Pál Lajos munkája
No items found.

Pecsét a szívemen

XXXV. ÉVFOLYAM 2024. 23. (901.) SZÁM – DECEMBER 10.
Pál Lajos munkája

szeretek nő lenni, néhány elveszített és két élő fiú után lányként semmit sem sejtek ebből, szüleim sem kérdezik, akarom-e, szeretem-e, lányos örömükben, zavarukban ösztönösen óvnak meg a döntés terhétől, bátyáim kinőtt ruháit nyűvöm, ünnep minden hétköznap, székekből, takarókból készített jurtában eljátszom az anyát, ott parázslik bennem a gondoskodás ősi ösztöne, miközben az elképzelt kiskályhán homok és fű keverékében rotyogtatom a babák iránti valós szeretetem

szeretek nő lenni, a szépséget, a színeket anyám már lányként belehímezi a konyhában lengő színes drapériákba, a varrógép pedálja az esős napokon előre-hátra billeg, míg a kattogás alatt a bátyám rövidnadrágján esett éktelen lyukra zigzagban folt kerül, addig két kezével varrja rám a szépet

óvodásként sejteni kezdem, hogy a szépség és a nőiség valahol egy tőről fakad, a tükör előtti székre mászok, a zöld filccel vastag zöld csíkot húzok zöldesbarna szemem fölé, szám piros, vékony hosszú körmeim is, anyám szigorú tekintete gyorsan ledörgöli, miközben a teknőben megáztatott ruhákról eldurvult kezével súrolja a szennyet, elbizonytalanodom

habos-babos ruhákban járnék, hercegnős-rózsaszín tüllselyemben, az iskolai tánchoz anyám a környék üzleteiben kopogós cipőt keres, piros pöttyös szoknyát, csupa fodor, piros-fehér szalagot hosszú gesztenyés hajamba, ez az ékessége a lánynak, mondja, meg a tisztasága, féltve őrizzem, a bőröm hófehér, a fésű csontfehér, délutántól késő estig könnyezek a széken, míg tetűtől, serkétől egyenként megszabadít

szeretek nő lenni, anyám a népmesék aranyasszonya, a tűzhely királynéja, tisztessége, tisztasága, szájával, kezével is bemutatja, szívével nem, (h)onnan indul ki minden élet, vajon tudja, miközben védelmemre kel, házunkba védtelenül betörnek, Demeter szaggatja Hesztiát, Héra Aphroditét, Artemisz Athénét, marcangolnak, egy egész panteonnak megfelelni lehetetlen, gúzsba kötném mindet, gúzsba kötnek

a szabadság csipkerózsikás álom, ne álmodozz, mint a motolla, járjon a kezed, ha varrsz, főzöl vagy sepersz, táncba menni csak azután szabad, csak a bátyámmal, másfaluba sosem, rendes lány otthon kivár, toporzékolok, anyám fehér ruhájába türelmetlenül belebújok, a fátylon át tisztán kivehető a herceg bolyongása a zöld bozótban, játszhatok még

minden fehér, az utcák, a háztetők, a villanypózna fényénél csillog a téli éjszaka, a parókián szilveszter éjjelén újévi beszédet fabrikálunk, a fekete palást súlya alatt mit sem sejtve játszom el a jövőt, az isten szépsége metéli körül irgalmatlanul szívem, mossál meg, fehérebb leszek a hónál, ne csak a lábam, a fejem, a szemem, a szám is, elfelejtem, mi a szépség, mi a szabadság

mindent felforgat, még a mondatok iránya is megváltozik, jobbról balra betűzöm a tórát, az ómega felől próbálom megérteni az alfát, az érthetetlen nyugtalanná tesz, anyámat is, boldogságreceptjére nem kerül pecsét, ne nyugtalankodjék a ti szívetek, mondja a Lélek, pecsét a szívemen, boldogságreceptem összetevői családomnak emészthetetlenek

szeretek nő lenni, az isteni terv kellős közepén megfeledkezek teljesen a színekről, szoknyám fekete, blúzom fehér, a biblia hős asszonyaitól megbabonázva zsoltárokban beszélek, süketek dadogása ez, csengő hangom kinek kedves, mutasd meg nekem, ha mégis kedvet találtam előtted, nappal zörgetek, éjjel sincs álmom, álmodozom

apám fekete göndör haja ellenére anyám szőkék mellett véli biztonságom, benne sajátját, mindenestől szőke fordítja ki sarkából, jaj, sarkadra állj, ne kacsalábra, lassan sarkon fordulok, gyorsan is, mindeniknél vár, várj csak, viharból, tűzből nem szól az isten, megkérdezném, hol kezdődik országa, nálunk is, velünk is, te is fülelj, szó nélkül hagy, békesség nélkül sosem

szeretek nő lenni, az ég költözik be hozzánk, vakítóan kék minden, a fogaim örökre összetorlódnak a nevetéstől, az antibiotikumtól szürkére vált fogzománcom is ragyog, enyhén zöldes szeme kékebb szememnek, a kabát, a farmer, az ing mind kék, azóta is, anyám könnyezik, a sós most édes, apám szintén, az orgona hangjától az augusztusi ég is kékebb lesz, esküt mormol a szél

a Lélek szél, megmozdul minden, az élet is bennem, héberül rúakh, görögül pneuma, magyarról hollandra váltunk, a torokhangzók megakasztanak a párbeszédben, minden hottentotta, a szépség, a nőiség is, hogyan érthetném, a nyelv nagy úr, a szabadság, feleség, anyaság hangmagasság és hangerő függvénye is lehet, nemenként is máshová tennénk a szünetjelet, csak lehessen szünet, szabadság

szeretek nő lenni, az énidő fogalma huszonötévvel ezelőtti szótárakból hiányzik, a gyermek sem ismeri, huszonnégyből huszat engem kér, később kék szemével az íróasztalon tornyosuló szótárak felé néz, artikuláltan kérdi, apa hol, apa mikor, azóta is, az önként vállalt kétezer kilométer távolság kényszeréből időnként meglógnék, ez nem csak tőlem függ, a gyermek végképp tőlem, rajtam lóg, alighogy kialszom magam, újból kezdem, négy év múlva hetente háromszor már három fiú sötétkék meg szürke ruhája lebeg a szárítón, háztartás és nevelés, e végtelen szürkeségben én is kiszáradok

főztjeim, ízlelőbimbóiknak írt, refrénnel ismétlődő szerelmes versek, hat szakasz csupán, konyhai valószínűségszámítás, ha ezt nem szereti, miért csak azt, ha allergiás vagy válogat, ha túl sós vagy édes, ha nem lehet kapni, csak ez és ennyi van, húsz év sima göröngyében, anyám hiányában, lelki társakat, társ-anyákat kell keresnem

anyám megidézi a hiányt, örökre kilép, mit sem törődve azzal, hogy egy kis élet épp belépne, micsoda minta, mintha-minta, gyászban az öröm, öröm a gyászban, otthontalanság tetézi hontalanságom, a veszteség súlya még inkább ragaszkodóvá tesz, a gyermek bizalmával tán még ravaszkodhatnék is, minden játék a hit, humor és hála kegyeltjeinek, eljátszani kórházban a gyógyítót, egyházban a szolgát, a kapcsolatban kedvest, családban az anyát-apát, minden játék, a megújulás miért ne lehetne

szeretek nő lenni, bár oly relatív a szépség, a nőiség, kinek mi tetszik, mit választ, nekem ezt csomagolták fentről, szeretetből, ezért én is igyekszem szabadon szeretni magamban a kislányt, a nőt, az anyát, egyszerre vagy külön-külön, különösképpen, ha nem értem magam, ha más sem ért engem, ha kibontakoznék, de éppen bezárulok

mert lehet, hogy úton vagyok, befelé, nőiségem felé, emberségem mélyebb rétege felé, hogy valamiképp nő maradhassak

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb