.svg)
Az A38-as hajón a PestText utolsó eseményei közt került sorra Haydar Ergülen török költő bemutatkozása, akivel Szőllőssy Balázs tolmácsolásával Tóth Krisztina beszélgetett. A két szerző már korábban is találkozott, Észak-Macedóniában és Szlovéniában is. Ergülenről kevesen tudják, hogy szociológiai tanulmányokat folytatott, sőt, foglalkozott korábban a magyar ’56-tal is részletesebben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szociológus, és ha tehetné most, inkább asztrofizikát tanulna egy másik életben. Tóth fontos párhuzamokat emelt ki a török és magyar irodalomtörténet hasonlóságaiban, például a Servet-i Fünun című hetilap körülbelül olyan szellemi-kulturális irányt képzett meg a török értelmiség körében, mint nálunk a Nyugat a huszadik század elején. A lap főként az arab-perzsa hagyományoktól való elszakadást szorgalmazta, de volt a korszakban visszatérési tendencia is – ez körülbelül a népi-urbánus vitának felelne meg a magyar nyelvterületen. Mivel Törökországot a huszadik század végétől kezdve politikai instabilitás jellemezte, Tóth arra kérte Ergülent, hogy meséljen kicsit a nyolcvanas éveki pályakezdéséről.
Ergülen szerint a modern török költészet az emigrációban jött létre, illetve az oszmán birodalmi tartományokban. Szerinte a magyar és a török szellemiségben az a közös, hogy mindkettőnek van egy poszt-birodalmi gondolkodása, annak elvesztéséről való köztudata. Ő a köztársasági Törökország költőjeként tekint magára, baloldaliként – a puccs utat nyitott út a fasizmus felé. A katonai puccsok eredményeinek tekinti az az ország erőteljes, újbóli iszlám felé fordulását, amely a szekularizációs törekvéseket nehezíti. Hozzátette, hogy Magyarországnak, amelynek már van tapasztalata a szocialista múlttal, furcsának tűnhet, hogy ők törökök annak idején a szocializmusért harcoltak. Sajnos Törökország irodalmi szcénája is megosztott, vannak mozgalmak és ellenmozgalmak („sosem láttunk még ilyet”– tette hozzá Tóth, miközben a közönség hirtelen elvigyorodott).
Noha általában Kelet-Közép Európa országai szokták mondani magukról (szinte mindenikük), hogy ők vannak kelet és nyugat között kapu-szerepben, Ergülen szerint már több mint háromszáz éves folyamatról beszélünk akkor, amikor Törökországot a kelethez és nyugathoz egyszerre tartozónak tekintik. Továbbra is mindenféle népek lakják, és amikor többkultúrájú társadalomban nősz fel, „nem marad Másik a számodra” – automatikusan érdekelni kezd. Ergülen fontos poétikai erőnek nevezte ezt: amikor verset írunk, a Másik helyében is írjuk azt. Aki számára ártott ez a katonai puccs, az velük van, legyen az jobb- vagy baloldali. A költészet mindenhonnan előtör, és legfőbb célja, hogy az autoriter rezsimekkel szembeszálljon. Számukra a költészet nem csak szöveg, hanem útitársként, barátként is működik, aki hasznot hajt nekünk és számíthatunk rá mindenkor. Sajnos a török költészet leginkább a szekuláris és nem szekuláris vonalon törik ketté a jelenben is.
Ergülen verseit hallhattuk Tóth Krisztina fordításában, amelyeket Szőllőssy Balázs olvasott fel, a háttérben pedig angolul is el lehetett olvasni ezeket. Tóth Krisztina elmesélte otthon a kislányának, hogy egy török költővel fog beszélgetni, erre pedig ő megkérdezte, hogy „és akkor őt Mehemednek hívják?”. Ezért Tóth megkérte Ergülent, hogy olvassa fel nekünk magyarul Móricz Zsigmond ismert gyerekversét, aki ezt meg is tette és vastapsot kapott, legközelebb pedig megígérte, kívülről fogja mondani.
