.svg)
A nyolcvanas évek csúcsra turbózott múltidézését látjuk mindenhol. Különféle sorozatok, filmek, sőt regények ülnek fel a hájpvonatra, s nem ritka, hogy egy karcos sci-fi-sorozat csupán az akkori filmélményeket ügyesen kollázsozva ér el világsikert (lásd: Stranger Things). Ám míg az amerikai Reagan-éra csillagháborús korszakának paranoiában serkent tudományos-fantasztikus eposzai kevésbé traumatikus élmények, addig a Kádár-korszak és vele együtt a keleti kommunista blokk összeomlásának folyamata egy egész generáció csalódását és szembesülését hozta magával. Magyarország egy pillanat alatt vált az egymillió állampárttag országából az egymillió üldözött országává, miközben a keleti blokk rendszerváltása idején egyedül nálunk voltak népszerűbbek a kommunista „klérus” emberei, mint az ellenzéki erők.
Az ügynöktéma éppen emiatt újra és újra visszatérő kényes vitája a magyar kulturális nyilvánosságnak, nemcsak kibeszéletlensége miatt, hanem mert ez a téma mondja el a legtöbbet a magyar társadalomról; a megalkuvásról. A besúgó stábjának pont az volt a célja, hogy párbeszédet indítson erről. Bele-bele is kap mindenféle csapásokba (disszidensek, írósorsok), csak éppen a téma velejét felejtette ki a koncepcióból.
A sorozat jól indul, az első részek profin, letisztultan és tempósan mutatják be a karaktereket, az alapfelállást, és ez még az anakronizmust is ellensúlyozni tudja. Fölösleges fanyalgásnak tűnik, de az ambivalens félmúlt, az emlékezetben élő történelmi miliő világához egyszerűen idegennek érzem a filmszalag anyagszerűségével ellentétes, éles és nagy felbontású digitális képet. Ehhez még hozzájönnek az évad első felében a pompásan felújított és fénylő rendőri rohamkocsik, illetve a kicsit kivakszolt taxik, azonban ez Szatmári Péter minden operatőri igyekezete ellenére is skanzenszerűnek tűnik. Mintha a kosztümök is inkább a jelenlegi, nyolcvanas éveket majmoló dresszeihez illenének, mint az akkori megjelenésekhez. Ettől azonban lehetne jó sorozat A besúgó, ha arról szólna, hogy a boldogulás érdekében milyen erkölcsi süllyedést vállalhat be valaki. „Jó ember akarsz lenni, vagy nagy ember?” – hangzik el a filmben a frázis, de ez a determinizmus talán a következő évadokban bomlik ki.
Demeter Geri (Váradi Gergely) ösztöndíjat kap egy budapesti egyetemen. Visszahúzódó, tapogatózó típus, aki minden körülmények között kiáll tüdőbeteg testvéréért. Ezt hivatott bemutatni a nyitó vízparti jelenet is, amelyben tanúi lehetünk a fiú gyengeségének, amikor összetűzésbe kerül egy zajos bandával. Erre rímel az a későbbi momentum, amikor megerősödve leszámol e bandával, először ízleli meg a hatalom despotikus ízét, és a zárókép Duna-parti jelenete is, amelyben a hatalmi játszmák óriási lehetősége tárul fel előtte. Ugyanis Geri szebb napokat látott sakktalentum, akit pont testvére betegsége okán zsarol meg az államhatalom, hogy váljon besúgóvá. Egykori iskolatársáról, Száva Zsoltról (Patkós Márton) kell jelentenie, aki újdonsült egyetemi kollégiumában ellenzéki társaságot szervez. A tartótisztje Kiss Imre (Thuróczy Szabolcs), aki Száva lebuktatásával szeretne családjának tágasabb életteret és előrelépést biztosítani. Nagyjából e három kör adja a sorozat magját. Az erősen énközpontú, néha zsarnoki Száva köréhez tartozik a megalkuvó író-értelmiségi családból származó barátnője, Katka (Szász Júlia), aki szembekerül és eltávolodik szerelmétől. Barna (Lengyel Benjámin), az egykori focista testvére taxijával álcázva segíti a csapatot. A laza, fürdőköpenyes matekzseni, Karcsi (Borbély Richárd) pedig szervezőkészségével tűnik ki. A tágabb körhöz tartozik a kollégium jó szimatú kalmárja, Geri szobatársa, Máté (Varga Ádám), aki még a kérdéses gyógyszert is meg tudja szerezni. Illetve ott van még Kiss tartótiszt lánya, Judit (Szőke Abigél), aki ugyan még gimnazista, de menő underground bandája van, s bejáratos lesz az egyetemi kollégiumba és végül Geri szívébe is.
A történet pedig az állambiztonság és a srácok egymásnak feszülései mellett az ifjú ellenzéki mozgalom összeszerveződése, pontosabban egy táborozós dzsembori és egy tüntetési akció körül bonyolódik. Azonban a történet ezzel lényegében ki is fújt, s a dramaturgia szinte patikamérlegen van adagolva, nem beszélve a párbeszédek esetlegességéről. Az alkotók jól megtanulták a tengerentúli szkriptszakmát – minden cselekményrész ott van, ahol lennie kell –, de jó sorozathoz lélek is illene. Az epizódok súlytalanokká váló cliffhangerekkel érnek véget, rengeteg az elnyújtás a sztoriban, miközben a karakterek vagy nagyon sablonosak maradnak, vagy alig fejlődnek. Nem mélyül el a történet abban sem, hogy despotikus államhatalomban miért születik despotikus ellenzéki vezető (Száva kirohanásai minden epizódban hangsúlyosak). Túlhasznált dramaturgiai fordulatnak tűnnek az epizódok bevezetőjének visszaemlékezései is, melyek furán elcsépelt motivációkkal ruházzák fel a szereplőket. Ezekkel együtt a negyedik részig még komolyan vehető a miliő, de az aszódi dzsembori bugyuta, bokorból lecsapni készülő rendőreinek szituációja nemhogy hiteltelen, de még nevetséges is, s ezután valahogy meg is törik a széria íve. Ugyanis a következő részekben csúcsra járódnak a sablonos ábrázolások, párbeszédek, és azon kívül, hogy Geri ráébred zsaroló képességeire, már az igazi jellemfejlődések is elmaradnak. A befejezésben pedig a motivációk is sokszor feloldódnak, s fejbekólintósan logikátlan, nyitott lezárást kap az első évad. A készítők az évad második felében inkább a műfaji játékra koncentráltak, a melodráma mellett üldözéses fordulatok, végül pedig még gengszterfilmes sablonok (kikötői, magányos „leszámolás”) is előkerültek.
A rendezés tisztességes, egy sorozatban képtelenség kiküszöbölni a forgatókönyvi hiátusokat, mégis a sorozatalkotó Szentgyörgyi Bálint mellett Mátyássy Áron és Miklauzic Bence dirigálása főleg a színészek terén csillogtatja meg magát. Ha van, amiben különleges A besúgó, az az új arcok felfedezése. A címszereplő Váradi Gergely a Guerillából (Kárpáti György Mór, 2019) hozza a kettős személyiségű figurát, Patkós Márton Szávája viszont egysíkú, de jelenléte erőteljes a képernyőn. A tartótisztet játszó Thuróczy Szabolcs a besúgótéma egyik legjobb feldolgozásából – Pintér Béla: Titkaink – hozza az ott játszott kétélű karakterét. A sorozatszerepekben jártas Szász Júlia Katka-figurája árnyaltabb az eddigi karakterteljesítményéhez képest, a Julit játszó Szőke Abigél pedig (Tóth Barnabás: Akik maradtak, 2019) érzékenyen formálja meg a kissé lázadó, de egyben zavart tinilány figuráját. Talán neki sikerült legjobban felülkerekednie a motivációk és a szituációik sutaságán.
A besúgó az ügynökmúlt bemutatásának legnagyobb lélegzetű feldolgozása, de sajnos csak tovább szaporítja a sikertelen próbálkozások sorát. Ennek az az oka, hogy a sorozat a mai fiatalokat akarta megcélozni, felülve a nyolcvanas évek nosztalgiavonatára. A kádári nihilizmus viszont nem habkönnyű emlék romantikus forradalmárokkal, hanem inkább az epeízű megalkuvás, a lelki pangás időszaka. Ezt az üzenetet elmaszatolja a széria. A diákok és a rendőrök kivételével nem is találunk más karaktert, miképpen a mindennapi élet is hiányzik a sorozatból (pl. vizsgaidőszak stb.).
A besúgó múltidézésnek erőtlen, kortárs üzenete bátortalan, emlékfilmként pedig konfabulatív. Pátoszos reklám ez egy (így) nem létező múltról. Kétlem, hogy ezek mentén lehetne a korszakról eredményesen beszélgetni. Talán nem is csoda, hogy A besúgó egyik legemlékezetesebb momentuma az – s talán a néző is ezt érezheti a befejező rész után –, amikor a gimis Juli koncertje után elengedi közönségét: „Köszönjük szépen… Menjetek haza a pi**ába.”
A besúgó, magyar filmsorozat, 2022. Rendezők: Szentgyörgyi Bálint, Miklauzic Bence, Mátyássy Áron. Forgatókönyvíró: Szentgyörgyi Bálint. Vezető operatőr: Szatmári Péter. Szereplők: Váradi Gergely, Patkós Márton, Szőke Abigél, Thuróczy Szabolcs, Szász Júlia, Lengyel Benjámin, Borbély Richárd, Hermányi Mariann, Mácsai Pál, Varga Ádám. Gyártó: HBO.
