.svg)
Kormányos Ákos: Paraván. Forum–FISZ, Újvidék–Budapest, 2019.
Térelválasztó. Tér a térben, amelyben nagyobb lehet a biztonság. A láthatatlanságé mindenképp. A paraván meg- és felosztja a helyeket, benne az embereket. Részekre bomlik az egész. Jól rá lehet találni magunkra, ha takarásban vagyunk.És ha kitakarásban?
Kormányos Ákos Paravánja eközben mintha felbontaná a jelentésképződést: nyitóversében pozicionálja az én(eke)t a paraván primerjelentésénél maradva („Ketten írjuk ezt a verset, / te onnan, / a paraván mögül lüktetéseddel, / és én, a választón innen / teljes valómmal. Mert ott vagy, / nem látlak, de érezlek.”[7.]), a kötet egészben azonban a paraván minden olyanná válik, ami nem.Lesz ajtófélfáról betekintés, erotizált tájkép, emberiségkritika. Lesz szerelem és testiség, műtét és lábadozás. Tere mindannak, ami előkerül a testtel, a testben.
Kormányos Ákos lencséje egyszerre pszichológusi-filozófusi-bölcsész. Ezt a fúziót hatja át a nagyon emberi, a nagyon bátor. Paraván című első kötete szétszálazza nemcsak címének jelentéseit, hanem az emberi testet is. A test mint nagy egész atomjaira bomlik, nagyítóval vizsgálható a „hátadon / levő szemölcsből kinövő szőrszál” (25.) is, a férfi és a női test önműködése és interakciói. A Paraván testlíra. A meztelen, hol vadul dübörgő, hol magamagát vonszoló, hol ajtófélfán állótest lírikus megképződése. Szép és rút, alantas és magasztos, groteszk esztétikai értékek mind felsorjáznak a versekben, úgy, hogy közben nincs semmi, ami éles határt képezne közöttük. A megfigyelt te és az analizált én vonzó-taszító dinamikája („Ha hetekig nem látok embert, beléd szeretek” [20.]) és változó pozícióik adnak keretet az értékeknek. A megfigyelt te kívánatos,alárendelt és vágyott. Az analizált én erősen maszkulin tekintettel vizslatja sóvárgása tárgyát („Ahol eredsz,/ ott akarlak megtermékenyíteni” és „Gyomrod már üres, / könnyebb vele bánni” [34–35.]), máskor pedig hatalmi pozíciókra tör („Érted hatalmam lesz. / Zsarnok leszek, és háborús bűnös. / Családokat szaggatok szét. A nőket a katonáim elé vetem” [60.]).
A versek távol helyezkednek el a könnyed olvasói légkör megteremtésének vágyától. Ehelyett kendőzetlen nyerseséggel beszélnek az élet egyik kulcseleméről, a testekről és azok egymásra hatásáról.
