Részletek a Phytolegendáriumból

Szabó András: A test álma, 2017

Boldogasszontövise

phytoikon
És azt tudod-ë csöppsígëm, hogy hunné kapta erejit a boldogasszontövise? Hisz a neve is mongya, hogy a Szűzmárjácskátú. De nemcsak a neve, ábrázottya is mutassa, mer ott van rajta a nyoma a mái napig is, mer fehír fótok vannak a leveleji közepin. Mer amikor a Krisztusurunkot üldözte a rencër, mënekűt a szencsalád a Ëggyiptom főggyire. Mëntek öszvérháton, de meg köllött ányi a út mellett, hijábo üldöztík ikët, a Márjácskánok meg köllött szoptatnyija a Jézuskát, mer ammég kisded vót. Nos akkor nagy sietve megszoptatta, látto má gyünnek is a katunák, hát ēfolyt ëccsëp a tejibű, valami útmënti tövisbukorra csëppent. Innej kapta a írját, a nevit is, mer Márjo tövisinek nevezik, ott visēlli a levelejin Márjo tejit örök időkig, mer az mindën betegsígëk írja, mindën kínok vigasza. A boldogasszontövis így a vigasság jegyivē a megszorútt embërnek ēkülönbözteti magát a gaztú.

A fűszálok rengye

phytoaforizma Hijiábo ríll a embër, ha víge a nyárnok! Monta Öregapád. Hijábo ríll, hogy nem győzött öleget szënnyi ebbű vagy abbú a növínbű. Hogy nem főzött utifűszirupot. Ēmulaszototta a orbáncfű virágzást, nem csinát Szenjános olajat. Ha hirtelen gyünnek be a jóidők, ëccëribe annyi a munka, hogy a embër nem írkëzik a virágzásro, nincs mikor egácsfavirágot szënnyi, hogy mízet főzzön vagy boddzaszirupot. Azon is kár emísztenyie magát, hogy mennyi termëtt a nyáron. Ha erínyëssen dógozik a embër, mindënt gondoz, amit Atyámteremtőmtű kapott. Atyámteremtőmöt mëg nem szidhassuk, mer ő igazán mindënre gondott visēll, jó és igasságos a dógok rengye szërint. Kár ősszē azt mondanyi, monta Öregapád, hogy nem telik ēre, āra, mer nem termëtt a nyáron. Vagy hogy olyan gyorsan ētēt a ílet, istenëm. Nagy bűn ez, a hitetlenyëk mëg a oktalanok beszínek így. Gondúta Öreganyád. Mer ilyenkor mindíg aszmonta, ha ētēt, hagy tējjën! Minha sejtëtt vóna valamit. Nem monta Öregapád së Atyámteremtőmnek, hogy mér vëtted el mellüllem idejekorán, íhettünk vóna még ëggyütt. Mer Öregapád tutta, bűn lënne így beszínyi, mer ilyen a fűszálok rengye. Atyámteremtőm gondoskodik mindënrű, mindën ëggyes fűszálrú gondoskodik ezën a világon a maga gondulattya szërint. Akkor sarjad, akkor terëm, akkor virágzik, akkor szárod, amikor ideje van a dógok rengye szërint. Ez a fűszálok rengye. Öregapád āra vágyott, hamarabb hāt vóna meg Öreganyádtú, de még inkább azzā ëggyütt.

A pëlva

phytoanekdota
Öregapád Öregapja a ēső, aki Maradon maratt. Mer a rígës rígi világbo járták a világot a cigánnípek, vándorótak falurú falura, vitte iket a szél, mind a pëlvát, oszt ëccërcsak megtelepëttek, ha talátok fődet, ami befogatta ikët. Megátunk, lerakott minkët a szél, ēfárottunk, nem akaróddzik tovább mënnyi, monta Öregapád, és leűt a fődre. Maradunk. Öreganyám monta mindíg, gondoznyi kő a fődet, ami befogad. Öregapád mëg Öreganyád úgy szerettík ëgymást, hogy mindíg veszekëttek, de mindíg. Tavasz van, dógozz a kerbe, ősz van, mënny ē napszámbo, nyár van, mënny válylogot vetni a Téglások partyáro, felülled éhënn is hāhatunk, kiabát, hogy zengëtt a ucca tűle. Úgy szerettík ëgymást, mind a tűz mëg a víz.
Amikor Krisztusurunk a fődön járt, oszt a Szempétërrē vándorótak falubú faluba, mëntek a úton, betértek a maradi határbo is, oszt megláttok ëccër ëgy cigánt, aki fekszik a fődöz hanyatt, oszt tátvo a szájjo nëki. Mer hullott ipp ëgy kicsikét a manna, oszt háha beleesik a szájjábo is ëgy, oszt lenyeli, oszt jóllakik vele! Imittamott pottyant is ëggy, azt szípen lenyēte a cigány, oszt tátotta tovább a szájját. Mestër! Aszongya Szempétër Krisztusurunknak, mer így híta mindíg. Micsoda erős, egíssígës legíny ez. De, aszongya, hogy lëhet, hogy ennyire lusta? Pétër, aszongya a Krisztusurunk, hát így lëssz kerek a világ. Ha mindënféle forma van benne! Mënnek akkor tovább. Ëccër mëg megánok, lássák, hogy a fődön arassák ípp a búzát. Aszt egy lëánko, szíp cigánlány ott dalóll, fütyűll, úgy szëdi a markot, minha múlatna. Mestër! Aszongya mëgin a Pétër, milyen ílínk ez a lány, milyen szorgos, íletrevaló! Az, ugyi? Oszt aszt tudod-ë, mongya a Krisztusurunk, hogy az a tápész lusta fogja ēvënnyi felesígű ezt a íletrevaló lánkát. Mestër! Felēlli Pétër, há má csak nem csinász ilyet. Hát ezëk vónánok ëgymáshovalók? Csak így lëhet, Szempétër, ha a két mátohát összetënnínk, há meghānánok éhën. De így, hogy a ëggyik ügyes lëssz, dógos, így csak jutnak valamire.
Ezt mesézte Béluskánok Öregapja, míg a Téglások partyán űtek és őröztík a szárodó téglát. Tűzött a nap, fűszál së mozdút. Igën jó válylogos főd vót ott, nyáron kiszárott a vize, a parton kevertík a pëlváró. Öreganyám hozta a pëlvát, aratásbú. A csíplőgípbű ami visszamaratt, odatták nëki. Ha vihar gyütt, vigyáznyi köllött, fő në kapja a szél, mi tapasztaná össze ezt a tápész fődet különben?

A dijó meséje

phytolegenda
Ëccër Krisztusurunkkā járt Szempétër evilágbo, ippen Marad határábo jártok, leheverëttek ëgy nagy dijófa alá. Napos ősz vót, má közelëgtek a rosszidők. Űtek a tökfőd szílibe, jó megtermëtt, tarkák vótak. Pihentík a út fárodalmajit, űtek, mind a szentök. Má mindënhun hirdettík a ëvangéljomot, de oktalan vót a maradi níp, nem hallották meg a igét. Ahogy ott űnek a dijófa alatt, aszongya ëccër Szempétër a Krisztusurunknak, te Krisztusurunk, nem okossan csináto ezt Atyámteremtőm. Ēhanyagóta a teremtíst, nem szántott, mindënt fővert a gaz, a teremtís nem terëm. Nehéz lëtt a ílet, ēvadút a níp, nem csuda, hogy nem hallja meg a igét. Ne beszíj ilyenëket, te Szempétër, mongya nëki, në szidd a rencërt, mer így van jól mindën evilágon. De a Szempétër igën nyakas vót, itt van például aszongya, ez a szerteszítt sok tök, lëhet bëngéznyi, ha bírja a embër, mer igën súlyossak vótak. Nemjól van ez így, nagy a tök, de a száro gyënge, ní má le is szárott itt a heves nyárbo, ëhun mëg, itt a sok apró dijó erős száron, hogy tán még a bűnök súlyát is megbírná! Nem jobb lennë, ha a tök a dijófán terëmne, hát még csak lë së kőne hajúnyi, ömēgetnyi, hogy a embër meghúzza a dërëkát, csak odanyúnyi, leszakajtanyi a fárú, mind a Ádáméva a idők kezdetin a Paradicsomkerbe! Ne okoskoggy Szempétër, mer oktalan vagy te a teremtís dógajiba. Ēre ëccëm dijó pottyant a Szempétër kobakjáro. Látod, látod, Szempétër, bizommondom nëkëd, mi lëtt vóna, ha most tök pottyant vóna a kobakodra, hát lëhet, hogy agyoncsap! De ais lëhet, hogy csak ugyanilyen tökfejű marattá vóna. Mer súlyos bűnök terhit visēlli a teremtís, ami alú a dijó fő van szabadítva! Ezér mindíg munkákonnyi kő a megváltáson. No gyere, mënnyünk, hirdessük a igét, mer közē van a főtámodás. Krisztusurunk monta. Lëgyën ez a dijó a oktalanok eledele. Mer ha a dijó velejit ëszëd, könnyen vág a eszëd!

A belédëkfű meséje

phytolegenda
A belédëkfű a legátkozottabb a füvek rengyibe. Olyan mírges, hogy embër, álot, ha íll vele, meghāl tűle. Mer beleesëtt a bűn fullánkjo. Ëccër a Júdást megkísírtëtte a ördög. A is ëgy vót a apastalok rengyibe. Olyan vót a is, mind a Luciferkó, mer az ott szógát Atyámteremtőmné a többi angyallal ëgyütt. De elárúta itët. Mind a Júdás a Krisztusurunkot. Addig incselkëdëtt vele ördög, hogy fogta magát, ēmënt a Pilátuselftársho, főjelëntëtte itet harminc ezüstér. Hogy a Krisztusurunk a níp ellensíge, mindënfélévē hitëgeti ikët. Hát a elftársoknak nem is teccëtt, hogy hirdeti a Krisztusurunk a ëvangéljomot. Azokot csak a jószág mëg a píz érdekőte. Akkor Pilátuselftárs kiatta a parancsot, mëntek Júdássó a olajfák hëgyire. Ott aztán, ahogy imádkoztak a apastalok, odamëgy a Júdás a Krisztusurunkho, megcsókújja, minha a legnagyobb szeretettē lënne iránto. Evvót a jel a zsandároknak, akkor osztán kézrekerítëttík a Krisztusurunkot. Júdásjúdás, csókkal árúsz ē, hát nem szígyëllëd a pofádot? Kirohan ēre a Szempétër a többi apastalokkā, nëkifognak hadakoznyi a zsandárokkā, hogy nem aggyuk a Krisztusurunkot! Úgy összeverekëttek, a Szempétër a ëggyiknek még a fülit is levágto. De Krisztusuruk visszaforrasztotta, mer ő a világ orvosa. Mosmá ölíg lëgyën a ődöklísbű, mongya nëkik, ennek a bűnnek meg kő lënnyie, mer meg kő váltonom a bűnösököt. Mér viszitëk, zsandárok? Kérdëztík azok. Mink nem tuggyuk, visszük a Pilátuselftárs elé. Biztos szitta a rencërt. De nem szidalmazott Krisztusurunk sohasë, még a bűnösököt is csak intëtte. Csak hirdette a ëvangéljomot. Oszt becsukták, megfeszítëttík. Hát a Júdás örűt a píznek, megindút, hogy elissza a ēső kocsmábo. De megszóllāt benne a szíve, nem hatta nyúgonnyi a lelkiösmerete. Ekkor látto csak, milyen nagy rút bűnt cselekëdëtt. A legrútabbat a világon. Akkor megjelëntek nëki a pokolbéli ördögök, kínozták këgyetlenű. Akkor tutta, hogy sosë lësz má nyugodáso, elatta a megváltását. Megátkozta ekkor mind a harminc ezüstöt. Kimënt a pusztábo a sënkifőggyire, talát ott ëgy kiszárott fát, āra főkötötte magát. Amikor a kötéllel a nyakán leugrott, a harminc ezüst mind szítgurút alatta a fődön. Mire Júdás megmerevëdëtt, megfogant a átko a teremtísbe, mind belédëkfű nyőt belülle. Azóta is a akasztófák tövibe tenyíszik. A legmírgessebb a mírges növínyëk rengyibe. Mer a Júdás vítke vót a legnagyobb vítëk a vítkëk között. Aki a belédëkfűvē íl, az a halálló íll. A Júdás bűne nékű nem hāt vóna meg Krisztusurunk a kërësztën. De nem is váltotta vóna meg a világot. Így osztán nagy szent titok ez, ē në mondd, gyerëk sënkinek, de a Júdásnok van a legnagyobb rísze a megváltásbo. De azér mégsë híjják Szenjúdásnok, mer rút bűnös vót!

A fák munkái. A szëmzís

phytoenigma
A levélszár tövibe űnek a szëmëk. Ezëk a hajtórügyek. A szëmëkët a héjjastú, a kírëggē kő levágnyi, hogy a kírëg darabkájjávó ëggyütt lëhessën beűtetnyi. A levelet le kő vágnyi rúla, csak olyan nëgyed darabkát haggy a száron. Akkor a anyavesszőt hosszábo és kërëszbe, kërëszt alakba be kő vágnyi. A bőrt ēválosztanyi a hústú, és akkor oda bepaszíttanyi a szëmët, lezárnyi, hogy levegővē në írinkëzhessën, csak a bőr a bőrrē. Madzzaggā átkötnyi, míhviasszā bekennyi. És várnyi, várnyi, mire kisarjad. Nyár vígin kő szëmëznyi, amikor má begyünnek a rosszidők. Borús időbe kő szëmëznyi, nem eshet, szél nem fújhat, nap nem süthet, mer kárt tënne benne. Aztán lombhulláskor ha leesik az a nëgyed levele, má jót jelënt. Ha rügyfakadáskkor megjelënik, csak akkor tudható, hogy megillett-ë a rügy. Esz híjják alvószëmzísnek. Az esztendőbe nem hajt ki, hanem ëgy telet áttalszik, és csak tavasszā indúll fakadásnok. Így vót ezzē Öreganyád is, mer az kilencedik gyerëknek születëtt, a kërësztannyáho atták olyan ëccëm lánko vót még, azok gyerëktelenëk vótak, így két annya lëtt Öreganyádnok. Āra kő vigyáznyi, hogy ha a szëmët lemeccik, csak a bőr maraggyon körülötte. Ezt kő a anyavessző húsáro illesztenyi. S összefornak.