Romlott narancs

Ilyés Mariann: Kids 4

Antihősünk egy fiatal srác, aki pár évnyi poros, festékszagú munka után úgy döntött, tovább akar tanulni. Ózdról Újpestre sodorta a döntése, mivel ott volt olyan suli, amiben nappalis diákként két év alatt leérettségizhetett, ahogy a haverokkal egymás között mondták: érett farok válhatott belőle. Szerette azt a környéket, a Megyeri út meg a Fóti út találkozási pontját, a sulit, a kollégiumot. Első kolis napján néhány szobatársával biliárdozni mentek, gurultak a golyók, gurultak a sörök, és eközben vidáman beszélgettek terveikről, meg csak úgy próbálták megismerni egymást. Kopasz, vagyis antihősünk, tükörsimára borotvált fejéről kapta becenevét. Vézna srác volt, nyaktól felfelé skinheadnek nézték, nyaktól lefelé viszont rappernek. Ez az ózdi kiscsávó ugyanis mindig a legnagyobb méretű pólókat hordta, meg akkora nadrágot, aminek a szára alá lazán befért volna egy AK 47-es. Bámulták is a boltokban mindig a biztonsági őrök, az arcukra volt írva: „biztos csórni akar valamit ez a gettópatkány”. Persze a bő nadrágtól senki nem lesz gettónövendék, de a megítélése általában ez, másrészt a kiscsávó valóban tudta, mi a dörgés. Olyan városban nőtt fel, amit a rendszerváltás után felzabált a nyugatiasodás, az embereket felőrölte a munkanélküliség. Az utcán több embert lehetett részegen látni, mint józanul. Ismerte azokat, akik a villanyoszlopokra mászkálnak, hogy ügyeskedve legyen ingyen villanyuk a házukban. Jól tudta, kik azok, akik uzsorakamatokból élnek, és levágta, hogy akit becsületessé vált ex-bankrablónak tartanak, az ma sem tisztességes, hiszen több kiló füvet ad el hetente a panelkölyköknek. Szülővárosa egyes részei igazi nyomortelepek voltak nejlonablakokkal, lemállott vakolattal; betonszürke lakótelepek. A társaság többi tagja sem a Rózsadombról érkezett. Feri egy Kalocsa melletti kis község lakója volt, rokkantnyugdíjas szülőkkel és a fémkemény zene szeretetével. Dümi zacis kölyök volt: miután szülőknek csak túlzással nevezhető ősei már alulról szagolták az ibolyát és itták a feleseket, ő Miskolcra került a gyivibe. Egyébként tokaji csávó volt, egyszerre vagány és intelligens, de első látszatra ez nem jutott volna eszébe Kopasznak. Gábor kicsit unalmas tag volt, bár volt humora, de nem sokat beszélt, amikor meg igen, akkor olyan hülyeségeket, hogy kipróbálná milyen a börtönélet, meg hasonló baromságok. A faterja felakasztotta magát évekkel ezelőtt, aztán a muterja egyedül nevelte. Becsületes arcnak tűnt, de olyan faszságokat csinált, hogy az osztálytársának mobilt ígért, előre elkérve a pénzt. Aztán az egész a nyerőgépben landolt. Mindegy. Gábor pár sör után jó ötlettel állt elő…
– Szerezhetnénk California Orange-ot, Feri! Egyik spanomnak van, csak el kell ugrani érte Angyalföldre. – Kopasznak ez volt az első éve az újpesti suliban, a többiek viszont már ismerték egymást, így lazán beszéltek ilyenekről. Feri az ötletet hallva elgondolkodott és Kopasz reakcióját figyelte, aztán amikor a tar fejen mosoly rajzolódott ki, tudta, hogy ő is be fog szállni a körbe.
– Oké! Legyen! Fejenként hatszáz forint, és király este lesz – mondta Feri. Közben azon agyalt, hogy a California Orange nagyon ritka cucc, de miután a kis csapat összedobta a lóvét, rábízta Dümire meg Gáborra, hogy hozzanak egy grammot. Így hát Feri meg Kopasz a koli felé indultak, Dümi és Gábor a Dózsa György útra. Ekkor már mind részegek voltak a több liter sörtől, de nekik még fű kellett.
Amíg vártak a haverjaikra, Feriék dumálgattak, meg a klotyón cigiztek. A vizelde közepén egy félig vízzel telt műanyag vödör volt a padlón, direkt arra, hogy oda dobják a csikket. A nevelők nem szóltak semmit a cigi miatt, elnézték a kolilakóknak. Na meg akkoriban nem volt ez a baromság, hogy öt méter távolság a bejárattól, meg állomáson nem füstölhetsz. Szartak rá! Szóval dumáltak a zenéről, bár nem azonos műfajt kedveltek, de a rock meg a rap gyakran összefonódott, így például a Body Count meg a Rage Against The Machine dalai jó témát szolgáltattak. Feri még gitárt is tartott a szobában.
Egy óra alatt visszaérkezett a drogduó, ekkor Feri és Kopasz azonnal szagolgatni meg nézegetni kezdte a kis nejlonzacskó tartalmát.

– Ez tényleg Orange, bazki! – vigyorogtak a jellegzetes illatú, narancsbarnás, zöld növényke láttán.Kopasz már alig tudta helyesen kiejteni, hogy Orange, valami olyasmi lett belőle, hogy „óhrrancs”. Mondjuk alapból raccsolt egy kicsit a csávó, ittasan meg tízszer annyira.
– Bazki! Cshajomm…fel khéne hívni. Elfelejtettemm.
– Nyugi! Kell tíz perc, hogy szépre megtekerjem! Addig rendezd le! – mondta Dümi, aki valamiért mindig tudott beszélni, még részegen is.
Kopasz kiment a szobából… Nem akarta, hogy a srácok hallják, ahogy turbékol a csajjal… Szóval végig a folyosón, aztán elkanyarodott jobbra, és az újdonsült pajtásaitól legtávolabb eső budiba lépve megkereste a híváslistában a csaja nevét, s rányomott… A második búgó hang után már fel is vette.
– Szia!
– Szijjah Béjbeh! – nagyon akarta, hogy ne hallatszódjon részegnek, de kurvára nem sikerült.
– Baszd meg, te részeg vagy!
– Nemm vagyhokk!
– Nem a picsát! Megmondtad, hogy nem fogsz inni a távollétemben, erre már az első nap. Mi a fasz van veled?
– Shemmi…csakk…ööö… – Kopasz néhány alkoholgőzös mondatban elmesélte, hogy milyen jó fej körülötte mindenki, ami kábé úgy hangzott, hogy „juhfej mindenki”, és arról is habogott, hogy „mindenn kihály”.
– Oké! Akkor jó szórakozást! Szia! – aztán a csajszi meg is szakította a hívást, meg gondolatban valószínűleg a kapcsolatot is Kopasszal, így antihősünk nem tudott elbúcsúzni tőle.
Ki a vécéből, rövid folyosó… kanyar… még hosszabb folyosó… ajtó… szoba haverokkal és egy hosszú, kövér spanglival!
– Ténlegg szép lett Dümmi! – a vagány zacikölyök műve, mintha nem is elszívásra készült volna, hanem valami marihuánamúzeum vitrinjébe, és ennek Kopasz hangot is adott.
– Azt vágod, hogy Amszterdamban tényleg van marihuánamúzeum? – említettem már, hogy intelligens csávó volt Dümi.
– Nebbasszá’!
– Komoly! Spanom mondta, meg fent van neten is... – közben benyálazta a cigit, nehogy félreégjen.
– Kihály! Szívunk?
– Szívunk!
A szobájukhoz közeli klotyeszban rá is gyújtottak.
– Csajoddal mi van amúgy?
– Shemmi. Behrrágott.
– Mié’? Mer’ be vagy baszva?
– Jah.
– Szard le!
A három csávó arra gondolt, hogy nem lesz gáz a csajjal, Kopasz hétvégén úgyis megdugja. Irigykedtek is legbelül, mert nekik nem volt komoly csajuk, csak néha besikerült valami fél éjszakás. Kopasz viszont rágta magát, hiába nem mutatta ki. Úgy érezte, elbaszta. Amikor már a spanglit kivégezték, rágyújtott egy Szofira. Néhány slukk után a tömény cigarettafüst mögötti arc elfehéredett, és hirtelen rájött a hányinger…
– Böááááááááhrh! – ordítva hányt a helység közepén pihenő műanyag vödörbe. Visszhangzott, mint Isten csapása.
– Bazmeg! Baráth meghallja! – Baráth Gergő volt aznap a nevelőtanár. Sietős lépteit meghallva egyre gyorsabban szívták a cigit, Kopasz meg tovább okádott.
– Kopasz! Húzzál befelé a szobádba! Ezt meg öntsd le a vécébe! – Baráth nem volt barátságos.
– Rrhomlott volt a navancs, Tanárr­húrhrr.
– Romlott az anyád istenit! Na, húzás befelé! Ki ne gyere!
Az ezt követő két év alatt Baráth Gergő minden találkozásukkor viccelődött Kopasszal:
– Mi újság Kopasz? Most nem volt romlott a narancs?
– Most nem, Tanár úr.


Haklik Tamás: 1980-ban született Ózdon, jelenleg is ott él, szociálpedagógus, hajléktalanellátásban dolgozik.