Senkiháza (erdélyi lektűr – részlet)

3. Kalagor Máté

Ama nevezetes vásár napján Kalagor Máté úgy néz ki, mint egy szépreményű fiatalember, aki egy amerikai filmből lép elő, sokaknak megakad a tekintete rajta, vékony bajuszt hord, mint Errol Flynn, puhakalap, szürke öltöny és kaucsuk talpú félcipő. Ő is tudja, vannak olyan nők, akik előbb a férfi arcát nézik meg és utána a cipőjét, másoknál fordított a sorrend, egyesek mindezt nyíltan, a legtöbben csak lopva, mást jelent a pillantás vidéken és mást a fővárosban. Van, ahol a nők kíváncsisága jutalom, és van, ahol átok. Amikor azon az augusztusi hajnalon felszállt Vásárhelyen a kisvonatra, egyáltalán nem akart a nőkre gondolni, csak hát ez nehéz elszánás. Nem is tudta pontosan, hol van az a Namajd, ahol országos vásárt tartanak éppen, bár mondott valamit a londiner a Transylvania szállóban, hogy mitől nevezetes a hely, ott mindenki leszáll a vonatról, meg fogja látni. Minden faluban van már országos vásár, mit kell úgy bomolni érte, odavalósi lehet a fiú, azért hiányzik neki a fából ácsolt körhinta, amit a besztercei román forgat kézzel, nem látott ez még ringlispílt, azon aztán repül a lányok szoknyája szerteszéjjel. Rengeteg nép a vonaton, gyúródtak a nők és a férfiak a szűk, fapados vagonokban, vidám ricsaj, szénpor és dohányfüst. A vonat cammogott, és olyan hosszú füttyöket eregetett, mintha az összes gőzt erre tartogatná, azért is nincs haladás, a tolattyú gyűrűje is el van kopva, csoda, hogy megtart valamennyi erőt a mozdulathoz. Gabonaföldek, kukorica és holtág, görnyedő parasztok a veteményben, szegényes falvak, szalmatető, nád, zsindely, sovány tehenek a patakban, rozzant vízi malmok, vesszőfonásos cölöpgátak, lengőhidak, csapzott gyümölcsfák a teraszos dombokon, erdők az északos lejtőkön, akár szép is lehet ez a táj. El van szegényedve a világ, már az urak sem esznek rendesen, és nem vásárolnak, mondja egy kofaszerű asszony, amikor a Máté pillantását követi, ahogy számba veszi a vidéket, bólint és cigarettát vesz elő. Nem akar megszólalni, mert az akcentusa azonnal leleplezi, hogy nem erre a vidékre való, akkor mindenki feléje fordul, de hát honnan valósi, ha pedig onnan, akkor ismeri-é ezt vagy azt, két óra alatt az ember vígan elmesélheti az egész életét, a visszaúton már a saját történetét hallja, mint egy népmesét.

A namajdi állomáson, ami egy bakterház meg egy düledező raktár a rámpa végében, egyedül őt igazoltatta plutonyér Danila, mikor a rozzant fahídon átdobogott, és a tágas mezőn a vásáros bódék felé iramodott a tömeg, mintha máris késésben volna mindenki, mintha nélküle nem kezdődhetne az, ami régen elkezdődött már. Három napig szokott az országos vásár tartani, első nap a távoli kereskedők érkeznek, lepakolnak és berúgnak, disznót vágnak a mészárosok, nekifognak az ökörsütéshez, második nap hajnaltól délig mindenki itt van, aki él és mozog a környéken, este hatalmas mulatságok zajlanak, ahány muzsikus van a megyében, az mind itt húzza a talpalávalót, harmadik nap összepakolnak, szekérsorok indulnak el a következő vásár felé, de vannak olyanok is, akik negyedik nap hajnalban még részegen alusznak a sátrukban vagy a fűzfák alatt.

A csendőr meglepődött a fényképes igazolványon, nem volt az még akkor csak kevés embernek, vigyázzba húzta magát, amikor kisilabizálta, hogy Matei Călugăru bukaresti oklevél nélküli mérnököt van szerencséje igazoltatni, aki vajon mit keres itt, amikor sem eladni, sem pedig vásárolni nem fog, poggyásza sincs. Máté sóhajtott, ahogy az olyan emberek szoktak, akiknek a papírjuk rendben van, a lelkük nincs. Az apja jutott eszébe, aki ha ritkán megrészegedett, másról se mesélt, mint hogy a régi világban egy segédlevéllel bekódorogta egész Európát, nem azt kérdezték tőle, honnan jött, hanem hogy mihez ért. Aranybánya volt Bukarest, senki nem értett semmihez, de a pénzt tudták szórni. Most meg bármit csinál az ember, egyből magyarázattal tartozik. Eltette az igazolványt, látta az őrmester arcán, hogy azt hiszi róla, detektív, esetleg más nagy hatalmú ember. Pedig az őrmester azt hitte, hogy kommunista, és az egész vásár ideje alatt szemmel tartotta, meg volt győződve, hogy vár valakit, vagy őt várják titkos találkára, kedvelik az inkogniták a vidéki forgatagot. Ritkán látott akkor még errefelé igazi kommunistát bárki, de számtalan történet keringett a gyújtogatásokról, amelyeknek csak egy részét követték el a gonosz, ármánykodó szomszédok, és párat a csűrben cigarettázó kölykök, a többit viszont a politikai felforgatók, akiket a szovjet pénzel. A jó rendőr tudja, hogy az ilyenek rejtőzködnek, amikor előbújnak, álcázzák magukat, ha viszont valaki álcázza magát, akkor az nagy valószínűséggel kommunista, mert a zöld inges vasgárdások hencegnek magukkal, pedig ők is be vannak tiltva, csak másképpen. Őket sokan szeretik azok közül, akiknek az volna a dolguk, hogy betiltsák, de legalább keresztények, nem mint a bolsevikiek.

Kalagor Máté erre a csavaros világra nem akart gondolni, alig adta tanújelét, hogy a Danila gyanakvása zavarná. Átsétált a rozzant fahídon, megnézte a tiszta, bővizű patakot, és a tömeg után indult pálcáját lóbálva. Előbb a lovakat vette szemügyre, melyeket a legények fel-alá sétáltattak a bámészkodó tömeg előtt, volt ott mindenfajta ló és mindenfajta kupec, nagy szakállú zsidótól hetyke, bajszos székelyig, mezítlábas cigány és bocskoros román; azután az ökröket és a teheneket nézte, majd egy kovácsműhely előtt időzött hosszan, figyelte, hogy peng az üllő, beleszagolt a szénfüstbe és ujjával követte a kalapács ritmusát, kézbe vett egy frissen edzett kacort, brassói acél, gondolta, intett a kovácsnak, hogy jó portéka, most nem vásárol; aztán a nőket kereste a tekintetével, de csalódnia kellett. Falusiak, parasztok, falvak szerint is el lehet különíteni őket a szoknyák és a pántlikák alapján, ha valaki tudja, a férfiakat a kalap és a csizma különbözteti meg, az arcokhoz már sok idő kell, a szólást hallani, érteni még több. A helybéli persze azonnal tudja, hogy a remetei szekér másként nyikorog, mint a kibédi, a szolokmai ember a cigarettát sem úgy szípja, mint a kendői vagy a selyei, nem úgy harákol, és nem úgy köp. Aki messziről jött, annak összefolyik a népáradat, forog és örvénylik, mint egy falikárpit vagy templomi freskó, amihez nem a jó szemüvegét tette fel. Vett egy pohár büdös pálinkát meg egy hatalmas lacipecsenyét, és nézte a fából ácsolt óriáskereket, ahogy visonganak a lányok rajta. Egyetlen szép nőt sem látott az egész vásárban, és ez mélyen elszomorította, sehol egy úriasszony, egy tanítónő, kofák mindenütt és fáradt arcú parasztasszonyok, mélyen a szemükbe húzott kendővel. Nem tudta, hogy az úri népek a vásár első napján szoktak megjelenni a reggeli órákban, külön csoportban a nők, és külön a férfiak, leghátul a polgármester és a tanácsosi testület, akik megkóstolják a bort, a pálinkát, újabban a sört is, törnek egy falás kenyeret, esznek egy kis falat húst, amit még pirkadat előtt kezdtek el sütni, aztán ha minden rendben van, a papok megáldják a vásárt, ezután lehet csak adni és venni, így van az ősi szokás.

Elültek a déli harangszók a környező falvakban is, a vásár népe oszladozni kezdett, indult a sok falusi ember ki-ki toronyiránt, amerre a legrövidebb utat látta, csak a bódék meg a sátrak népe várta még a bontást, és a bepálinkázott férfiak állták körbe a brassói Czell fivérek teherautóját, amelyről sört mértek, mert mióta Bürger Antal gyárát csődbe vitték, nem főznek jó sört Vásárhelyt, a részvényesek meg csak perelnek. Amíg ki nem mérik az utolsó cseppet is, ezek nem mennek el, mondta a pecsenyés, aki arra várt, hogy felálljon az utolsó vendég a deszkából tákolt asztal mellől, kezdhesse a pakolást maga is. Akkor jelent meg a repülő az égen, akkor figyeltek fel a különös zúgásra, előbb nem is tudták, honnan eredeztetni, aztán egyszer csak ott volt a völgy fölött, mindenki látta, járt egy meredek iskolakört, billegett egy kicsit a folyóparti jegenyesor fölött, aztán olyan szépen szállt le, mintha csak egy némafilmben nézné a lélegzetét is visszafojtó közönség, hogy mennyire jön közel. A plutonyért látják rohanni feléje, senki sem gondolta, hogy ilyen jól bírja, mögötte széteső oszlopban a nyolc csendőr, mintha szuronyrohamra indulnának. A gépből kiszáll a két overallos, szemüveges pilóta, könnyedén ugranak le a szárnyról, a bajuszos karját nyújtja a másiknak. Danila feszesen tiszteleg, azután utasítja a csendőröket, hogy tartsák távol a tömeget a géptől, bámulni szabad, megérinteni nem, ordítja, csak a hangját hallani, a szavak elszállnak a könnyű szellővel.

A pilóták mintha csak ezért jöttek volna, járnak egy rövid kört, hogy elgémberedett lábaikat megmozgassák, megállnak itt-ott, a nép feszülten lesi, szólnak-e pár szót, vesznek-e valamit, de nem. Nincs ahova tenni, szűk a hely a gépen, jegyzi meg valaki, gyorsan végigfut ez a mondat, kis idő múlva már mintha nem is venne tudomást róluk senki, de nincs egyetlen ember, aki a szeme sarkából ne őket lesné, két csendőr oldalog a nyomukban, mintha csak járőröznének. Folytatódik a vásárbontás, nagyobb munka ez, mint a kipakolás, indulni kell haza, délután vihar lesz, így szokott országos vásár után, ütött már a mennykő meg több embert ilyenkor, a minap is akkora jég esett a köszvényesi határban, hogy mindent elvert. Közben a pilóták megállnak a pálinkamérés előtt, isznak egy-egy kupicával, pénzük viszont nincs, erre nem gondoltak, bevetésre nem visz magával az ember. Gratis, mondja a naszódi zsidó, gratis, măria ta,¹ mondja halkan, de azért elég messzire hallatszik, bár kevesen tudnak románul, ezt értik. A bajuszosnak melege támad, kigombolja az overallját, kér még egy kupicával, a kísérője megigazítja szemüvegét, úgy nézi rövid, szúrós pillanatig Mátét, aki pontosan látja azt a rejtett kézmozdulatot, hogy ne, ne vegyél észre. Azután leülnek a hosszú deszkaasztalhoz, amelyiknek a végén Máté falatozik, illemtudóan megemeli a kalapját, gúnyosan elmosolyodik, azt hiszi, nem látja senki, a pilóták cigarettára gyújtanak, élénken beszélgetnek, mintha vitatkoznának, az egyik Mátéhoz fordul, röviden mond valamit, aztán gyorsan felállnak, és visszasétálnak a géphez. Hosszan szöszölnek indulás előtt, beszállnak, kiszállnak, két csendőr tart létrát nekik, a puskát a keréknek támasztják. Öltöznek, gombolkoznak, fészkelődnek, azután egy csendőr meglódítja a légcsavart, de nem indul, két csendőr lódítja, így sem indul, még egyszer, még sokszor, majd töfögni kezd, kormot köp, felbőg, megmoccan. Plutonyér Danila integet, senki ne álljon az útjába, csendőrök tisztelegnek a szuronyos puskával, lovak riadnak meg, velük most nem foglalkozik senki, világgá is futhatnának, gurulni kezd a gép, aztán nagy sokára elemelkedik, szép, mondja valaki.

Rosszak ezek a Gnôme-motorok, mondta hangosan Máté, nem is rosszak, csak gyengék. Sétálva indult el a földúton a namajdi torony felé, egyedül akart maradni a gondolataival, de a szekeresek minduntalan megszólították, hogy üljön fel. Alig győzött nemet mondani, úrfélének nézték, hozzájuk képest az is volt, a pálcát pörgette az ujjai között, lecsapta egy-két bojtorján csúcsát, aztán megállt, rágyújtott. Szekerek haladtak el mellette, egykedvű lovak, baktató tehenek, beesett arcú, dülledt szemű, kótyagos parasztok, majd egy elképesztően szép szürke lovat vezető mezítlábas cigánylegény. Valahol itt tanyáznak az erdőn túl, mondta egy szikár ember némi rosszindulattal, nem adta senkinek a lovat a purdé, nyilván lopták, legalább ne mutogatnák, van hozzá passzus, de nem vesz itt ilyet senki, ők is tudják, dicsekszenek vele. A ló is mintha pontosan tudná, mit és mennyit ér, tisztában volt vele, hogy a zsuki ménesnek is becsületére válna. Állt Máté, nézte a lovat, megállt egy pillanatra a ló, megállt az egész szekéroszlop miatta, vegye meg ezt, gróf úr, mondta nagyon halkan a cigány, ez a maga lova, megismerte. Máté suhintott a pálcával egyet, majd ha ló kell, megveszi, a menetoszlop zökkenve megindult, ő pedig letért az országútról a folyóparti ösvényre, ahol már nem jártak szekerek, éppen el akart tűnni a füzek közt a sok idegen, firtató tekintet elől, amikor Danila kordéja érte utol.

Üljön fel, mondta ellentmondást nem tűrő hangon a csendőr románul, és megnógatta csontos, fekete lovát. Ezt a pilóta úr küldi magának, mondta, és átnyújtott egy kockás papírlapot, ne me trahisse pas, je t’implore,² ez állt rajta ceruzával, Máté gyorsan eltette. A hölgy küldi, mondta elmosolyodva. Danila nem szólt semmit, a folyóparti fák alatt kellemesen hűvös volt a levegő, mélyen nézte az utas arcát, majd azt kérdezte, segíthet-e valamiben? Alázatos lett a hangja, mint aki szeretne bocsánatot kérni azért, hogy minek vélte az imént, csak nem tudja, miként lesz ez. Kommunista ágentnek néz egy férfit, azután leszáll egy repülő, asszony a másodpilóta, hiába van ugyanolyan benzinszaga, mint a másiknak, titkos üzenetet küld a kommunista ágentnek, itt valami nincs rendben, baj lesz ebből, bele van keveredve. Arra a kérdésre pedig, hogy segíthet-e valamiben, ez a furcsa úriember azt válaszolja, hogy adná kölcsön a pisztolyát, legszívesebben agyonlőné magát. Ilyet végképp nem lehet, a királynak sem lehet a szolgálati fegyvert. Nem baj, mondta Kalagor Máté, majd legközelebb. Leugrott a kordéról, megemelte kalapját, a csendőr pedig elkocsizott, mint aki még mindig nem tud magához térni a csodálkozástól, mert ez a férfi bukaresti hangsúllyal beszél hozzá, hallotta magyarul is szólni, valami nincs itt rendben.

Jegyzetek

¹ Ingyen van, felség

² ne árulj el, kérlek

‍