Sár

László Hajnalka: Superheroine

Bajban volt a Turbék nagyon. Elfelejtette a Manó bácsi fasírozottját az alufóliába meg a hűtőtáskába visszatenni, arra meg nem gondolt, hogy amíg ő kipisili magát a kerítésnél, mennek addig egy kört a pályán a melegítő motorosok, és sárral takarják be a Manó bácsi maradék uzsonnáját. De úgy, hogy nem lehet arról a fasírozottról majd megmondani, hogy mi a prézli rajta, meg mi a sár, amit a Stefan Everts, a Donny Schmit vagy a Pedro Tragter fötretett rá, amikor meghúzta az ugrató előtt a gázt. Akkor.
Annyiba került a vécé a krosszon, mint a vattacukor, úgyhogy a kerítéshez jártunk, ha pisilnünk kellett, és meg is mutattuk a helyet a Turbéknak egyből, mert nem volt ő még ezelőtt Cserénfán sose. Elpusztult a Turbékék macskája kedden, azért volt a Jancsi most rosszkedvű meg szétszórt. Ezért mondtuk neki, hogy jöjjön, meg azt is, hogy ha jó idő van, akkor fellocsolják a pályát a futamok előtt mindig. Olyan por lenne különben, mondta a Varga Zolti, hogy nem látszana a versenyből semmi, egy hatalmas, zümmögő felhő csak, de még a hangosbeszélős se tudná, hogy a Tortelli vezet vagy a Marnicq Bervoets, de a motorosok se látnának a bukójuknál tovább, akkor meg jól néznénk ki, ha a siratófal helyett a zanócásba húzatná nagy fröccsel a Bobby Moore, a Strijbos meg a célegyenes végén a főttkukoricásra ugratna rá a Hondájával. Abból lett volna azért fölfordulás tényleg. És a fölfordulás helyett volt inkább a sár.
Sáros lett a krosszon a napernyőnk és sárosak a kempingszékeink. Fröccsent ilyenkor a kólásüvegre is valahogy mindig, úgyhogy, ha csavartuk le a kupakját, szorult általában meg roszogott. Sáros lett itt a sapkánk sültje és sáros a Manó bácsi bajusza is, aki mondta most a Turbéknak, hogy lehet, hogy sáros még a maradék fasírozott is. Akkor, Jancsikám, mondta a Turbéknak, azon a rekedtes hangján, és átölelte közben, sárhányó, az hány van a te bringádon? Ezzel hülyített a Manó bácsi minden gyereket, akik először jöttek ki a krosszra, a sárhányóval, és mutattam volna a Turbéknak, hogy kettőt mondjon, de annyira szégyellte szegény magát, hogy lefelé nézett, a tehénszaros dorcójára meg a sáros fűre, és olyan halkan mondta, hogy egy se, hogy alig lehetett meghallani. A Manó bácsi viszont fülelt nagyon, és kibuggyant a pólója alól a pocakja, úgy felnevetett. Nincs, kérdezte a Turbéktól megint, az meg, hogy neki BMX-e van, és azon egy sincs, tényleg, hogy tudjon vele ugratni. Nevetett a Manó bácsi tovább, és mondta, hogy jó hülye egy gyerek ez a Turbék akkor, mert azt se tudja, hogy a sarat, azt a kerék hányja, és hogy a sárvédőre gondol talán, ami tényleg nem szokott a BMX-eken lenni sose. És akkor mondta azt, hogy akkor, Jancsikám, meg kéne akkor kóstolni talán azt az elöl hagyott fasírtot, hogy milyen hozzá a paprika meg milyen rajta a sár, ami ráment, és akkor bocsánatot kért a Turbék halkan, de hogy mit csináljon, azt már nem tudta, tényleg.
Azért volt a Turbék dorcója szaros különben, mert áthajtották a cserénfai teheneket a krossz előtt egy héttel Szentbalázsra mindig, és lekaszálták a pálya melletti legelőt, hogy ott tudjon majd parkolni mindenki, aki a krosszra jön, de a szart, azt nem vitték a tehenek után, úgyhogy akik nem figyeltek, beleléptek hamar, de nem volt ez olyan nagy gond azért, mert ahogy elkezdődött a futam, nem lehetett érezni már a tehénszar szagát, a kipufogógázt csak, hallani meg a berregést.
Amikor a verseny ment, egymást se lehetett érteni, de a Manó bácsinak nagy volt a hangja, és ismert is itt, a krosszon, mindenkit. Tavalyelőtt a Kamrás Károly, meg a Závodni Pista bácsi köszönt oda neki, hogy Manókám, heló, akik nagy krosszosok voltak régen, de kijártak most is, a Puzart nézni, hogy megy, meg a Chiodit. Most meg a Németh Kornél ment a hangosbeszélős felé, aki a Béke és Barátság Kupán is nyert valamikor, és kiabált a Manó bácsi neki, hogy Kornél, hallottál te már olyat, hogy a Turbék Jancsi BMX-én nincs, baszd meg, sárhányó? Azt kiabálta a Németh Kornél a Manó bácsinak messziről vissza, hogy befordul, Manókám, az ágyúgolyó a sarkon, ami azt jelentette, hogy látott ő már sokmindenfélét, és intett.
Nem bőgette most a pályán senki. Sár volt és szarszag, a Turbéknak meg csempült már a szája lefele, de a Manó bácsi kivárta, amíg a fasírozott felé nyúl a Jancsi lassan, akkor mondta neki, hogy hülyéskedett ám vele csak, és hogy fogja most ezt a húszast, vegyen magának rajta vattacukrot, vagy lőni is elmehet felőle, csak csomagolja majd legközelebb a fasírozottat vagy a bármit vissza, mert látja, hogy mekkora itt a sár.
A vattacukrot a Turbék nem szereti, lőni meg nem tud, úgyhogy utánafutottam, amikor a céllövölde felé indult, lógó orral mégis. Turbék, mondom neki, a Manó bával, azzal te ne foglalkozzál, a sárhányósat mondja ezer éve mindenkinek, de hiába mondtam neki, ment csak, és mondta, hogy ennél a szar krossznál még a légpuska is jobb, úgyhogy ellődözi ő most a Manó bácsi húszasát szépen, kinézett úgyis befele egy csontvázas kulcstartót, ami egy pálca csak.
Hármat lehetett egy húszasért lőni, de elsőre semmit se talált el a Turbék, és hiába célozta a csontvázas kulcstartót, az másodikra se lett meg. Meglőtt viszont valamit, amiből kellett volna egy másik pálca még. Az meg mi, kérdezte a céllövöldést a Turbék, amit meglőttem az előbb? Tok, mondta neki a néni, amibe az ellenőrzőt vagy az útlevelet lehet tenni, a Szűz Mária van rajta, és hogy betölti ő akkor a harmadik golyót is, háthogyha meglesz, de a Turbék mondta, hogy ellenőrzője az neki nincs még, se útlevele, üzenőfüzete csak, de az más alakú, arra meg ez akkor nem jó, úgyhogy a csontvázra céloz ő inkább megint. Az eget lőtte harmadikra a Turbék a Mária mögött szét, a néni meg bosszankodott, meg szentségelt, hogy ezt a tokot akkor nem fogja már senki se lőni többet, mert kilyukadt rajta a felhő, és hogy odaadja inkább a Turbéknak most, így, ahogy van. Akkor. Elvette a céllövöldéstől a Máriát a Jancsi, és köszönte, és mondtuk, hogy csókolom, és jöttünk.
Te Turbék, mondom neki, te aztán tudsz lőni, ő meg, hogy mit csináljon ezzel a lukas tokkal most, amikor a csontváz kellett volna igazából neki. Eszembe jutott, hogy a pásztorjátékon a Hegedűs Bazsi nővére szokott a Mária lenni mindig, és hogy neki oda lehetne a tokot esetleg adni, örülne is biztos, főleg, ha alá is íratja előtte a Turbék a Strijbossal. Akkor mosolyodott el a Turbék először, aznap, és kérdezte, hogy tényleg alá lehet-e itt a krosszosokkal íratni. Persze, mondtam neki, mert mi már harmadszorra voltunk akkor apáékkal a krosszon, és tudtam, hogy ha beengednek bennünket a fönti depóba, a krosszosok aláírják ott nekünk a műsorfüzetünket, a pólónkat meg a sapkánk sültjét, vagy ha van náluk a kamionban abból az alkoholos, fekete filcből, ami jó vastagon fog, aláírják akkor azzal szerintem a Manó bácsi fasírozottas alufóliáját is. A szerelők meg színes matricákat adnak néha, amikre a motor vagy az olaj, vagy pedig a bukósisak márkája van írva, és, ha süt rájuk a nap, akkor csillognak nagyon.
Csillogott a Turbék szeme is. A céllövöldés tokot szorongatta, és a légpuskagolyóval átlőtt felhőben matatott az ujjával, a Mária válla fölött, és meg se akarta a futamot várni, ment volna aláírásért, a depóba, egyből. Nincs nálunk se toll, se sapka, de papír se, a krossz meg kezdődik mindjárt. Hát mit íratunk így alá, kérdeztem a Turbékot. Menjünk inkább, mondtam, a cuccokhoz vissza, igyunk egy kortyot a szörpből, nézzük végig a krosszot, és kérdezzük meg a Zoltit is, jönne-e. Jó, mondta a Turbék, addig meghajlítja legalább a sapkasültjét ő is.
Meg volt tűrve a sült minden motoros sapkáján, és megpróbáltuk ilyenkor mi is, a miénket meghajlítani. A térdünkre tettük a sültöt, vagy a kétliteres kólásüvegre, és gyurmókáltuk a kezünkkel sokáig, hogy úgy maradjon, de legtöbbször visszaállt sajnos vagy eltört. Elővette a hátizsákjából a sapkáját a Turbék, és ilyet én nem láttam még sose. Pandák voltak azon, bambuszt eszegető pandamacik, pont mint a biológiaalbumban, csak ezek rajzolva. De nem ettől volt a Turbék sapkája furcsa, hanem amiatt, hogy a tetején egy nagy napelem volt, és egy kis propellert hajtott az, ami a Turbék arcára fújta a hűvös levegőt, ha ment. A sültön volt egy kis lyuk neki vágva. Csoda volt az, csak néztem.
Aztán a rajt jött. Beborult addigra az ég kicsit, és egyszerre bőgött föl huszonvalahány motor, mintha dörögne, és ahogy lecsapódtak a rajtrácsok, elindultak a krosszosok az emelkedőn, helyezkedtek és húzták a gázt. Nem bukott, szerencsére, senki. Volt, aki távcsővel nézte, ahogy köröznek a cserénfai pályán, valaki meg fotózni is próbált. A Manó bácsi a kempingszékéből figyelt, és végig kiabált, a Zolti odament az apjával a pálya szélére, a szalagokig, a Németh Kornél a hangosbeszélős mellett volt, fönt, és közvetített, én az ugrató mellől néztem apával, mekkorákat röpülnek a motorok, a Turbék meg a sáros fűben ült, és a térdén tartotta a sapkáját még mindig, hogy mire a futamnak vége, meghajoljon a sültje. Jó sok sár fröcsögött a Turbékra, de nem foglalkozott vele. Az Everts nyert, és azt kiabálta a Németh Kornél a hangosba, hogy ilyen ügyes gyereket nem látott ő még, és hogy gratulál.
Elindultunk akkor a Zoltival meg a Turbékkal a depóhoz. Mondtuk a napszemüveges embernek, aki ott állt, hogy a Manó bácsi üdvözli, és hogy bemehetünk-e esetleg aláírásokat kérni, meg matricákat, ha adnak. Gyertek, persze, gyerekek, mondta, és odaszólt a társának, hogy tartsa itt egy ideig a frontot, megkeresi addig ő a Manót, mert már jó régen látta. Nagy-nagy kamionok álltak egymás mellett a depóban, tartalékmotorok meg mindenféle alkatrész volt bennük, meg szerszámok hozzájuk, jó sok. A versenyzők ilyenkor kisbuszokban vagy lakókocsikban pihentek, ki voltak melegedve nagyon, a szerelők meg mosták le a motorokról a sok-sok sarat. Szivárvány látszott, ahogy a sárvédőt verették, mert kisütött a nap megint.
A Turbék a Strijbos kamionja előtt ácsorgott a napelemes, pandás sapkában, szorongatta a szűzmáriás tokot, és nézte, hogy mossák a Strijbos Hondáját azzal az erős slaggal. Ki voltak a kamion mellé a Strijbos térd-, könyök-, meg gerincvédői téve, a Strijbos meg bent pihent a lakókocsiban, biztos. Kíváncsi lettem volna, hogy egy ilyen hosszú futam után milyen szörpöt isznak a krosszosok, de mielőtt a Zoltitól megkérdezhettem volna, füstölni kezdett a Turbék fején a sapka. Olyan volt, mintha a bambuszrudak gyulladtak volna meg, az lehetett inkább pedig, hogy annyira meghajlította a Turbék a sültjét, hogy nem tudott az a kis propeller rendesen pörögni már, beakadt a sültbe folyton, és leéghetett a motorja. Észrevette a füstöt a Strijbos szerelője is, és megijedt, és a Turbék sapkájára irányította a slagot, egyből. Szikrázott a propeller még párat, aztán kifújt, a Turbék meg ott állt, csurom vizesen, leégett, pandás sapkában, kezében a Máriával meg az átlőtt éggel, és még annyira se tudta, hogy mi legyen, mint a fasírozottal a futam előtt. Lejött róla az összes sár is, a dorcójáról meg a tehénszar, úgyhogy tiszta volt most a Turbék, csak nem bánta volna szerintem, ha meg tud kicsit törölközni valahol. Bocsánatot kért tőle a szerelő, és a lakókocsi felé hívta, hogy komm! Meg se tudtunk egész idő alatt szólalni, mert olyan gyorsan történt minden, ahogy a Geboers előzte meg a Bobby Moore-t az utolsó előtti kanyarban.
Nem mentünk tovább, vártuk a Turbékot, hogy jöjjön, közben meg néztünk csak, hogy mekkora mázlis, mert mégiscsak a Strijbos lakókocsijában törölközhetett. Jött is a Turbék pár perc múlva és mosolygott nagyon. Hondás póló volt rajta, de akkora, hogy a combjáig leért. A kezében a csuromvíz pólóját fogta, a leégett, pandás sapkáját, a fején meg valami másik volt, ami nagy volt ugyan rá nagyon, de meg volt a sültje hajtva, ahogy az összes menő krosszosnak. Mutatta, hogy a Strijbos aláírta neki a póló hátát, meg a Szűz Máriás tokot is, de hogy nem fogja ő azt a Hegedűs Bazsi nővérének adni, az biztos, hanem kivárja, hogy fölsőbe menjünk, és akkor abba fogja minden évben az ellenőrzőjét kötni, ha meg külföldre mennek, az útlevelét is, addig meg a macskájukról tesz bele majd pár képet. Jó kedvű volt a Turbék végre, a fejében motorok búgtak, és, azt hiszem, a következő krosszot várta máris.


Vass Norbert 1985-ben született Kaposváron. Hallgat című esszékötete 2016-ban került a könyvesboltokba. Indiáncseresznye című novelláskötete az Apokrif Könyvek és a FISZ közös kiadványaként 2019-ben jelet meg.