.svg)
A Látó Irodalmi Játékok novemberi meghívottja Selyem Zsuzsa volt, akinek legújabb kötetéről, a Moszkvában esik (Egy kitelepítés története) című, a Jelenkor kiadó gondozásában idén megjelent regényéről Láng Zsolt íróval beszélgetett. A majdnem másfél órás találkozó a megszokott helyszínen, a marosvásárhelyi G. Caféban zajlott, kedden este 6 órától.
A bevezetőben Láng röviden úgy jellemezte az írást, mint egy „nem szokványosan bemutatott kitelepítési történet”, hiszen azokat általában emlékiratok és riportok formájában olvashatjuk, ezzel szemben Selyem Zsuzsa írásában az események legtöbbször állatok szemszögén keresztül kerülnek bemutatásra.
„Mennyire politikai a viszonyod az állatokkal?” – tevődött fel in medias res a kérdés. Selyem Zsuzsa a számára kiemelten fontos a „21. századi attitűd”, avagy a természettel szembeni felelősségteljes viszony. Ezzel szemben áll a történetben szereplő nagyapa, Beczásy István viszonya, aki mezőgazdászként egy más fajta kapcsolatot ápol a környezetével. Selyem szerint „nekünk, humánokként másra átháríthatatlan felelősségünk van abban, amit tettünk és teszünk ezen a bolygón. Ha erről van szó, megpróbálok mindig abszolút félreérthetetlenül fogalmazni.”
Rögtön ezután arról esett szó, hogy mennyire lehet dokumentumnak tekinteni a Moszkvában esik anyagát, főleg annak fényében, hogy állatok kerülnek elmesélői pozícióba. Habár van dokumentumértékű emlékirat beemelve a szövegbe, mégis „szépirodalomként” kell tekinteni a műre, amelyben nagyon sok az „empatikus fantázia”. Selyem Zsuzsa valami „számára autentikusat” akart elmesélni, nem akart sem klasszikus mártírtörténetet, sem „állatos könyvet” írni.
„Amikor állatok mesélnek, nincs a tudásukban korlát, csak az érzékelésük másfajta, mint az emberé. Ha sikerül empátiával belehelyezkedni ebbe a szempontba, akkor egy más érzékenységgel lehet szemlélni a világot, így nem is képzeltem volna, hogy nem feltétlenül ott van a dráma, amikor éjszaka elviszik a családot, hanem abban a csendben, amikor a kutyák reggel nem hallják azt, amint gazdáik kijönnek a házból” – fogalmazott a szerző.
Selyem Zsuzsa számára a regényben szereplő 11 történet megírásakor a Bodor Ádám-szerű prózatechnika felszabadító volt, kimondottan szereti, ha különböző kisebb történetekből jön létre egy egészen sajátos fiktív világgal rendelkező egész történet – jegyezte meg a Moszkvában esik struktúrájáról a szerző.
A hatalomhoz való viszony tematikájában Beczásy Istvánt (a kitelepítés elszenvedőjét) Svejkhez hasonlította a szerző: „Svejk találta ki a legjobban a hatalomhoz való viszonyt. Ő egy kicsit kívülről figyeli a helyzetet, nem spilázza túl, egyáltalán nem paranoid, pontosan tudja azt, hogy a hatalmával visszaélő, páváskodó figurák milyen szánalmas alakok is valójában. Amikor Beczásy Istvánnak vallomást kellett tennie, akkor az állatokról és a mezőgazdaságról írt. Nem ravaszságból tette, hanem tényleg szinte csak ez érdekelte. Svejk figuráját sem oldják fel azzal, hogy mekkora ravasz filozófus valójában. Csinálja, amit csinál, esetleg látjuk azt, hogy úgy oldotta meg a helyzetet, mint egy filozófus.”
Szó esett még arról, hogy mennyire minősül „politikai tettnek” az írás, a mindenkori hatalmak mechanizmusáról és élhetőségéről, a 20. század emberi/családi kapcsolatainak esetlegességéről és kiszámíthatatlanságáról, a Dakota Access Pipeline elleni tüntetésről, az erdélyi „medvebűnözésről”, jereváni rádiós viccekről (a Moszkvában esik címe is innen lett kölcsönözve), kínzásoknál használt macskákról, tömbház előttről kivágott diófáról. A diófa többször is visszatért a beszélgetés során, az est vége fele Láng Zsolt így jellemezte a könyvet: „A sok borzalom ellenére ez egy nagyon derűs könyv, vakációsnak nevezném, amelyet kerteben, diófa alatt lehet olvasni.”
