Posztapokaliptikus provokáció

Miklóssi Szabó István: Apja fia. Mentor Könyvek, Marosvásárhely, 2024.

Nem mindennapi irodalmi érdekességet vehettem kézbe nemrég Miklóssi Szabó István jóvoltából: Apja fia című kisregényét, mely limitált, számozott, 200 darabos példányszámban jelent meg, kereskedelemben nem kapható, csak a szerzőnél és a Mentor Könyvek Kiadó webáruházában. Ez a „limitáltság” kiváló marketingötlet, eleve felkelti az érdeklődést, szerencsére nem ez a kötet egyetlen izgalma, mert maga a szöveg is kellőképpen különleges: sodró, némiképp ijesztő, erős érzelmi hatást keltő. A szereplők (egy része) és a történet váza ismerős lehet a szerző legelső, Purgatórium c. kötetéből (2013), és igen, erről van szó: annak négy novelláját, melyek füzérszerűen összekapcsolódtak, gyúrta egyetlen összefüggő írássá, átdolgozva, a stiláris egyenetlenségeket „kisimítva”, némiképp a megközelítésen, nézőponton is módosítva: így született meg az Apja fia.

Egy posztapokaliptikus, primitív, a túlélési harcra redukált világot ábrázol a 70 oldalas kisregény, ennek megfelelően a nyelvezet is minimalista, a leírások, jellemábrázolások csak jelzésszerűek, kapunk viszont egy bizarr, nyugtalanító történetet az ösztönök aljasságáról, a túlélésért folyó küzdelem könyörtelenségéről, amikor már semmi sem számít, nincsenek értékek, amikor az utolsó kötelékek: a család, gyerek is feláldozható. A sztori, primer olvasatában egy vérbeli sci-fi, illetve sci-fi-thriller: egy pontosabban nem meghatározott (jövő)időben és térben játszódik le, amikor egy nagy háború következtében „kiszáradtak a folyók, kipusztultak a tengerek, eltűntek az állatok, elrepedt a Hold”. Ehhez próbálnak alkalmazkodni a túlélők, új élelemforrások után kutatva, olykor egymásra is prédaként tekintve. Az egyik főszereplő Démenotár, a törpe, aki egymaga maradt életben a Hal szigetén, onnan elhajózva kidolgozza a Bárány tanát, így építve Új Világot. De ez sem jobb, mint a korábbi: ezek a juhok ugyanis vörös tejet adnak, ehhez viszont emberhús és vér kell nekik. Néhány kiválasztott, életerős és tehetséges fiatal, köztük Mabako, egy speciális oktatási intézménybe kerül, őket szánják az új rendszer védőoszlopainak. Ő egy társával együtt azonban kapcsolatba lép egy titkos, föld alatti társasággal, amely megpróbál ismét búzát termeszteni, a bárány helyett a kenyeret választani. Nem akarok jobban spoilerezni, e fordulatos kisregény poénjait lelőni, legyen elég annyi, hogy történet nyitva marad: felvillantja a pozitív végkifejlet lehetőségét is, de kérdőjeleket, bizonytalanságokat is hagy bennünk. Izgalmas, torokszorító olvasmány az emberi aljasságról, illetve a nyomokban megmaradó nagyságról.

‍