.svg)
A budapesti PestText fesztivál alatt a Lumen kávézóban zajló programok közt a Szomszédos sziget beszélgetésre is sor került délután öt órától. A moderátor-fordító Orcsik Roland és Terék Anna Dejan Matić-tyal, Andrei Dósával és Marko Pogačarral beszélgettek a Tiszatáj könyvek Insula vicina sorozata, valamint a Tiszatáj folyóirat szeptemberi, román irodalmi összeállításának apropóján. A Szomszédos sziget sorozat a Magyarországot körülvevő országok irodalmaiból létrejött antológia-sorozat, amelynek a szerb és a horvát példányait vehették kézbe az érdeklődők.Matić Belgrádban él, a Harmadik tér szerb irodalmi fesztivál szervezője már tizenöt éve. Két verseskötete jelent meg eddig, valamint egy angol fordításban megjelent válogatás. Dósa Brassóban született, magyarból és angolból fordít románra, többek között Kemény István és Borbély Szilárd, valamint fiatal erdélyi magyar költők román hangja. Pogačar Splitben született, és talán a legjobban fordított horvát költő, számos nyelven megjelent verseskötete, de prózát és esszét is ír, korábban a Zarez folyóirat szerkesztője, valamint az 57 éves (jugoszláv) múltra visszatekintő Goranovo proljeće fesztivál szervezője.
Orcsik Roland provokatív kérdéssel indít, mégpedig egy híres és régi, még monarchia-beli sztereotípiával: a budapesti kuplerájokat hozza fel, amelyek a vendégek származási országaiban is élő »toposzként« volt jelen. A meghívottak azonban a kupleráj tágabb, pejoratív jelentéséből kiindulva arra reflektáltak, hogy bárhova is utaznak irodalmi meghívások kapcsán, mindenhol van egy »kupleráj-jellege” a város egyes részeinek. Pogačar több negyedben is lakott Bécsben, és minden épület alsó sorában működött egy-egy szó szerinti kupleráj. Matićnak Budapesttel nagyok voltak az elvárásai, amelyek be is teljesedtek, építészetileg lenyűgözte. Dósának azonban elege van a »turistás részekből«, ennek ellenére a Józsefvárost nem ismerte és szívesen tekintett be kevésbé látható helyekre is. A kupleráj-hívószó viszont teljesen adott abban az értelemben, hogy lényegében mindannyian ezen a vidéken az emlékezet többletétől szenvedünk. Pogačar szerint Közép-Európa története párhuzamosan folyt a Balkánéval, ameddig véres kuplerájjá nem változott ez a kilencvenes években. Hogy ennek az enyhítésére mit tudunk tenni, továbbra is kérdés marad, mert mindannyian a perifériára szorulás tapasztalatait hordozzuk magunkban. Matić arra fókuszált, hogy a vidék nemzetei közötti célzott kapcsolatépítést kell erősíteni. A szerb társadalmat tekintve úgy érzi, hogy a szerb kultúra csupán csak egy álarc, és a nyelvek nemtudásából kiindulva azt az érzést látja eluralkodni, hogy a problémáink áthidalhatatlanok. Vágya, hogy európai nemzetközi kiadót lásson a porondon, amely megszünteti a határokat. Dósa a romániai helyzetből azt szűri le, hogy a román társadalom a kilencvenes években hirtelen sokkhatásként azonnal az angolszász »imperialista-kapitalista importot« kezdte el fogyasztani, hihetetlenül erős marketinggel, ezért más nyelveken íródó irodalom alig jut el az olvasókhoz – így a magyar sem. Pogacar hozzátette, hogy Horvátországban viszont épp az ellenkezője történik a magyar irodalommal, figyelik és fordítják rendszeresen, mindenféle műfajban.Van-e európai identitásuk? – kérdezte Orcsik a résztvevőket. Pogačart nem a nemzeti vagy vallási hovatartozása határozza meg. Talán épp a múltbéli jugoszláv identitás az, amivel azonosulni tud, félig horvát, félig szlovén származása miatt is. Dósa sokszor két nyelven álmodik: románul és magyarul, legutóbbi regényének írásakor pedig úgy érezte, mintha írás közben angolról fordítana. Matić borúsabban látja a helyzetet: a szerb irodalomnak, úgy érzi, nincs mi mondani a világ számára, ha pedig meg kellene határoznia magát, talán a »belgrádi író« jelző volna a legmegfelelőbb. Orcsik nyitva hagyott gondolattal zárta a beszélgetést, Ales Debeljak szlovén író könyvcíméből kiindulva: Európában élünk anélkül, hogy európaiak volnánk. A beszélgetés többnyelvű oda-vissza fordításai azonban azt sugallták, semmi sincs elveszve addig, ameddig össze tudunk gyűlni és tudunk beszélgetni egymással.
