Párák, páriák

A Szegény párák alapjául szolgáló kötetet olvasva azon tűnődtem, hogyan lehet egy olyan regényt filmmé adaptálni, amely jóformán alig regény: hemzseg a megbízhatatlan narrátoroktól és önellentmondásoktól; több levelet és szerkesztői elő- és utószót tartalmaz, mint cselekményleírást; kvázi paródiája a viktoriánus kor gótikus műveinek, és több ponton megkérdőjelezi saját intrikájának valóságtartalmát. Nem csoda, hogy Jórgosz Lánthimosz figyelme is megakadt a regényen 2010-ben, és az sem, hogy a Szegény párák szerzője, Alasdair Gray az ő gondjaira bízta a megfilmesítést (a végeredményt nem láthatta, ugyanis 2019-ben elhunyt).

Egyfajta fordított Frankenstein-történettel találkozunk a Szegény párákban: a „teremtmény”, Bella (Emma Stone) egy vonzó fiatal nő – legalábbis ez az első dolog, amit Max McCandles (Ramy Youssef) megállapít vele kapcsolatban. Bellát az excentrikus orvos, Godwin Baxter (Willem Dafoe) kelti életre azzal, hogy meg nem született csecsemője agyát ülteti a vízbe fúlt nő testébe. A korábbi életéről mit sem sejtő nő annyit tud, hogy kalandor szülei balesetben vesztették életüket, God a nagybátyja,¹ ő pedig hamarosan hozzámegy a kísérlethez asszisztáló McCandles orvoshallgatóhoz. A házasság szerződését jegyző ügyvéd, Duncan Wedderburn (Mark Ruffalo) azonban Lisszabonba szökteti Bellát, de a világ körüli kaland hosszabb és kuszább lesz, mint amire a férfi kezdetben számított.

Az abszurd cselekményhez mérten a film első fele is meglehetősen kellemetlen: a kezdetben még gyermekagyú Bella jóformán beszélni sem tud (és bár az általa használt roncsolt nyelv alakul a film során, gyermeki szégyenérzethiánya és naivitása mindvégig megmarad): kiköpi az ételt, magára vizel, és miután felfedezi az önkielégítés örömét, azonnal meg akarja osztani a Baxter-birtok undok szolgálójával.² Ezt az infantilis Bellát a szöktetés után azonnal explicit szexjelenetekben látjuk viszont (az aktust Bella a maga asszociációkon alapuló nyelvén „dühös ugrálásnak” nevezi, ami még aggasztóbb lehet a néző számára). Miután Wedderburn rájön, hogy eddig jól bevált manipulációs technikái nem működnek, elrabolja és egy hajóra viszi Bellát, hogy ne tudjon elszökni előle, a tengerbe dobja könyveit, ha olvasni látja, és megfenyegeti, hogy ugyanezt teszi utastársaival is.

Nem csupán a választott alapanyag és cselekménye teszi emlékezetessé a Szegény párákat: a film látványvilága kiválóan illeszkedik a regény kaotikusságához és abszurditásához. A kezdetben többnyire fekete-fehér snitteken feltűnő négylábú kacsa, disznófejű tyúk és egyéb Baxter-teremtmények szinte eltörpülnek az utazást kísérő képek élénksége mögött: az alternatív Lisszabont a viktoriánus korhoz képest futurista telekocsik szelik át, mustársárga füstöt ereget a hajó, és az aranyló alexandriai romkastély hiányos lépcsősoraival akár egy rémálom helyszíne is lehetne. Mintha egyfajta madáchi tragédiát látnánk kibontakozni, ahogy Bella „színről színre” eljut a földi örömök féktelen habzsolásától a szentebb eszmékig, majd rendre csalódik mindezekben, és végül egy párizsi bordélyházban köt ki. Ezek a „színek” Hollywood régi praktikáit idézve soundstage-ben (filmstúdiói színtérben) készültek Budapesten, csupán az ikonikus báli jelenet játszódik nem előre felépített art deco térben.³ Ugyanakkor az operatőri munka is áthág minden konvenciót: a filmet és szereplőit többnyire nagy látószögű lencseállásokban rögzítik: gyakori, sőt védjegyszerű például a 35 mm-es filmen erősen vignettás effektet hagyó négy milliméteres optika használata, amely azt az érzést kelti a nézőben, mintha egy teljesen idegen világba „lesne” át egy kulcslyukon.⁴

Bella tapasztalatain (és értetlenségén, amelynek hangot is ad) keresztül a nemi szerepek és korlátok is megmutatkoznak: kihagyják a filozófiai diskurzusokból (kifogásolja, hogy a nagy gondolkodók csak férfiakhoz szólnak könyveikben), a férfiak rendre birtokolni akarják vagy kihasználják, infantilizálják (Wedderburn felrója neki, hogy amióta olvas, már nem beszél olyan „kedvesen” – vagyis gyermetegen). Mindez a film utolsó perceiben, Alfie Blessington érkezésével csúcsosodik ki. Blessington nagyvonalúan „megbocsátja” Bella „bűneit” (hozzáfűzve, hogy ezekért már maga Krisztus is fejbe verné egy ütővel), rövid monológot tart a férfi- és női princípiumokról, majd kiderül, feleségét testcsonkítással akarja kordában tartani. Amíg Ruffalo olyan karizmával és sármmal töltötte fel karakterét, hogy az Oscar-díjért kiáltott, és Dafoe alakítása is hibátlan volt, Blessington szinte lebutított karikatúrája az irányításmániás, pszichopata férjnek. Ellenpólusa, McCandles sem komplexebb: ahogy a Baxter-birtokon, a film cselekményében is pusztán „megfigyelő”, jelleme változatlan. Lehetséges magyarázatot találni mindezekre: ahogy Bella kapaszkodókat keres a társadalmi tájékozódáshoz, érthető, hogy némiképp leegyszerűsítve érzékeli környezetét. A film zárójelenetének „bosszúja” azonban karakteridegen mind a regény, mind a filmben bemutatott, empatikusan gondolkodó Bella ismeretében (dehumanizálja és nevetség tárgyává teszi azt, aki bántotta: nagyszerű konklúzió).

Mindent egybevetve, Lánthimosz filmje az élénk színpaletta ellenére is mélyen sötét: akkor humoros, amikor nem próbál az lenni, és akkor igazán félelmetes, amikor igen. A Szegény párák egy profin kivitelezett történet, amit egyedi látványvilága tesz évek múltán is emlékezetessé. Komédiának túl komplex, különösen akkor, ha a néző elgondolkodik azon, mikortól válik Bella „felnőtté”. A film legnagyobb erénye és gyengesége is az, hogy nem törődik vele, mikor és hogyan lóg ki a lóláb – valószínűleg csak egy tyúkfejet varrna hozzá.

Szegény párák (Poor Things), színes amerikai–brit–ír játékfilm, 141 perc, 2023. Rendező: Jórgosz Lánthimosz. Író: Alasdair Gray. Forgatókönyvíró: Tony McNamara. Szereplők: Emma ­Stone, Willem Dafoe, Vicki Pepperdine, Ramy ­Youssef, Jack Barton, Charlie Hiscock, Mark Ruffalo, Margaret Qualley, Hanna Schygulla, ­Christopher Abbott. Operatőr: Robbie Ryan. Vágó: Jórgos Mavropszarídisz. Zene: Jerskin ­Fendrix. Producer: Ed Guiney, Andrew Lowe, Jórgosz Lánthimosz, Emma Stone.

Jegyzetek

¹          Nem egy helyzetkomikum és félreértés épül arra, hogy Bella Godnak becézi Baxtert, miközben környezete azt hiszi, Istenről beszél, hisz angol nyelven a kettő ugyanazt jelenti (ugyanakkor egyértelmű utalás ez a tudós isteni, „életteremtő” mivoltára is).

²          Mindvégig következetesen érzékelteti a film, hogy Bella környezetében mindenki tabukban gondolkodik, csak ő nem. A szolgáló azonnal bepanaszolja, hogy Bella „beteg”, mert megfogta „a csúnyáját”, és Wedderburn is számtalanszor megpróbálja megértetni vele, mit „illik” egy társaságban, ami érthető módon mindig helyzetkomikumba torkollik.

³          A magyar vonatkozások itt nem érnek véget: a négy Oscar-díjjal jutalmazott film az egyik elismerést épp a díszletéért kapta, amelyért többek közt Mihalek Zsuzsa magyar díszlettervező felelt.

⁴          Robbie Ryan operatőr a Szegény párák látványvilágáról és báljelenetéről a Varietynek adott interjút: https://www.youtube.com/watch?v=L-sZZzsVw0A (2024. 07. 14.)

‍