmagam.

‍

Ezeregy arc és világnézet között

Lennék valaki, egy kapocs, egy elem.

Kötelességek nélkül, szabadon, mégis eltökélten.

Ahol kezedbe nem adnak, csak kérnek.

‍

Ahol ismeretlen értelemmel szólnak hozzám,

Ahol szüleim nem találnának kiutat,

Elfelednék minden múltat és kételyt.

Hinnék a célban, amely csak a jelen.

‍

Ott, ahol messzi tábla az otthon,

Hazára találni, nyugalmat lelni nehéz.

De miután egyszer rátalálok, bárhol

Én vagyok. Egyedül ugyan, de önmagam.

‍

Ezeregy utca, telefon, számkód és lakat.

Az élet labirintusában elveszve,

Mégis biztonságban, mert egyedül lennék.

Ahol nincs példa és elvárt életkép.

‍

Messzi tájakon otthonra akarok lelni, Uram.

Vedd el tőlem ezt az álmot, ha helytelen,

De tartsd meg, ha szenvedések ellenére is,

Ez a sors jár nekem.

‍

Szabay Boglárka Szatmárnémetiben született 2003-ban. Tanulmányait a Hám János Líceumban végzi. Tagja a szatmárnémeti Szamos Irodalmi Diákkörnek. A Helikon Amit nem lát a webkamera címmel meghirdetett pályázatának különdíjasa.

‍