Rocketűdök gépzongorán

It’s not television. It’s HBO. A tévécsatorna mottója a saját gyártású, tízrészes Westworld-sorozattal végre valóban igazat állít: ez ugyanis már nem televíziós szintű szórakoztatás, annál lényegesen több. Jonathan Nolan és Lisa Joy (házaspár) megragadták a Michael Crichton rendezte 1973-as, azonos című akció-sci-fi-western alapötletét, és valami egészen rendhagyó élményt alkottak belőle, olyat, ahol az HBO-ra jellemző tabudöntögetések (mint az explicit erőszak és meztelenség) ambivalens nézői tapasztalatát lenyűgöző színészi alakítások, pontos rendezés, karfamarkolós izgalom és töprengésre késztető mélyfilozófia oldják-kötik tökéleteshez közelítő harmóniában. A továbbiakban megkísérlem olvasatonként felfejteni a sorozat jelentésrétegeit, a rendkívül szerteágazó értelmezhetőségek összefoglalására és elkülönítésére ezt a módszert találom a leginkább célravezetőnek, ámbár így is kevés lesz.
Cselekmény, nagyvonalakban. A West­world egy vadnyugati tematikájú és hatalmas kiterjedésű felnőtt vidámpark, amelyet tökéletes emberformájú robotokkal, ún. házigazdákkal népesít be a többségi tulajdonos Delos Inc. mammutcég, valamint a koncepció megálmodója, a házigazda robotok első gyártója és a történeti szálak isteni mozgatója, dr. Robert Ford. A házigazdákra szerepeket osztanak a nagy átfogó elbeszélés narratív hurkaiban, egyesek egyszerű városi polgárok, mezőgazdászok, szelíd senkik, mások katonák, rablógyilkosok, kurvák stb., és szerepük szerint vagy túlélik a napot, vagy nem. Ebbe az életbe érkeznek a jövevények (vagy vendégek), azaz a szabadságukat töltő emberek, akik az alkotott világgal és a házigazdákkal kedvük szerint rendelkezhetnek: átélhetik pusztán csak a hangulatot, de csaphatnak orgiát vagy éppen halomra is gyilkolhatják őket, kinek mi esik jól. A meghibásodott (hardver- vagy szoftverhibát szenvedett) házigazdát egy fejlesztőkből álló csapat kiemeli a helyéből, feljavítja, emlékeit törli és visszahelyezi az elbeszélésbe. Idővel kiderül, hogy a pillanatnyi elbeszélés előtt voltak mások is, amelyekben a házigazdák a mostanihoz képest egészen más szerepben voltak, ugyanakkor pedig a házigazdák nem nyírhatják ki a jövevényeket, ezt beléjük programozzák.

Dramaturgia. A cselekmény mind térben, mind időben két síkon halad. Van egyrészt a vidámpark, ahol a porcelánbaba-szerű Dolores Abernathy (Evan Rachel Wood) és a többi házigazda él, tesz-vesz és szinte mindennap meghal az elbeszélés jelenében, páran közülük az idős és rendkívül erőszakos, valami rejtélyes céllal évente visszajáró Feketeruhás (Ed Harris) jövevény keze által. Másrészt fölöttük, a hegycsúcson magaslik a Delos Inc. hatalmas üvegkalitkája, ahol Robert Ford (Anthony Hopkins újabb eszményi alakítása), Bernard Lowe (Jeffrey Wright) és mások felügyelik a lenti világ eseményeit, gyártják a házigazdákat, programozzák, időszakosan ellenőrzik és feljavítják őket, majd végzetes meghibásodás esetén raktárra küldik a hegy gyomrába. Mindkét helyszínen egy vagy két múltbeli cselekményszál is fut, hol a jelentől megkülönböztethetetlenül, hol nyilvánvalóan, emlékképek formájában, és van egy cselekményszál, amely a jelenben kapcsolja össze a két helyszínt. A robotok körében terjed egy hibajelenség, azaz a rajtuk sorozatosan elkövetett erőszakról emlékeik támadnak, pedig azokat minden alkalommal törölték a merevlemezről. Van közöttük olyan, aki/amely öntudatra ébred, és ki akar törni Westworldből. De valóban öntudat-e ez, vagy egy láthatatlan isteni kéz programozása, amely mind Vadnyugatvilágban, mind a való világban újfent káoszt teremt?
Filozófiai olvasat. A robotok és emberek út- és kiútkeresése az egzisztencialista kérdéskörben mozog: az emberek önismereti céllal lépnek a westworldi elbeszélésbe (szubjektív reflexió), a robotok egyetlen működési célja, hogy ezt az önismereti folyamatot kiszolgálják (objektív reflexió). Westworld tehát az akarat szabadságának tökéletes megélését biztosítaná, ám a szabad akarat itt is relatív, az alkotott világ törvényei és az ember saját erkölcsi rendje szabályozza. A Feketeruhás eljut a teljesen szabad akarat állapotába, levetkőzi az erkölcsi rendet, de egyúttal a boldogság képességét is elveszíti, ezzel tehát közelít a robotok állapotához, akik egyáltalán nem rendelkeznek szabad akarattal. Pontosan programozott szövegkönyv és szigorúan szabályozott érzelmi értékrend határozza meg minden megnyilvánulásukat (determinizmus), üzemhibájuk mindössze a bosszúra szorítkozik, ami viszont tökéletesen emberi érzelem.
Társadalomkritikai olvasat. A modern én annyira frusztrált unalmában, hogy csakis a legéletszerűbb vészhelyzetekben győzheti meg önmagát saját különlegességéről, ezért extrém élvezeteket hajszol. Westworldbe tehát azért járnak és térnek vissza az emberek, hogy megéljék a vadnyugati narratíva (olvasmányok és filmek) valamely műfaji jegyét: ölj, ölesd meg magad, légy a hős, légy az antihős, kúrjál sokat, mentsd meg a hölgyet stb.
A mű alkotási folyamatának olvasata. A felső és alsó szint, a westworldi nagy elbeszélés és a különféle narratív hurkok, azok összes apró eleme, az írás és újraírás lehetőségei, az isteni szerző és visszahúzó ellenzéke, a belső szövegből kilépő és a külső szövegben önálló életre kelő karakterek, a rejtett értelmet kereső magányos hős, a feltámasztott és felejtésre ítélt figurák, illetve sok más részlet mindinkább arról győzött meg, hogy itt egy nagyregény születésének élőszereplős dramaturgiáját látom.
A Szerző nincs jelen, nem is lehet, hiszen ő a két szint fölött, a harmadik metaszinten létezik. Tekintsük tehát az üvegkalitkát köztes szintnek, azaz alkotóműhelynek (pl. szövegszerkesztő szoftver vagy írógép), ahol a szerző alteregója, Ford és munkatársai, illetve ellenzéke, azaz öncenzúrája teremt és újrateremt. Tekintsük továbbá Vadnyugatvilágot a Műnek. Ezen a logikai vonalon a narratív hurkok vázlatok, az elbeszélés változatai újraírások, a szőnyegre hívott robotok karaktertanulmányok, Ford újrateremtett és a mű világában mélyen elrejtett családja a szerző élettapasztalata, végső merítési forrása, a Feketeruhás a szerző dilemmája, az öntudatra ébredő Maeve pedig az a szereplő, aki már önmagát írja, s a jövevények az olvasók. Amikor Ford a második epizód kulcsjelenetében elutasít egy brutális narratívát, döntését azzal indokolja, hogy a jövevények nem az abszurd izgalmakért vagy az egyértelműségekért járnak vissza, hanem éppenhogy a korábban észre nem vett vagy értelmezést nem nyert részletekért. El- és újraolvastatja velünk tehát a művet mindaz, ami egzisztenciális kérdéseinkre választ adhat, illetve az, amibe beleszerelmesedtünk, végső soron pedig azért olvasunk, mert futó pillantást vethetünk így arra, amilyenek lehetnénk. Mi ez, ha nem az irodalom (és tegyük hozzá: a szórakoztatóipar) igazi ősértelme?


Westworld, amerikai tévéfilmsorozat, 2016. Rendező: Stephen Williams, Fred Toye, Richard J. Lewis, Jonny Campbell, Jonathan Nolan, Michelle MacLaren. Forgatókönyv: Michael Crichton, Lisa Joyce, Jonathan Nolan. Operatőr: Brendan Galvin, Robert McLachlan, Paul Cameron. Zene: Ramin Djawadi. Vágó: Andrew Seklir, Stephen Semel, Tanya M. Swerling, Mark Yoshikawa. Szereplők: Evan Rachel Wood, Sir Anthony Hopkins, Ed Harris, Jeffrey Wright, Sidse Babett Knudsen, James Marsden, Thandie Newton, Clifton Collins Jr., Ingrid Bolso Berdal.