Séta irodalmi bölcsőhelyem körül (Tíz parancsolat)

1. 

…És amikor egyetemistaként a kommunista visszarendeződés ellen tüntettünk ’91-ben, a bozontos fejű Király László pedig (fiatalabb volt akkor, mint én most!) öklét rázva biztatott bennünket a Helikon Deák Ferenc utcai szerkesztőségének ablakából. Megtanulni felháborodni megint, nem csak szomorúan legyinteni mindenre! 

2. 

…És amikor megjelentek első verseim a Serény Múmiában, ilyen verssorokkal: 

„Kerek lesz a vég, mint dundi babaarc, 

vagy mint mikroszkópban egy micsodáról 

kapott kép, helyes kis kép. 

Utálom, ha nem helyes”… 

(Sokszor elmondtam már, mekkora szemeket meresztettem, amikor megvettem a csíkszeredai Corvina Könyvesházban Kukorelly Manière című kötetét: „Hát így is lehet verset írni?” Sokat köszönhetek ennek a könyvnek, tudja ezt Bandi is.) Rácsodálkozni megint mindenre, mintha most pottyantam volna a Földre Nakonxipánból! 

3. 

…És amikor Mózes Attila vizsgáztatott vodkázás közben a Széchenyi téren, a Piac mögötti talponállóban: 

– Mit olvastál mostanában? 

– Kovács András Ferenc Tűzföld hava című kötetét. 

– És mi a neve a címben szereplő retorikai alakzatnak? 

– Oximoron. Vagy nem? 

– De. Az. Hozhatsz még egy vodkát. 

Olyan tartalmasan inni fiatalokkal, ahogy Mózes Attila ivott velem! 

4. 

…És amikor megjelentek nagyképű recenzióim, szintén a Serény Múmiában, Benő Attiláról, Sántha Attiláról, Tompa Gáborról… Fiatalon azt hittem, hogy akkor vagyok faszagyerek, ha vagdalkozok jobbra-balra, okkal vagy ok nélkül! (Éppen Tompa mondta tegnap a Szatmárnémeti Északi Színház büféjében a Hamlet homloka című kötetének bemutatóján, hogy nagyon kell a kritika, de csak akkor, ha szeretettel csináljuk – ahogy a gyermekét feddi néha az ember.) Szégyenkezni, aztán szeretni, szeretni, szeretni! 

5. 

…És amikor a Bölcsészkarról a Helikon szerkesztősége felé sétálva gyáván meghunyászkodtam szóviccgyáros tanárom, Lászlóffy Aladár előtt! 

– Kinek küldtél verseket, Lacika? 

– Hááát… például a Nappali Háznak. 

– Nem „nappali ház” az, fiam, hanem „éjjeliedény”! 

Nem értettem egyet Ali bácsival, de nem mertem ellentmondani neki! Biztatni a fiatalokat, hogy legyenek bátrak a „nagy öregek” előtt is! (Bár – ha jól látom – már nem is kell olyan nagyon biztatni őket.) 

6. 

…És amikor volt még egy félhasábnyi üres hely a frissen megjelenendő Helikonban, Szilágyi István pedig rám parancsolt, hogy másnap reggelre írjak verset arra az üres helyre! Szinte összeszartam magam, hogy ugyan biza hogy lesz ilyen rövid idő alatt vers, aztán mégis lett. Olyan bizalommal biztatni írásra a fiatalokat, ahogy Szilágyi István tette velem! 

7. 

…És amikor – ugorva az időben – a Duna egyik biztonságos öblöcskéjében áztattuk magunkat Fekete Vincével (Buda Ferenc óvó tekintetétől kísérve), Füzi László pedig a partról közölte velünk, hogy meghalt K. Jakab Antal… És hazafelé a vonaton elolvastuk Tamás Gáspár Miklós nekrológját az ÉS-ben… Nem félni pátosztól-nosztalgiától! Nem félni semmitől! 

8. 

…És amikor Mózes Attila is meghalt, és Szilágyi István is meghalt… Senki se szeret temetésre járni, de legalább „irodalmi szárazdajkáink” temetésére menjünk el! 

9. 

…És amikor Demeter Zsuzsa a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron figyelmezteti az embert, hogy „Ugye, nem felejtetted el a 35 éves Helikont?”… Komolyan venni minden felkérést, és írni bár egy patetikus-nosztalgikus valamit! 

10. 

…És örülni, hogy Erdélyben van még Helikon is. Lenni még egy kicsit! 

Csíkszentdomokos, 2024. november 22. 

‍