.svg)
Amikor kipakoltam a szerkesztőségi fiókom, még nem sejtettem, hány sorsára hagyott fiók, vasszekrény, doboz, ládafia vár be- és kicsomagolásra, felfedezésre a Helikonnál. Mint csontvázak a szekrény mélyéből, dőlt ránk költözés során a múlt – régi zsebnaptárak, szerkesztői kardigánok, félbe törött sétapálcák, leltárkönyvek, pénzügyi kimutatások, hamutálak, kéz- és gépiratok, és fotók, fotók és fotók ezresével. Harminc éve vasszekrénybe gyömöszölt Utunk-történelem.
Hogy miért gondolta a Fennvaló, hogy minderre 15 év szerkesztői munka után kell rábukkannom, nem tudom, majd egyszer megkérdem tőle. Lehet, ahogy egy igazán jó regény megírása nem megy huszonévesen, a múlttal való szembenézéshez sem árt, ha érik az emberfia. Vagy akár a ládafia. Amely azonban most már ontja kincseit. Fél éve már, hogy szövegek helyett képekkel veszem körül magam: elfeledett íróportrék százai bámulnak rám, hát te ki vagy, kérdem, kérdik.
Több száz képzőművész munkájáról több ezernyi repró, huszadik századi művészettörténeti és színháztörténeti gyorstalpaló. Elmúlt korszakok/rendezők színházi előadásai, rendezők-színészek nevei már sírköveken.
Hogy ők mit nyernek a felfedezésemmel, nem tudom. Képek, képek, képek. Mindenhol képek. Az asztalom körül tucatnyi doboz, borítékok, gépemen több ezer digitalizált változat. Otthonra is került belőlük, ha unatkoznék... Feltöltögetem a Helikon honlapjára (https://archivum.helikon.ro/). Az ezredik feltöltött képnél büszkülök. Aztán ránézek a feltöltésre/azonosításra várókra...
Néha egyszerűbb dolgom van, a kép hátán név, cím. Vagy a fotósok nevei: Szabó Tamás, Csomafáy Ferenc, László Miklós, Jobbágy Sándor és mások.
Az előadásfotók, reprók vagy portrék mellett fotóillusztrációk százai... a kedvenceim. Elfeledett, lebontott, átalakult városok, gyárak, hajnali fényben ébredező udvarbelsők.
Románia Szocialista Köztársaság munkás-parasztjai. Mellükön kitüntetés, arcukon bágyadt, fáradt, összepréselt mosoly. Megírásra váró történetek.
A kolozsvári Főtér sarka. Késő őszi délután lehet, a Szent Mihály tornyán át visszatűz a lemenő nap. Háttérben színházi díszletként, különös fényben játszik a Bánffy-palota, előtte fagyott, kopasz fák ágai. Balra fordulni tilos tábla. A tábla mellett rozzant busz, nagybőgő, patinás és kopott székek-asztalok sűrített bokra. A fogast elsőre nem veszem észre. Pedig elnézve a siető embereket, hideg lehet. Elkelhet egy télikabát. Valakin rajta maradt. De kin?
