.svg)
Ahogyan napjainkban a musical és a Broadway determinálja egymást, úgy a fényes hírnévnek is akadhat iker megfelelője: illúzió. De létre tud-e jönni az illúzió egy főszereplő és az őt ajnározó tömeg nélkül? A Chicago műfajában is kiemelkedő, tekintve hogy annak kereteit, ama világ szereplőit, hangulatát és őrültségét vesézi ki fondorlatosan. Mondhatnánk, hogy a musical- és revüvilág csúf vallomása Roxie Hart (Szalma Hajnalka) és Velma Kelly (Pál Ferenczi Gyöngyi) története. Kedvenc örök érvényű jelzőnket elővéve pedig tény, hogy a Chicago amerikai ősbemutatóját követően senki sem gondolta volna, hogy tizenhárom évvel később Jose Fernandez Fame – A hírnév ára című musicalje követi elődje példáján a témát. (A Fame már az elit egyetemi közegbe helyezi a könnyen jött, tiszavirág-életű siker témáját és a tehetségkutatók felszínes világát.)
A Chicagót szilveszter estéjén mutatta be a sepsiszentgyörgyi társulat, amelyre már december 7-én elfogyott minden jegy. A musicalt Puskás Zoltán újvidéki rendező állította színpadra. Musicalt rendezni és játszani nem könnyű feladat. Formai kötöttségeit tekintve, a pontosan fragmentált jelenetek, betétdalok helyének és idejének szcenírozása kötött. Egyediségét, pikantériáját pedig akkor képes egy Chicago felmutatni a másik, „hétköznapi” Chicagóval szemben, ha rétegekbe menően, a karakterből építkezve próbáljuk felépíteni, megérteni – és bármilyen csúnya szó is –, eladni az előadást. A Chicago pedig nem más, mint egyszerűen maga a műfaj: energia, dinamizmus, grandiozitás, kacérság. Puskás rendezésében mindez sűrítve jelenik meg. A két óra harminc perces előadást egyetlen szünet osztja ketté, néhol őrületes tempót diktál, néhol lehűl az előadás.
Hogy mi is az alapcselekmény? Roxie Hart minden vágya, hogy saját énekes-táncos műsora legyen a Chicago Theaterben. Sztárimidzsének és védjegyének taktikáját is kiötlötte már, de szeretőjétől hiába remélt protezsálást, valamint a zsákutcába tért szintlépése hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságba torkollott. Szeretője halott, férje vak, Roxie Hart pedig női börtönbe kerül, amelyből kijutásának kulcsa egy sikeres ügyvéd, aki hírnevet kovácsol porhintésből.
Megúszós lenne, ha csak ennyiről szólna a történet, viszont itt az 1920-as években megtörtént gyilkossági ügyek tömkelegével, az igazságszolgáltatás gyors, tárgyilagos eszközeivel és annak megvesztegethetőségével is találkozunk. És ha mindehhez hozzátesszük a szesztilalom által New Yorkban és Chicagóban vandálkodó gengszterbandák, nevezetesen Al Capone és társainak aranykorát, egyértelművé válik, hogy a megkapó szalagcímek, főként a gyilkosságokról szólóak a sajtó legnagyobb fegyverévé és éléskamrájává lettek.
A rendezés jelenetről jelenetre vázolja fel Roxie Hart bukását és happy endjét (?) nemezisével, Velma Kellyvel együtt. Három konferanszié (Mátray László, Kónya-Ütő Bence, Varsányi Szabolcs) porondmesterkedik az előadás egésze alatt, alakítják, medrébe terelik a cselekményt. A triászból kiemelődik Mátray konferansziéja, aki pontosan összefoglalja, hogy mit láttunk vagy mit fogunk látni, kellő cinikus magabiztossággal. A segédekké avanzsálódott másik két, fekete tollakkal borított, palástos keselyűnk pedig árgus szemekkel figyeli a bűnök, a presztízs és az önjelölt sztárok tetemeinek halmozódását.
Egy, a nézőtér jobb és bal oldalát átölelő, kifutóként szolgáló teret kapunk, ahol az emblematikus lépcsősorok csupasz vázszerűsége, az előtte elterülő központi emelvény és a rácsokként olykor összecsukódó kapuk sterilsége enged játszási teret a színészeknek. Itt minden revü. Azaz minden a revü része. Szereplőink ezeken a nyúlvány kifutókon érkeznek, távoznak, főleg az újságírók, akiknek fürgének kell lenniük, ha minden „kint” és „bent” megtörtént eseményt papírra akarnak vetni. Így kapcsolódik (részben) a ma FOMO-társadalma és a musicalben szereplő közeg kiábrándultsága. Egy olyan valóság és élet utáni sóvárgás, aminek látjuk a felszínét, amiről azt hisszük, hogy tartalmas, varázslatos, életteli. De mindig jó nekünk az, amire valóban vágyunk? A felszín alatti mélységeket csak akkor érthetjük, ha belefulladunk. Ha túlélünk: személyiségünk része lesz, mert ez az, amit igazán akarunk. Ha nem, kidob a biznisz. És nem marad semmi. Jazz sem. Tehát bejönnek és kimennek ezek az újságírók, konferansziék. De hová? A valóságunkba. Abba, amit most is érzékel az olvasó, mert mindig történik valami kint és bent is.
Az alkotás jelmezvilágában még inkább jellemző a kevertség. A neccharisnyák, fűzők, bőrhatású anyagok mellett nemcsak öltönyöket és bundákat, hanem egész színkavalkádban pompázó blézermustrát is látunk. Retró szemüvegek, tűzött hajak, tollak, füstös sminkek, flitteres cilinderek és a flapper stílus elengedhetetlen szabadesésű, rojtos ruhái. Vizuális orgiánkhoz már csak az elengedhetetlen zenekar és az esszenciát adó betétdalok, duettek, szólók hiányoznak. A dalszövegeket Prekop Gabriella és G. Dénes György fordításában hallhatja a nagyérdemű. Aki a 2002-es mozifilmet könyvelheti el előzményes Chicago-ismeretként, az fog némi változást érzékelni a kétféle fordítás között, viszont ez sem fogja gátolni a szöveg érdemi részének beteljesülését, értését.
Az ének és a koreográfiában (Gyenesi Ildikó) – ami elcsúszik néhány helyen – kifejtett energiaszint annál problémásabb az előadásban. Hiányzott valami, amitől sok. Giccsesen, kiábrándítóan sok, és valóban érzem az élét a torkomnál annak a pengének, amit úgy hívunk: spektákulum. Abszolút érzékelhető az előadás üzenete szájbarágás nélkül is. De az a fajta hatás marad el a végén, ami a nézőben csapódik le, és amit hazavisz, hogy még egy kicsit ott lappanghasson benne.
Szalma Hajnalka Roxie Hartja légies, bizonytalan, fokozatosan bújik elő a hírnévért bármire képes egyén alakja. A Fred Casey (Kolcsár József) menedzselése által megálmodott Roxie 2.0-ás verziójából is csak fel-felsejlik az az egyszerű, hétköznapi lány, aki átláthatóságát reménytelenül elfedni, megszüntetni vágyik.
Kolcsár Jocó másodszorra ölti magára Fred Casey szerepét, és úgy fest, másodszorra is fürdőzik benne. A szélhámos ügyvéd szerepében szerelem címszó alatt mindennemű bankjegyet elfogad, mert a pénz beszél, főleg ha az ő neve is szerepelhet védőügyvédként a szaftos cikkekben. Kettejük játéka Pál Ferenczi Gyöngyi Velma Kellyjével kiegészülve hajaz a musicalszínész attitűdjére, jelenlétére leginkább. Velma Kelly karaktere sejtelmes, a gyorsan homályba merült sztárok megnyugvása (?) és a visszatérésre való várakozás minden frusztrációja és keserűsége megmutatkozik a színésznő munkájában. Számomra külön meglepetés volt a Mary Sunshine-t alakító D. Albu Annamária, akiből áradt a médiaguruk minden pozitív, empatikus és önhű „vibe-okat” adó elfogultsága és minden pejoratív felhangot mellőző anyai babusgatása. Chicagónak lett egy Oprah-ja.
A sepsiszentgyörgyi Chicago szórakoztató, közönségkedvenc-gyanús előadás. Mondhatni egy recept, ami mindig kell. Számomra viszont valami kimaradt. Nem áll össze a massza, pedig megtesz minden tőle telhetőt: önreflexív, humoros, néhol pörög, néhol felszusszanunk, csak úgy kapkodjuk a fejünk és látjuk a bibiket és a háttérben történő bábjátékot. Mégis azzal az érzéssel jöttem ki az előadásról, hogy igen: ez is kész Chicago. Csillogásba bújtatott remény és szívdöfés; rajongók elvesztése, holdudvarhatás és a csúf igazság: amit nem szenvedéllyel és szívből csinál az ember, az forma tartalom nélkül.
John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago. Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Bemutató: 2023. december 31. Rendező: Puskás Zoltán. Szereplők: Szalma Hajnalka, Pál Ferenczi Gyöngyi, Kolcsár József, Gajzágó Zsuzsa, Kónya-Ütő Bence, Mátray László, Varsányi Szabolcs, Erdei Gábor, Korodi Janka, Vass Zsuzsanna, P. Magyarosi Imola, Kovács Kati, Fekete Mária, D. Albu Annamária, Pignitzky Gellért, Nagy-Kopeczky Kristóf, Derzsi Dezső, Fekete Zsolt, Márton Lóránt-László, Göllner Boróka. Díszlettervező: Izsák Emőke. Jelmeztervező: Ledenjak Andrea. Koreográfus: Gyenesi Ildikó. Fényterv: Majoros Róbert. Korrepetitor: Lőfi Gellért. Ügyelő: Veress Zsóka. Súgó: Kis Katinka. Zenekarvezető, zongorista: Szőcs Botond. Hegedű: Ráduly Zsófia. Basszusgitár: Tóth-Györgybiró Apor. Klarinét, szaxofon: Gábor Szabolcs. Trombita: Grosar Paul. Tuba: Csoma Attila.
