Snapsz

Salvator Dalí: Pantagruel különös álmai

Valamikor az időben, a svábok bevonultak Aradra, nem hívták őket, az anyaországból küldték őket, hogy itt jó földek vannak. Kocsikkal jöttek, málhákkal, a kocsikat kis lovak húzták, jó, erős, német állatok, átmentek a városon, rá se bagóztak, de az aradiak se rájuk, átkeltek a Maroson és új várost alapítottak, úgy hívták, Neuarad, vagyis Újarad. A földet ingyen kapták, a Maros vize is ingyenes volt. Zöldségeskerteket alakítottak ki, a család látástól vakulásig dogozott, a grossmutter főzött és piacolt. Az aradi piacon a sváboknak külön sora volt, nevelőanyám csak ott vásárolt, ugyanis azokból a német magvakból csodálatos növények kunkorodtak ki. Semmit se mértek le, mindent kis kupacokba raktak ki, mustrára. A virágaiknak csoda erős szára volt, a virágfej nem hervadt el rajta. A fiaikat Németországba küldték iskolába, a lányaikat a Notre Dame de Sion zárdába íratták, lapos képű, kék szemű, szőke hajú teremtések voltak, békések és okosak, röptében fogták fel a matematikát, én Hohn Hildáról másoltam le a matekdolgozatokat. A matektanárnőm hangja: tégedet, Tóth, dolgozatírás közben száll meg az ihlet… Hát rám szállt Hohn Hilda füzetéből, aki eltűrte szeszélyeskedő modoromat és megosztotta velem az uzsonnáját. Nagy tűrőképessége volt. Aztán a sváb családok kezdtek meggazdagodni, és megcélozták maguknak Aradot, a várost.

Öreg nevelőanyám hangja Géza sógoromnak:

– Valami férfi keres tégedet.

Nagydarab, hollófekete hajú férfi tört be az udvarunkba, kezet nyújtott Géza sógoromnak, és azt mondta:

– Král vagyok, a szomszéd, sváb vagyok Németországból, itt az utcában vettem házat magamnak… Kell a jó szomszéd.

Két dolog megjegyzendő: Král szomszéd, a sváb nem volt szőke, a grossmutter bedőlhetett a búzába holmi cigánnyal, az egész ámor percekig ha tartott s örökre szétváltak, más felírandó: a sváboknak nem szomszéd a szomszéd, ők az egész utcából szomszédot választanak maguknak, de csak egyetlenegyet, a választás kritériuma úri ház legyen.

A svábok szerint aitól úri egy ház, ha jó, boltozatos pincéje van, a pincének ablak dukál az utcai frontra, szárazkapu forduljon elő és nagy kert. A benne lakók csak azután következnek. Král, a sváb bennünket „taksált meg” úri háznak és úri népnek. Csak ilyeneket engednek közel magukhoz, a svábok az ilyen népeket megszólítják és kérdezősködnek, amikor vasárnap templomba mennek. Libasorban mentünk templomba, elől Géza sógor, aki családfőnek számított. Mindezt Král, a sváb észrevette és megjegyezte magának. A sváb napról napra rányomta bélyegét az egész utcára. Az emberek mindenben utánozni kezdték a sváb lényegét. Valahányszor az idő őszbe hajlott, a fák elhullaták leveleiket, a gyümölcsök potyadékok voltak a fűben, a sógorom dézsába hordta őket, készült a pálinkafőzésre. Családomban mindig élt a másoktól távolodás igénye, sose álltak össze senkivel pálinkát főzni.

Krált, a svábot a konyhába kalauzolták, ami mindig tiszta volt, amolyan nappali szoba rangú. A gyermekkori létállapot sose veszett ki belőlünk. Král szomszéd leült az asztal mellé, és Géza sógor kiadta az utasítást: hozzátok a bort! A bor rossz volt és savanyú, a teraszra felfuttatott szőlőből sajtolták. Král, a sváb beleivott és rögtön eltolta magától a poharat.

– Hallja, szomszéd, ez így ihatatlan, ez csak egy dologra való, marhasültre önteni… Elfövi a rossz ízét.

Géza sógor rögtön felajánlotta, hogy ad belőle öt üveggel a svábnak. Osztogatta a borát, mert ő képtelen volt meginni.

Král, a sváb átnyúlt az asztalon és gyömködte a sógorom kezét, sváb szokás, kapcsolatot akarnak teremteni azzal, akivel szóba állnak. Géza sógor eléggé jól tűrte ezt a fajta közeledést. Pálinkát hozatott, az egészen jól nézett ki és erős is volt. Král, a sváb egy hajtásra kiitta a poharát, és azt mondta:

– Hallja, ez eléggé erős, megvan hatvan fok, de csak pálinka.

– Hát mi kellene legyen?

Král, a sváb rávágta:

– Hát snapsz kellene hogy legyen, Németországban csak snapszot isznak.

Géza sógor kontrázott:

– Hát mitűl snapsz a snapsz?

Král sógor, a sváb lapos üvegecskét húzott elő a belső zsebéből.

– Ezt kóstolja meg!

Itták a snapszot és Géza sógor elismerte:

– Hát ez tényleg más, mint a pálinka.

– Na látja, a snapszot, nyolc napon át kezelni kell, hogy kiadja a velejét, az ízét…

Titokréteg fedett be mindent, ám snapsz szag áradt Král szomszéd magára vett öltönyéből is. Az emberek lunáris, vagy szoláris időben élnek, Géza sógor lunáris terepen járt, a földi dolgokat nehezen fogta fel. Král szomszéd mélyfekete sörénye alól mosolygott.

– Ide figyeljen, a maga pálinkája alapanyag…

– Nafene!

– Ebből príma snapszot lehet csinálni. Bízza csak rám magát, elviszem én a maga pálinkáját, és nyolc nap múlva snapszként hazahozom.

Ennyit mondott, nem többet; Géza sógor a speisból kihozta a pálinkáját és a piros műanyag tartályt az asztalra rakta.

Král, a sváb rábólintott.

– Értem én, hogy maga snapszot akar inni – s ezzel kivonult a konyhából a piros, műanyag tartállyal, vitte magával Géza sógor pálinkáját. A konyhában hátrahagyta az öltönyéből áradó snapsz szagát. Az egész jelenetet a hallgatás mítosza kerítette körbe, az egész hasonlított Wittgenstein hallgatás-legendájához, de azért angol meg poroszos is volt egy kicsit. A lét dadogása reményében merült ki. De még végbement valami, amíg Král, a sváb átment a kerten, a kertnek, az udvarnak egyfajta zúgása volt, szélmotollázás, madártrilla, de ez egy percre se szünetelt. Ezt az első élményt Král, a sváb elvitte magával, mert neki érző füle volt a természetre. És ettől a snapsz ismeretlen csodája mellé odatérült a szél zúgása is. Mindenkinek megvan a maga belső monológja, az ő kimondatlan titka, de egy biztos, ettől kezdve az utcában lehetett élni, mert a szomszédok akaratlanul is hatnak egymásra. Géza sógor kezdte megtanulni: az igazán nagy ember az, aki képes úrrá lenni magán, aki érvényesíteni tudja az akaratát. Ez nem más, mint az önelvűség. Az újaradi svábok félértelmiségiek voltak, tudtak írni, olvasni, de a nyelvtan szabályait nem ismerték. Ismerték a világmindenséget, de hallgattak róla. Král szomszédban megdermedt a hang, mielőtt életre kelt az ajkán, beszélt magyarul, de nyelvtani hibákkal. Valószínűleg románul is így értekezett a világgal.

A család hülyének nézte Géza sógort, azt mondták, a sváb majd szépen kiárusítja a pálinkáját.

Géza sógor replikázott:

– Lárifári, hallgassatok el! – s ebből aztán nem derült ki semmi lényeges.

Két nap múlva az lett érthető, hogy Král, a sváb nem tolvaj, két zsákban málnabokor töveket hozott, vesszőkkel együtt. Egyenesen a kert felé gyalogolt, és mondta a maga szövegét:

– Minden rendes kertbe bokrokat kell telepíteni, oda, oda a kerítés mellé, érti már?

Géza sógor hallgatott és nézte a bokrokat plántáló svábot.

Miután a sváb elment, a család kivonult a kertbe, a kerítés mellett bokrok sövénye húzódott. Az ágak még frissek, csupaszok voltak.

– Hát ez…? – ámultak el.

Géza sógor rávágta:

– Málna, Král szomszéd hozta, ő is ültette el. Jól néz ki, ettől lesz kert a kert.

Egyelőre ott tartottak, hogy a tolvajnak nézett Král adott nekik. Pénzt nem kért a málnabokrokért.

Géza sógor úrinak kinézett házában soha nem történt semmi, minden reménytelenül alaktalanná vált, szinte elporladt. Rájuk aztán ráillett a hipokratészi mondás: életed legyen a szégyened. A kertet soha nem ültették be semmivel, a gyümölcsfák öregek, göcsörtös törzsűek voltak. Aztán egyik délután berobbantak a szobába a gyerekek.

– Nagymama, gyere gyorsan, valaki ássa a kertet…

A család kitódult a teraszra, ámultak, mert Král szomszéd, a sváb ásta a kertet, ingujjban volt. Géza sógor oda se nézett, amikor megkérdezte:

– Maga most itt mit csinál?

– Fel kell frissíteni a földet, meg kell forgatni, hogy felszívja a téli esőt, havat… – Král, a sváb mindjárt ágyásokat is csinált.

– Majd szépen beültetem, van nekem palántám bőven, magának csak esténként locsolnia kell.

Bent, a konyhában Géza sógor azt mondta:

– És ti még azt hittétek, hogy ez a sváb majd eladja a pálinkámat.

A család lehajtott fejjel kussolt, hallani lehetett, a csendet. Petőfi írta le: a teremtés fele Shakespeare. És ebben tévedett, mert az egész az, és ebben Král, a szomszéd is benne van. Král, mint főszereplő. Isten leköltözött a kertbe, nem szólt, nem mutatkozott, de „tevőlegesen” is ott volt, mert valami titokzatos alakult ki a sváb keze nyomán. Az egész mű kimondhatatlanná vált, s ez egyfajta misztikum volt. A háziak elismerték, hogy a kert mutatós lett, van pofája. Egy mindentudás előtti világról szólt az egész.

És Král, a sváb facsemetéket is hozott, valahonnan a faiskolából szerezte be. Géza sógor a beteg, öreg diófát, meg a kertvégi kajszifát nem engedte kivágni. Král, a sváb szomszéd rábólintott:

– Ennek a két fának meg kell kezelni a tövét, kis árkot ások, és fémforgácsot szórok bele, arra meg földet hányok. Nálam, Neuaradon ez minden fánál bevált.

A család meg se merte kérdezni, honnan szerzi be a fémforgácsot.

Géza sógor vett annyi bátorságot, és megérdeklődte:

– Na, és hogy áll a snapszom?

Král, a sváb legyintett.

– Kezelem, de megállás nélkül, mert a nemes itókákat kezelni kell.

Géza sógornak fel se tűnt, hogy rendszeresen jár hozzájuk Král, a sváb. Ő soha nem járt nála. A sváb mozdulataiban bágyadtság meg visszafogott erő is volt. Szavaiból kiderült, hogy minden tudása előtt, azt megelőzve, a világról lehetett elképzelése. Králra, a svábra figyelni kellett már a beszédmodora miatt is, ő röptében sajátította el a magyar nyelvet, de az írás titok maradt számára. Beleszólt Géza sógor életébe. Aztán a gang párkányán újságpapírba göngyölt zöldségek kezdtek megjelenni. A család elámult, hogy ez meg mi? Králnak, a svábnak a válasza egyszerű volt:

– Ja, azt a grossmutter hozza haza a piacról, ő azt már másnap nem viszi ki.

Géza sógor is akart a svábnak adni valamit, néhány üveg bort szatyorba tett és elvitte neki. Nehezen találta meg a házát, mert az az utca túlsó végében volt. Becsengetett s rögtön kijött Král, a sváb.

– Mit keres maga itt?

– Hoztam néhány üveg bort.

Bementek a konyhába, s a neszek után érezhető volt, hogy jelen van a család is, láthatatlanul, a hátsó szobákban.

Géza sógor rögtön látta a piros tartályt, s a pálinka egy nagy uborkásüvegben, alján növények, fémrúdak. Úgy gondolta, hogy ő ezt nem veheti észre, mert ez hozzátartozik a titokzatos kezeléshez.

Ültek a konyhában, nagyokat hallgattak, és a sváb gyömködte a vendége kezét. Ebben az órában fogták fel, hogy ők ketten nemcsak szomszédok, hanem barátok is. Géza sógor nagyot akart mondani, s ezért kibökte:

– Mi pontosan úgy vagyunk, mintha testvérek lennénk.

Král a sváb szomszéd tiltakozott:

– Nekem van testvérem, de nem rajongok érte, én azt mondom, hogy a legszebb érzés a barátság…

Napok múlva futottak az unokák Géza sógorhoz:

Álltak a gangon, ahonnan rálátás nyílt a kertre, a beültetettre. Král, a sváb kis kapával ott dolgozott, a kibújt, megerősödött zöldségtövek közé kis kupacokat kerített.

Később, a konyhában erős teát ittak, mivel a poroszok nincsenek oda a kávéért. Géza sógor PUER teát szerzett be s a család öblös teáscsészéket vásárolt. Ezt a teázást is Král hozta be a házba. És nyolc nap után Král, a sváb elhozta a piros műanyag tartályban lévő snapszot. A család begyűlt a konyhába, elővették a stampedliket, Král szomszéd töltögetett. Szótlanul hajtották fel, mert a snapsz itatja magát. Král kibökte:

– Na, mit szólnak hozzá?

Géza sógor nyilatkozott:

– Egy biztos, ez már nem pálinka, hanem valódi snapsz. Aztán a kezelés titkát nem árulná el nekem is?

Král hosszan, szívből nevetett.

– Azt már soha, a snapsz titkát sose árulják el a svábok. Maga kifőzi a pálinkát s nekem gondom lesz rája. Ezért ne orroljon meg rám, a sváboknak van tartásuk.