.svg)
A PestText budapesti nemzetközi irodalmi fesztiválon Migráció az irodalomban című beszélgetésnek adott otthont a PIM, ahol a díszteremben Soltész Béla beszélgetett Nick Thorpe és Adam LeBor brit újság-és szépírókkal délután 16:00 órától.
Mindkét szerző már régóta él Magyarországon, könyveik azonban külföldön népszerűnek számítanak. Adam LeBor 1991 óta dolgozik külpolitikai tudósítóként, például a The Independent és a The Times munkatársaként követte a rendszerváltásokat és a balkáni háborúkat. Nick Thorpe a BBC kelet-közép európai tudósítója és Magyarország-szakértő, aki már a nyolcvanas évek óta él az országban. Soltész Béla társadalomkutató mindkét szerzőt legfrissebb könyveik kapcsán kérdezte: LeBor Nyolcadik kerület című bűnügyi regénye a 2015-ben kibontakozó menekültválság három napjának eseményeit dolgozza fel, Thorpe pedig Sír az út előttem – Remények és félelmek a menekültek Európába vezető útján című szociografikus könyve pedig 2018-ban jelent meg.
LeBor a délszláv háborúk után döntött úgy, hogy nem megy haza az Egyesült Királyságba. Meggyőződéssel mondja, hogy az emberek tulajdonképpen nem akarnak mást, mint sztorikat, történeteket más emberekről, közösségekről, így az olyan tranzitországból is, mint amilyen Magyarország. Thorpe-ot lényegesen meghatározta a 2015-ös menekültválsági csúcs, amikor a Keleti pályaudvaron töltötte napjait, és sorra kérdezte az embereket történeteikről, elvándorlásaik okairól. Hozzátette ugyanakkor, hogy meghökkentő eset volt, amikor egy arab akcentussal angolul beszélő férfi hozzálépett, elegáns ruházatban és azt mondta: „minden amit ezek mondanak, hazugság”. Soltész ezt akár egy posztmodern regény nyitómondataként is el tudta volna képzelni. Thorpe lehajolt és felemelte a magával hozott könyvcsomag tetejéről Dina Nayeri The Ungrateful Refugee című vaskos kötetét, amely árnyaltan mutatja be néhány menekült korántsem fekete vagy fehér élettörténetét. Az újságíró ebben az ambivalenciában dolgozott könyvén, amely azért jött létre, mert alapvetően együttérzéssel fordult az emberek felé és fontosnak tartotta, hogy megmutassa tapasztalataikat.
LeBor számára mindenképpen egy detektívtörténet volt az alap. Szereplői sok szempontból sztereotip alakok, ugyanakkor egymással való relációikban sokoldalúak (például egy koszovói és egy szíriai verekedésének díja egy odaítélt magyar útlevél, vagy a roma rendőr, akinek a Közép-Európai Egyetemen szerzett diplomája van és hasonlók). Célzott olvasóközönsége elsősorban a brit volt, a bűnügyi/krimi könyvpiacát célozta meg, inkább külföldi eladásokra számítva. Thorpe azonban kettős olvasói réteget látott eleve, könyvét párhuzamosan fordították magyarra már a megírás közben és a Scolar kiadó adta ki. Tisztában volt azzal, hogy a téma határozottan politikai és a magyarországi közönség vegyes reakcióval fogadná, de nem próbálta a „white washing” kereteibe szorítani történeteit semmiképpen. Soltész Béla arra is kereste a választ, hogy mit gondolnak arról, hogy képesek lesznek-e ezek az emberek, bármilyen jellegű történeteikkel együtt is képviselni saját magukat? Mindkét szerző egyetértett abban, hogy remélik, hogy igen, bár LeBor hozzátette, hogy az ő esetében nyilván fikcióról van szó.
