Sorozat szorozva

Közhely, de mondjuk ki ismét: magvas filmélmények tekintetében a tengerentúli tévéipar mindjobban lenyomja Hollywoodot. A fajsúlyos történeteket nemigen kedvelő filmgyárak nevetséges közönségpolitikája miatt egyre több szakember a kisebb költségvetésű, de nagyobb alkotói szabadságot biztosító „üveget” részesíti előnyben, s a műélvező-befogadók is szívesebben választják a hosszan tartó élményt a gyorsan fogyaszthatóval szemben. A 2016-os évben három különböző műfajban is született valami tévés nyalánkság, bár ha nagyon akarjuk, mindhármat besorolhatjuk a krimi fősodrába.
Nyár közepén a Netflix csatornaóriás jelentkezett a Duffer fivérek (Matt és Ross) nyolcrészes Stranger Things című családi horrorával. A műfaji besorolás kissé szokatlanul hangozhat, de az, aki a 80-as évek gyermekfőszereplős művein nőtt fel, egyáltalán nem érzi túlzottnak. Az alkotók számára mély merítéssel Stephen Spielberg E.T. – A földönkívülije, valamint Stephen King Állj mellém! című munkája szolgáltatott alapot, a maguk összes nosztalgikus összetevőjével, amihez hozzákeverték az ugyancsak akkoriban divatos slágereket és elektronikus űrkaland-hangzást, de több jelenet beállításában, a kellékek egy részében (pl. John Carpenter-moziplakátok) vagy akár a szörnykoncepcióban (Alien-franchise) is a nagy elődöket idézik. Három tízéves-for­ma kisfiú áll a történet központjában. Negyedik társuk egy éjszaka nyomtalanul eltűnik, de megjelenik helyette egy szűkszavú kislány, aki meglepő dolgokra képes. A lányka felbukkanásával furcsa események sorozata indul el, és idővel egyértelművé válik, hogy minderről a közeli szupertitkos CIA-bázis tehet. Vagy valami ott. A városka sheriffje, a három kisfiú, az eltűnt fiú édesanyja és testvére, valamint a középiskola egyik népszerű „görlje” nem hisznek a karhatalom hivatalos jelentéseiben, és magánnyomozásba kezdenek, amelynek folyamán a miénkkel párhuzamos sötét világgal és annak félelmetes lakójával szembesülnek.
Természetesen a jó és rossz, ártatlan és romlott, szelíd és kegyetlen erők összecsapásának ősi konfliktusa mozgatja a történetet, de a sorozat alapvetően egy letűnt életérzést, a mai 30–40-es generáció meghatározó moziélményeit éleszti fel szakszerű bűbájjal. Nosztalgikus képsorok juttatják eszünkbe a gyerekkor mély és tiszta barátságában képzett attitűdöket, a tizenéves képzelőerő és a számítógépek előtti kor analóg játékformáinak egyéniséget fejlesztő izgalmát vagy a kortárs beteges exhibicionizmust megelőző udvarlási gesztusok leleményét. A rendezői széket ritkán átengedő Duffer fivérek árnyas, feszes tempót diktálnak, miközben a korhűség összes apró részletére odafigyelnek, és remekül mozgatják a zömében amatőr gyerekszínészeket, akiket több száz fő közül válogattak ki. Matthew Modine és Winona Ryder ismét régi formájukat hozzák, David Harbor pedig remekel, ahogyan szokott. A sorozat korántsem hibátlan, de egyértelműen az év tévés szenzációja – és folytatják.
A tévétársaságok ranglétráján, legyártott sorozataik minőségi mutatóját illetően talán nincs jobb az HBO-nál. 2016 nyarán egy új kilencrészes lezárt minisorozattal, az Aznap éjjellel helyezték ismét roppant magasra a lécet. Valós események alapján Steven Zaillian és Richard Price írta, és zömében az előbbi rendezte, neki köszönhető tehát a sötét tónusú, szikár, részletgazdag képi világ. Egy brutális gyilkosság előtörténetével indít, majd a nyomozás folyamatával és remek tárgyalótermi drámával szítja a kedélyeket, miközben a tárgyalás idejére őrizetbe helyezett főhős börtönélményeit is kibontakoztatja. Ambivalens érzéseket kiváltó történet a Nasir „Naz” Khané, aki egy éjszaka az apja taxijában hazaszállított egy hölgyet, kábítószer hatására engedett a csábításnak, és minden jel szerint huszonvalahány szúrással megölte, de nem emlékszik rá. Elmenekül, véletlenül igazoltatják, beviszik a rendőrörsre, és szinte megússza a motozást, ám ez nem az ő napja. Az ekcémáival küzdő Jack Stone, a piti bűnözők ügyvédje szegődik az ártatlannak tűnő muzulmán fiú védelmébe, s az eset rövidesen országos visszhangot vált ki, faji indulatok szabadulnak el, családját megbélyegzik. Naz a börtönben megváltozik, az erőszak és az előítélet kegyetlenné teszi, bár mint kiderül, nem minden előzmény nélkül.
A történet erős kételyben fogan és a kétkedés itatja át minden konfliktusát. A zárt terekben fényképezett, monokrómnak tetsző csendéletek, a minden cifrázást nélkülöző párbeszédek, s a kimondatlan indíttatások remekül felerősítik a talajvesztettség érzését. Egyéni megoldatlan problémák, hatalmi játszmák, rejtett és gyanús magánéleti hátterek, valamint az amerikai igazságszolgáltatás kirekesztő szokásrendje feszítik-gyúrják az elbeszélést, melyet mintegy megkoronáz John Turturro, Bill Camp, Riz Ahmed és Michael Kenneth Williams hajszálpontos alakítása.
Daniel Abraham és Ty Franck sci-fi írók 2011-ben James S. A. Corey egyesült írói álnév alatt írták A térség című tudományos-fantasztikus regényfolyam első darabját, a Leviatán ébredését. Azóta további négy darabbal egészítették ki a trilógiának indult sorozatot, s A térség az utóbbi évek egyik legnépszerűbb olvasmánya a maga műfajában. A teljesen kolonizált Naprendszerben két politikai nagyhatalom, a zömében civil Föld és a militarista Mars versengenek a nyersanyagokért. Kisebb-nagyobb aszteroidákon és egyéb apró bolygókon élnek a megbízhatatlan övezetiek, a kulimunkások. A helyzet tehát korántsem idilli. Ebbe az állandó konfliktusoktól terhes világba érkezik egy ismeretlen életforma, s az emberiségnek össze kell fognia, ha túl kívánja élni a látszólag pusztító szándékkal jött barátságtalan organizmust. Hatalmas kalandok során Jim Holden űrtengerész, Joe Miller nyomozó, egy marsi pilóta, egy övbeli mérnök, egy izompacsirta és egy politikus próbálnak úrrá lenni a helyzeten.
A Leviatán ébredésének felét adaptálta egy évadban a Syfy tévécsatorna, és kezdésnek remek munkát végzett, bár a teremtett világ, a rendezés és a színészválasztás nem minden esetben bizonyult telitalálatnak. Ami viszont a látványt illeti, költségeket nem kímélve kápráztató űrképekkel, monumentális méretaránnyal és drámai akciójelenetekkel igyekeztek pótolni a hiányosságokat, sikerrel. Hangulatában néhol a kultikus sci-fikre hajaz, például Miller nyomozó (Thomas Jane) alakja és modora a Szárnyas fejvadász Deckardját idézi, a kalandos küldetések a Star Treket juttatják eszünkbe, a lakhatóvá tett aszteroidák zárt világa pedig az Emlékmásból ismerős Mars beltereit. A második évad előre láthatóan majd csak 2017 elején indul, és remélhetőleg konzisztensebb formában. Kár lenne elszúrni.