.svg)
Sok év után újra regényt publikál Wirth Imre, a Karolina kertje c. kötet a Bookart Kiadó gondozásában jelent meg 2024-ben, a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, május 28-án a Helikon folyóirat által szervezett kötetbemutatón pedig a szerzővel Márton Evelin, a kötet szerkesztője beszélget a Bulgakov teraszán.
Márton Evelin idei meghatározó olvasmányai közé sorolja Wirth Imre új regényét. Szíve szerint sokáig elidőzött volna vele, nem bánta volna, ha a szerkesztői munkát még sokáig húzhatja, de nem csak a kiadónak voltak határidői, hanem bizonyos értelemben a szerzőnek is. Wirth Imre első regénye, a Történetek az eszkimóháborúról 1994-ben a szerző 30. életévében jelenik meg, ezt követően versesköteteket publikál. Egy újabb regény nem volt tervben, viszont az utóbbi években különböző folyóiratokban, A név kátyú, vaddisznódagonya, omladék, szerelem címmel közölt, részletekben megjelenő prózatöredékei idővel összeállni látszottak. Az első regény 30. évfordulója éppen idén van, így a korábban említett határidők többszörösen is értelmet nyernek: a Karolina kertje a szerző 60. életévében jelent meg, 2024-ben. Már csak a számmisztika kedvéért is jó ötletnek találtam – viccelődik Wirth Imre, a közönség is felnevet, hiszen a számmisztika és a matematika visszatérő motívumként többször szóbajön az idei könyvbemutatókon.
„Mintha csak ugyanabba a folyóba léptem volna vissza, ami igazából egy egészen más föld” – folytatja Wirth a két regényírás alkotói munkájának közös és egymástól eltérő vonatkozásaival kapcsolatosan. A Történetek az eszkimóháborúról egy nyomozástörténet, ahol az elbeszélő a felmenőit keresi, míg a Karolina kertjében az elbeszélő W. Imre kereséstörténetével szembesülünk. Wirth a család egy rég elfelejtett történetére bukkan, kutatni kezd, és anyakönyvi kivonatokból, régi dokumentumokból ismeri meg Karolinát, akinek sok gyermeke született, de az apa/apák neve mindvégig ismeretlen. Felbukkan viszont egy Wirth nevű úr neve a dokumentumokban, aki befogadja a gyermekeket, ez a férfi pedig nem más, mint Karolina testvérének férje. Ezekből a töredékekből kezd dolgozni Wirth 2018-tól kezdődően, ezeket publikálja többek között a Helikon lapszámaiban is.
A kötetbeli W. Imre, illetve a szerző nevének hasonlósága akarva-akaratlanul magával hozza az örök kérdést. Márton Evelin Wirth Imre író és W. Imre, a kötet elbeszélője közti kapcsolatra, az azonosíthatóság problematikájára kérdez rá: azonos-e a két személy vagy sem? A szerző szerint a kötetbeli W. Imre „egy kicsit én vagyok és egy kicsit mégsem”. A névadást azzal indokolja, hogy ez a könyvben távolságot teremt, megszabja a játék terét, és segíti a szerzőt az írásban. Kiderül, a regénnyel párhuzamosan dolgozott egy beszélgetőkönyvön Takács Zsuzsával, amely szintén inspiráló módon hatott a regényírásra.
A multitasking módszerét maximálisan hasznosító szerző egy verseskötet ígéretével búcsúzik a jelenlévőktől. Megható pillanattal zárul a könyvbemutató, Márton Evelin Wirth-egyenruhát ad át a szerzőnek, amely a Helikon szerkesztőségének ajándéka a szerző közelgő születésnapja alkalmából. A pólón Wirth Imre Helikonban publikált, 37. számot viselő, a regényben szintén helyet kapó prózatöredék egyik idézete szerepel: „Mégis magányba ránt a bor, hajlongj és mondd, hogy Mutabor”.
