.svg)
A budapesti PestText alatt a Gdansk kávézóban került sor este 6-tól arra a kerekasztal-beszélgetésre, amelyen számos műfordító és szerkesztő vett részt: a kecskeméti Forrás folyóirat legújabb, hatalmas anyagot felölelő világlíra-számát mutatták be a Versum nemzetközi líra portállal együttműködve.
A résztvevők moderátora a Forrás folyóirat szerkesztője, Füzi Péter volt, aki első körben Mohácsi Balázst és Vajna Ádámot, a Versum szerkesztőit kérdezte a lapszám összeállításának folyamatairól, a kortárs világlíra mai helyzetéről. Mohácsi arról beszélt, hogy noha fontos, hogy legyenek nemzetközi irodalmi fesztiválok Magyarországon és másutt, valójában nem erre volna szükségünk, hanem rendszeres publikációkra. Olyan hiánypótló kiadványokra gondolt itt, mint az Európa kiadó Lyra mundi vagy Új Pegazus sorozata, illetve a Nagyvilág folyóirat rendszeressége. Mivel a jelenlegi kultúra-támogatás nem ebbe az irányba mutat és a Versum is jelenleg nulla forintból dolgozik, nem lát sok esélyt arra, hogy ez nagyobb terjedelemben és intézményes keretek között kibontakozzon.
Füzi Péter és szerkesztőtársa, Pál Sándor egy meglehetősen kusza, kommentárokkal ellátott dokumentumot kapott, amellyel lényegében műhelymunkába csöppentek. Vajna Ádám elmondta, hogy kb. 3-4 havonta ül össze a Versum szerkesztősége megbeszélésre, ezek alatt született meg pl. a Versum fesztivál, amely a tavaly debütált. Mindenki annyit áldoz rá a szabadidejéből, amennyit megbír. Arra a kérdésre, hogy voltak-e olyan fordítások, amelyekre irigyek voltak, mindketten azt válaszolták, hogy ha irigyek nem is, de például jólesett volna, ha kevésbé ismert szerzőket és fordítókat ők kereshettek volna meg. Az orosz fordítók felkutatása volt ilyen, meg a lapzártakor beköszöntő rémálmok, illetve a félelem, hogy mégsem lesz elegendő az anyag. Hiányzó nyelvek is vannak, például a francia és a spanyol vagy a horvát, ugyanakkor tudatos szerkesztői döntés volt, hogy kizárólag fiatal műfordítók munkáját szerették volna előtrbe helyezni, ezért sem kértek fel az előbbi nyelveken már ismert, idősebb műfordítókat. Vajna Ádám skandinavisztikai orientációjából kiindulva megjegyezte, hogy pl. a norvég kortárs irodalom egyáltalán nem internetcentrikus, kevés az online szöveg, az egyetemi könyvtárban pedig nem túl jó a felhozatal, ezért tetszőlegesen vásárol Norvégiából díjazott vagy többször felbukkanó szerzői neveket. Mohácsi az amerikai irodalom kiismerhetetlenségét említette, meg azt, hogy mégsincs értelme lemondani arról, hogy belemenjünk, hiszen rengeteg lista, marketing és népszerű díj ad lehetőséget arra, hogy megismerjük a szerzőket.
A második körben Sipos Tamás, Terék Anna és Krusovszky Dénes meséltek a folyamatról. Sipos lengyelből fordított, rengeteg antológia áll rendelkezésére, az internet tele van legyel versekkel és irodalmi folyóiratokkal, de ő leginkább a középnemzedékre fókuszál. Terék török költészetet fordított egy isztambuli csere-workshopon, ahol angol közvetítő fordítással és a szerzők együttműködésével jöttek létre a szövegek. Terék elsősorban szerbből fordít, egyik török szerző szerbre fordított szövegét összevetve több rálátása is volt a hibákra, esetleges félreértésekre. Krusovszky rendszerességre törekszik, ami a külföldi irodalom szemmel követését illeti. Régebb az idegennyelvű könyvtárban szertartásos volt, ahogy az ember a külföldről járatott folyóiratokból értesülhetett a legfrissebb irodalomról, bár mostanában inkább online tájékozódik. Azt érzi, hogy az angolszász területekről érkező fordítás „túl sok, de mekkora hiányok vannak”, így nehéz megkapni az egyensúlyt aközött, hogy többnyire angol nyelvből fordítanak, de szükség van a többi nyelvre is. Felhívta a figyelmet a magyar irodalom külföldi recepciójára és a könyvpiaci egyenlőtlenségekre, valamint a lírára ki nem terjedő szerzői jogokra: például többen is csak jövőbeli prózakötetikre kapnak szerződést, a líraköteteket már nem számítják bele a kiadók. A kerekasztal résztvevői mindannyian maguk is költők, és mind érzik, hogy a fordítás befolyásolja saját versnyelvüket.
