„Sok az eszkimó, kevés a fóka” – Madách Imre korai román nyelvű recepciója

2023 nemcsak a Petőfi 200, hanem a Madách 200 éve is. Petőfi Sándor és Madách Imre kortársak voltak. Születési évfordulóikkor tudatosulhat ez bennünk, hiszen más körülmények között nem igazán gondoljuk őket egykorúaknak. A román irodalomban sem foglalnak el egyformán kitüntetett helyet: Petőfi nemzeti költőként, Madách drámaíróként, egy korszakos jelentőségű mű, Az ember tragédiája egyszöveges szerzőjeként ismert.

Köztudott, hogy a Madách-mű román nyelvű tolmácsolását Octavian Gogának köszönhetjük,¹ aki Petőfi verseinek is fordítója volt.² Domokos Sámuel,³ majd Dávid Gyula⁴ és mások kutatásai tárták fel Goga fordításának magyar–román kapcsolattörténeti vonatkozásait, melyekre itt nem térünk ki. Inkább arra figyelünk, hogy Madách Imre nevével, alkotásával hol és hogyan találkozhattak a 19. század végének, 20. század elejének román nyelvű befogadói, mielőtt Octavian Goga fordítása 1934-ben kötetben megjelent. Anyanyelvükön olvashatták a budapesti Luceafărulban, a Goga és egyetemi önképzőköri diáktársai által alapított lapban. Itt láttak napvilágot az első fordításközlések 1904-től. Ugyanakkor, például a XIII. színt a Ioan Slavici szerkesztette Tribuna is átvette,⁵ miközben folyamatosan szemlézte⁶ a budapesti lapot. Az Enciclopedia română c. vállalkozásnak a szintén 1904-ben publikált 3. kötetéből is tájékozódhattak néhányan. Az enciklopédia Madách-szócikke a szerző fő művének tekinti Az ember tragédiáját, Goethe Faustjával, Byron Manfredjével rokonítja, és hozzáteszi, hogy a mű koncepciója világirodalmi viszonylatban egyedi.⁷ Ez az egyik első, nyomtatott román nyelvű értékelés, mert a fordításközlések vagy korábban a szerző halálhíre, amelyet a pesti politikai-irodalmi lap, a Concordia is hozott, nem tartalmazott ilyen, kimondottan a műre vonatkozó információt.⁸

A fordításközlések inkább Octavian Goga vállalkozásának előrehaladtát hivatottak bemutatni a román nyelvű közönség előtt. Madách művével talán többen találkoztak a színházban, a magyar és német nyelvű előadások alkalmával. Az ember tragédiája bemutatóinak száma és helyszínei azt bizonyítják, hogy rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert.⁹ Miután Paulay Ede 1883-ban színpadra alkalmazta és a budapesti Nemzeti Színházban megrendezte azt, 1901-ig a magyarországi és külföldi színpadokon 345, 1934-ig, a román nyelvű fordítás kötetben való megjelenéséig pedig több mint 800 alkalommal mutatták be.¹⁰ Ezzel egy időben a külföldi bemutatók híre is eljutott román nyelvű napilapokhoz.¹¹ A Tribuna 1892-ben arról tudósított, hogy az addig 36 alkalommal játszott darabot a cseh hatóságok Prágában leállították, mivel az utóbbi előadáson a Marseillaise-t a közönség tüntetéssel fogadta.¹² A hír értelmezéséhez alaposabban fel kellene tárni a Madách-adaptációk hogyanját, a külföldi előadásokat, azok recepcióját, ellenben most a prágai hír kapcsán fontosnak tartom a hasonló esetek megemlítését, mert egyfelől a Madách-recepció közegei és lenyomatai, másfelől: láttatják, hogyan értelmezték a hatóságok és a napilapok cikkírói a művet, milyen jelentéseket és jelentőséget tulajdonítottak annak, és milyen perspektívából foglaltak állást.

Az erdélyi bemutatók, előadások az első világháború politikai következményei után váltak problematikussá. 1923-ban bukaresti minisztériumi rendelet tiltotta be a mű marosvásárhelyi előadását, amellyel Madách Imre halálának 100. évfordulóját ünnepelték volna. A tiltás oka az Adevărul szerint¹³ az volt, hogy a közönség a színészekkel együtt énekelte a francia forradalmi dalt, a bukaresti Lupta c. lap szerint pedig az, hogy megszaporodtak az erdélyi magyar írók emlékünnepségei, melyek irredentista megnyilvánulásokra adtak lehetőséget.¹⁴ Arról is tudósított a lap, hogy néhány bukaresti újság tévesen román nyelvű előadásról írt, melynek fordítója Octavian Goga, holott Kolozsvárt, Nagyváradon és más településeken csak magyarul játszották. A kolozsvári magyar lapok szerint a mű kozmopolita, és nem értik, miként értelmezhették magyar irredentizmusként a felcsendülő Marseillaise-t.¹⁵ Míg a 19. század végén Prágában a közönség tüntető viszonyulásmódja vezetett a betiltáshoz és vált hírértékűvé, addig a marosvásárhelyi előadást és az irodalmi emlékünnepségeket a francia himnusz éneklése miatt irredentizmussal vádolták. Így a francia forradalom hangulatát idéző Tragédia-beli szín és az abban felhangzó himnusz alig pár évvel a trianoni döntés után a létrejövő román nemzetállam elleni lépésnek számított, és lehetetlenné vált az irodalmi mű magyar nyelvű színpadi előadása. A Gazeta Transilvaniei ugyanebben az időszakban a románok szabadsága elleni tüntetésként érzékelte a Tragédiát, és utalt a miniszteri tiltásra, amely nemcsak az országszerte tervezett előadásokra vonatkozott, hanem az iskolák oktatóit és diákjait is eltiltotta az esetleges illegális előadásoktól.¹⁶ A bukaresti Presa c. lap – miközben a kolozsvári Kelet Népe c. lapra figyelt, és Janovics Jenőnek a magyar színművészek szakszervezete nevében benyújtott kérvényét említette, melyben az ügy kivizsgálását és a tiltás magyarázatát kérte a minisztériumtól – arról írt,¹⁷ hogy Erdély-szerte tüntettek a magyar színházak igazgatói, tüntetett a magyar sajtó, mi több, a darab románra fordítója, Octavian Goga is.

Ebből az állásfoglalásból úgy tűnik, hogy Goga közösségvállalása, fordítói szerepének hangsúlyozása a kulturális közvetítés megértést, elfogadást célzó diskurzusába írható, és a mű irodalmi szövegként való recepcióját erősítette, miközben a színpadi előadások politikai értelmezése elleni gesztus is lehetett. A Janovics Jenőnek írt választ Ion Minulescu kultuszminiszteri felügyelő írta alá. Minulescu nem indított kivizsgálást, az informátorok szavahihetőségét részesítette előnyben. A Kelet Népe Minulescu politikai szerepét abban látta, hogy költőként tisztséget vállalva a tiszta művészet jogait hivatott védelmezni, és kérte, hogy olvassa el Az ember tragédiáját. A Presa cikkírója többes számban fogalmaz – „Noi care cunoaştem sentimentele inspectorului general al artelor, ştim sigur că va satisface cererea justă a intelectualilor unguri”¹⁸ –, és arról biztosítja a magyar értelmiségieket, hogy kérésüknek Minulescu eleget tesz.¹⁹

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a napisajtóban tematizált színházi előadás politikai értelmezést nyert. Az idézett magyar fél az esztétikai értelemben vett tiszta művészet eszméjére hivatkozott, míg az informátorokra támaszkodó hatóság Madách művének előadásában veszélyt látott, és politikai hatalmát gyakorolva lépett közbe. A magyar színház látogatói, az előadás közönsége számára Madách műve, de más esetben az írói emlékünnepségek, az irodalmi emlékezet működtetésén túl, minden bizonnyal identitásuk megélésének közösségi alkalmait jelentették, ennélfogva irodalompolitikai eseményként működtek. Az esztétikai értelemben vett irodalomfogalom használata, a minisztériumi tisztséget betöltő költő művészi szerepének kiemelése az események irodalmiságát hivatott legitimálni, azonban, mint látjuk, ez nem választható el egyik fél esetében sem a politikumtól.

Évtizedekkel korábban is elválaszthatatlannak tűnt irodalom és politika a román nyelvű Madách-értelmezések vonatkozásában. Dr. Valer Moldovan ügyvéd egyik Tribunában közölt írásában Tisza és Jászi politikai álláspontját mérlegelte.²⁰ A kérdés megítélésekor irodalmi analógiát hozott, Madách Imre művét, amelyet zseniálisnak tartott. A VIII. színt emelte ki, melyben a Kepler szerepében feltűnő Ádám a jövő zenéjét, a Marseillaise-t hallja, amely tulajdonképpen annak a jelennek a zenéje, ahol a Danton szerepébe lépő Ádám a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét hirdeti. Ugyanaz a szín kerül itt szóba, amely a darab későbbi betiltását kiváltotta. Moldovan az irodalmi hivatkozást locus communisként, evidenciaként kezelte, olyan szöveghelyként, melyet a lapszerkesztők és a közönség egyaránt ismerhettek, és amelynek kiragadott részlete a francia forradalom eszméit ültette át a 19. század végének kisebbségpolitikai diskurzusába. Moldovan cikke abba illeszkedett, amikor Tisza és Jászi nemzetiségpolitikai elveit összehasonlítva a kisebbségi szabad anyanyelvhasználatnak és kultúrának helyet adó Jásziét választotta. Egy másik cikkében Moldovan szintén a szabadság kapcsán utalt a Tragédiára, amely az emberiség egyetemes tragédiáját láttatja, de a küzdésre és hitre biztat, és ebből kiindulva Moldovan is erre buzdította a románságot.²¹

Tényként kezelhetjük, a Moldovan-cikktől függetlenül is, hogy az egykori magyarországi olvasók jól ismerték Az ember tragédiáját. Ez nemcsak a színházi előadásoknak volt köszönhető, hanem annak is, hogy 1883-tól már a gimnáziumok, főiskolák VIII. osztályos tananyaga lett. Az iskolai könyvtárak beszerezték,²² a tanárok kötelező házi olvasmányként jelölték ki²³ vagy írásbeli feladatot rendeltek hozzá,²⁴ a diákok pedig iskolai olvasókörön tárgyalták.²⁵

Két dolog miatt fontos ez, egyfelől mert Octavian Goga iskolai tanulmányainak is része volt Szebenben és Brassóban, mielőtt a pesti egyetemen folytatta tanulmányait 1900-ban. A mű fordítása iránti érdeklődése pedig a román fiatalok azonosságtudatát is szolgáló önképzőköri tevékenységéből fakadt. Másrészt a magyar irodalom oktatása, de annál inkább a magyar nyelv oktatási nyelvként való bevezetése, hivatalos nyelvi alkalmazása nemzetiségügyi kérdés lett és magyarosítási törekvésként értelmezték, például a Tribunában, egy folytatásokban megjelent cikkben. A kérdést a névtelen szerző egyértelműen a románság és egyéb nemzetiségek ellen irányulóként látta, és szemléltetésére Madáchtól hozott hasonlatot,²⁶ vagyis sok az ember, kevés a fóka. Ugyanezt az idézetet ismétli meg a lapban évekkel később hasonló kontextusban egy görögkatolikus lelkész: a magyarok asszimiláló törekvéseikkel tulajdonképpen a románoknak tesznek szívességet és saját nemzettársaiknak teremtenek konkurenciát a hivatalokban, amiért már maguk közt egymásnak esnek, akár Madáchnál: „că’s mulţi oamenii, şi’s puţini câini de mare”.²⁷ A Madách-idézet tehát oktatás- és nemzetiségpolitikai kontextusban tér vissza a sajtócikkek érvelésében. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy az alapos szövegismeretnek köszönhető, hogy román nyelven visszatérnek e mondathoz akkor, amikor még nem jelent meg a mű román nyelvű fordítása, mégsem erről van szó. Magyar nyelven már Az ember tragédiája kiadása után nem sokkal szállóigévé vált e mondat, más Madách-mondatokhoz hasonlóan, például a már szóba hozott felszólítás, a „küzdj és bízva bízzál” is ilyen napjainkig közkedvelt idézet. Egy, a század végén publikált közmondásgyűjteményben is szerepel a „sok az eszkimó, kevés a fóka” mondat, és a kiadvány egy újabb változatát is adatolja.²⁸ A magyarországi, főként erdélyi románok nyelvhasználatába is beépült, bizonyára az iskolai olvasmányélmények, a színházi előadások vagy egyszerűen a hétköznapi beszédhelyzetek hatására.

Következésképp elmondható, hogy a kötetbeni megjelenés előtt is beszélhetünk Az ember tragédiájának recepciójáról román értelmiségi körökben Magyarországon, Erdélyben – mely magyar nyelven történt ugyan, és később Romániában folytatódott, elsősorban a színházi előadások által. Octavian Goga 1934-ben kötetként publikált, de előtte harminc évig hosszasan készülő román nyelvű fordítása hangosította fel a recepció folyamatát, amely a kapcsolattörténész számára is újabb kérdéseket tartogat. Egy magyar mű román recepciójának tűnik, de a befogadás elsősorban magyar nyelven történt. A román értelmiség és olvasóközönség nyelvismerete, a régió két- vagy többnyelvű közösségei a többnemzetiségű országok nacionalizmuskoncepciójának, illetve a modern nemzeti irodalomfogalmaknak a visszásságait példázzák a 19. század végi Magyarországon és a 20. századi Romániában egyaránt.

Jegyzetek

1      Madách Imre, Tragedia omului. Poem dramatic. Traducere în versuri de Octavian Goga, București, Fundația Regele Carol II., 1934.

2      Beke György értelmiségiekkel készített interjúi alapján Octavian Goga tekinthető a magyar irodalom eszményi román nyelvű fordítójának. Vö. Beke György, Tolmács nélkül: interjú 56 íróval a magyar–román irodalmi kapcsolatokról, Bukarest, Kriterion, 1972.

3      Domokos Sámuel, Octavian Goga, a költő és műfordító, Kriterion, Bukarest, 1971.

4      Dávid Gyula, Goga Madách-fordítása és Az ember tragédiája román értelmezései, in uő, Találkozások, Dacia, Kolozsvár, 1976, 133–152.

5      Lásd az 1911. februári 22-i lapszámának fő oldalán a tárcarovatban.

6      Lásd a Tribuna 1904. júniusi 111. és augusztusi 160. számát, amelyekben hírt ad a Luceafărul fordításközléséről.

7      Vö. sz. n., Madách Imre in C. Diaconovich szerk., Enciclopedia română, W. Krafft, Szeben, 1904.

8      Emericu Madách, cunoscutulu scrietoriu magiaru, autorulu renumitului opu „Tragedî’a omului”, deputatu de la diet’a trecuta, a repausatu in 5 l. c. Lásd: Concordia, 1864. október 9/78., 316.

9      Román nyelven először csak 1973-ban játszottak belőle részleteket, a szerző születésnapjának 150. évfordulóján a magyar és román színház, illetve a szebeni színház német tagozata közös, háromnyelvű előadásában. Vö. Enyedi Sándor, A Tragédia a színpadon. 125 év, Madách Irodalmi Társaság, Budapest, 2008, 341. Legutóbb Silviu Purcărete rendezésében vitte színre a Csiky Gergely Színház társulata Temesváron, az előadást a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon 2020-ban is bemutatták, ahol a román ajkú és nemzetközi közönség is megtekinthette. A madáchi mű színházi és irodalmi kontextusa szempontjából talán nem mellékes, hogy Purcărete a nagyszebeni Radu Stanca Színháznál J. W. Goethe Faustjának is rendezője volt. Az előadás 2007-ben elnyerte a Román Színházi Szövetség, az UNITER díját.

10    Lásd erről bővebben: Enyedi Sándor, A Tragédia a színpadon. 125 év, Madách Irodalmi Társaság, Budapest, 2008. [Madách Könyvtár – Új folyam 60.]

11    A magyarországi románok kulturális központjai közül Kolozsváron 1884-től, Brassóban szintén 1884-től, Nagyszebenben 1886-tól többször is bemutatják különböző társulatok, de 1892-ben Dóczy Lajos fordításában játszották a hamburgi Stadttheaterban, ők pedig a bécsi Austellungs-Theaterban vendégszerepeltek a művel. Prágában is ekkor volt látható, a berlini Lessing Theaterban 1893-ban, stb. Vö. Enyedi, i. m.

12    „(…) la ultima representaţie galeria a însoţit marsilieza de manifestaţiuni demonstrative” – Vö. Tribuna 1892. október 2/220., 878.

13    I. C., Reprezentație interzisă, Adevărul 1923/11933, 2.

14    Interzicerea unei reprezentații la Cluj, Lupta 1923/332., 16.

15    Vő. L. P., În jurul interzicerei reprezentației „Tragedia omului” la Cluj, Lupta 1923/334, 22.

16    Gazeta Transilvaniei 1923/18, 3.

17    Poetul I. Minulescu si „Tragedia omului”, Presa 1923/22., 4.

18    Uo.

19    Az Adevărulban az esetet ironikusan ugyan, de Janovics védelmében a francia diplomácia útján oldaná meg a magyar értelmiségi barátja, C. G. Costa-Foru, mert a cenzúra gépezetét a magyar szerzőségen kívül a francia himnusz éneklése hozta működésbe. Vö. C. G. Costa-Foru, Cenzura teatrală la Cluj, Adevărul 1923/11938, 2.

20    Dr. Valer Moldovan, Tisza sau Jászi, Tribuna, 1911/22., 1.

21    Valer Moldovan, Duhul lui Metternich, Tribuna, 1914/114., 1.

22    Lásd például: Programa Gimnasiului Superior, Preparandiei, Școlei Poporale, de băieți și de fetițe gr.cat. din Blaj, Blaj, Tipografia Seminarului Archidiecesan, 1897, 45.

23    Például Aradon, az állami főreáliskolában, ahol Beöthy Zsolt és Pintér Jenő irodalomtörténetei alapján tanították a magyar irodalmat. Vö. Boros Vida, Az aradi Állami Főreáliskola értesítője az ezredéves ünnep alkalmából, Aradi Nyomda Rt. Könyvnyomdája, 1896, 80.

24    Például „Küzdj és bízva bízzál”, Madách (fejtegetés). Vö.: Ioan Gheție, Raportul al LIV-lea despre gimnaziul superior fundațional din Naszód-Năsăud, Besztercze, Tipografia cu putere de motor G. Matheiu, 1917, 40–41.

25    Septimiu Pop 1902-ben Balázsfalván. Vö. Raport despre institutele de învățământ greco-catolice din Balázsfalva-Blaj, Blaj, Tipografia Seminariului Archidiecesan, 1903, 59.

26    „(...)deşi noi între noi stăm cu osul de ros, ca Eschimozii din Madach cu focele, că adecă sunt mulţi oameni şi puţine foce.” Vö. sz. n., Reuniunile de cultură și cestiunea naționalităților, Tribuna, 1886/18., 70.

27    George Șuta, Din comitatul Sătmarului, Tribuna, 1902/155., 618.

28    „Sok az eszkimó, kevés a fóka. (Madách: »Ember tragoediájá«-ból. – Ujabban gyakran igy mondják: Sok az ember, kevés a fóka).” Sirisaka Andor, Magyar közmondások könyve, Pécsett, Engel Lajos könyvnyomdájában, 1890. Online elérhetőség: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Szolasok-regi-magyar-szolasok-es-kozmondasok-1/sirisaka-andor-magyar-kozmondasok-konyve-6BD6/s-8602/ – letöltés ideje: 2023. október 12.