Platóni űrutazás pravoszláv tömjénfüsttel

Mivel a tudományos-fantasztikus alkotások leginkább hollywoodi filmként jutnak el a magyar nyelvű közönséghez, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Közép-Európa, kiváltképp annak keleti fele, hagyományosan sci-fi nagyhatalom. Elég, ha a lengyel Stanisław Lemre, vagy az orosz Sztrugackij-fivérekre, illetve az írásaikat a filmvásznon újraálmodó Tarkovszkijra gondolunk (akikben egyébként a kortárs amerikai filmipar is inspirációra lel, lásd a Solaris 2002-es remake-jét). A szatirikus, társadalomkritikus sci-fi egyik legszórakoztatóbb és jellegzetesen közép-európai példája Juliusz Machulski Szexmisszió című filmje, amely – talán a két nemzet egy rugóra járó humorának bizonyítékaként is – Lengyelország mellett Magyarországon lett kultikus alkotásként „világhírű”. A térség sci-fi és fantasy-írói napjainkban is változatlanul sikerrel követelnek helyet maguknak a világ élvonalában. A lengyel Andrzej Sapkowski magyar nyelven Vaják címen ismert regénysorozata számítógépes játékszériaként lelt új identitásra, és a hírek szerint már amerikai filmváltozata sem várat magára sokáig, a kazahsztáni orosz születésű Szergej Lukjanyenkót pedig, miután a díj oroszországi megfelelőjét számtalanszor elnyerte, Európa legjobb sci-fi szerzőjének választották, akárcsak pár évre rá az ukrajnai orosz ajkú író-házaspárt, Marina és Szergej Gyacsenkót. Megannyi bizonyíték arra, hogy Közép- és Kelet-Európának esze ágában sincs feladni sci-fi nagyhatalmi státusát.
Kérdés azonban, hogy mennyire sci-fi ez a sci-fi. Akik az Arthur C. Clark-féle, konkrét tudományos megfigyeléseket vagy technológiai ötleteket irodalomként újrafogalmazó hard science-fiction kizárólagosságát vallják, bizonyára azt mondanák, semennyire. Azonban ha a tudományos-fantasztikus szópárban nem feltétlenül a „tudományos”-ra helyezzük a hangsúlyt, akkor bizony be lehet gyömöszölni ezeket a műveket egy tágabb sci-fi kalap alá. Érdemes megengedőnek lenni: az orosz nyelven alkotó szerzők legjobbjai ugyanis olyan, vélhetően a pravoszláv miszticizmus által is megihletett vonulattal gazdagítják a műfajt, amelynek elutasításával magukat tennék szegényebbé a sci-fi olvasói.
Ennek a (vallás)filozófiai-misztikus vonulatnak az egyik szép példája Mari­na és Szergej Gyacsenko Andrej és a Föld zarándokai című regénye. A magyar változat címe, amelyet az eredetitől elrugaszkodva (A bevándorló, avagy Brevi Finietur) kissé coelhósra fazoníroztak, megtévesztő. Gyacsenkóék regénye ugyanis instant bölcsességek kiporciózása helyett ténylegesen gondolkodásra készteti az olvasót, olyan kérdéseket boncolgatva, mint az egyéni felelősség, a szabadság vagy a társadalmi hasznosság mibenléte. A szerzőpáros sikerének záloga, hogy nem akar rögtön a kezdet kezdetén nagyot markolni. A regény ugyanis úgy indul, mint ha Az éhezők viadalának intergalaktikus változata volna (és később ahhoz hasonlóan is nő túl önmagán). A főhős, az Andrej Sztroganov nevű huszonhét éves tolmács egy szokványosan induló napon a Galaktikus Migrációs Hivatalban találja magát, ahol közlik vele, hogy kérvényét, amelyet két évvel később ad be majd, kedvezően bírálták el, és kivándorolhat a Raa bolygóra. Ezért a tér-idő kontinuum éppen aktuális árfolyamának megfelelően e két évvel, s azok minden emlékével kell fizetnie. Andrejt rögvest az új bolygóra érkezése után elkezdi gyötörni a kíváncsiság az életéből kiesett két esztendő és kivándorlásának indítékai iránt, azonban eleinte nem sok ideje marad a kutakodásra, ugyanis választás elé állítják: vagy beéri a „nem független” státussal, vagy pedig megpróbálja teljesíteni a Próbát, elnyerendő a teljes jogú állampolgár státusát.
Andrej a Próba során szembesül azzal: a Raa világa mintha titkokat rejtene a „csönd, sok zöld és rendkívül humánus társadalom” felszíne alatt. A fizikai világ mögött ugyanis mintha sokkal hatalmasabb erők munkálnának a bolygón. Andrej rádöbben, hogy az elme erejének pallérozásával megtanulható a testi sebek regenerálása, a Próba során tanújává lesz, amint az instruktor feltámaszt halottaiból egy fiút, akiről később az is kiderül, hogy az apja nem más, mint „egy eszme”. Ahogy a fiú vallja: „Megjelent anyámnak, ő meglátta, és hitt benne.” A szeplőtlen fogantatás motívuma mellett azonban más párhuzamokat is kínál a bolygó a földi kultúrtörténettel. A művészet legősibb változatát ugyanis a Raa-lakók ősei úgy űzték, hogy „megálltak háttal a tábortűznek, és körülrajzolták a barlang falán az árnyékukat”. A platóni barlanghasonlat megidézése mellett az ideák világa a Raa társadalmának leírásában is visszatér. A Raa-lakók véleményének súlyát ugyanis a „társadalmi felelősségi index” határozza meg: „...hogy megszerezd az indexedet, állandóan csinálnod kell valamit: részt kell venned a vitákban, kompetens véleményt kell nyilvánítanod, képesnek kell lenned megfogalmazni nem banális, ugyanakkor nem is ostoba gondolataidat.”
A bolygón azonban a képzelet szüleményei alakítani kezdik a valóságot és annak részévé válnak. S miközben Andrej az instruktor-Konzullal és a szeplőtlenül fogant ifjúval vállvetve megpróbálja felgöngyölíteni a valóság és a képzelet egymásba vegyülésének okait, a bevándorlóban mind erősebbé válik a vágy, hogy visszaszerezze az elveszett két év emlékeit, és megtudja, mi történt szülőbolygójával, s hogy mi a valóság a lidérces földi emlékképek mögött, amelyekből csak annyi világos, hogy távozása előtt fiúgyermekét veszély fenyegette.
Ahogy az lenni szokott, Andrej végül a bolygót és fiúgyermekét is megmenti. Kevésbé szokványos az, ahogyan a regény eljut idáig. Andrej küzdelme ugyanis nem csúcsosodik ki epikus csatajelenetekben, hanem bensőjében játszódik, mígnem elérkezik a felismeréshez, hogy az egyén és – legalábbis ebben a könyvben – az egész világ sorsa is elsősorban a személyes döntések mezején dől el, vagy ha úgy tetszik: ahhoz, hogy valaki lerázhassa a fizikai világ béklyóit, előbb az ideák síkján kell elérnie a szabadságot.
Platonizmus és keresztény miszticizmus, elmélkedés egyéni felelősségről, utópisztikus társadalomrajz és akciójelenetek – mindezt egyszerre kínálja Gyacsenkóék regénye, amely úgy dolgoz fel általános emberi kérdéseket a sci-fi eszközeivel, hogy közben le sem tagadhatná: Európa azon szegletén vetették papírra, ahol a García Lorcától kölcsönzött mottóban felragyogó fények hagymakupolákon tükröződnek a szerzők feje felett.


Marina és Szergej Gyacsenko: Andrej és a Föld zarándokai. Fordította: Weisz Györgyi. Metropolis Media, 2014.