Pallaghy Karcsi zenei tündöklése és bukása

Kántor Mihály – Szabó Csaba – Fritz Zoltán: Magyar rocktörténet ’60–’70. Képregény. Képes Krónikák Kiadó, Budapest, 2023.

Gyerekkorunk könyvespolcán a Kriterion Könyvkiadó kötetei mellett két, igencsak rendhagyó kötet figyelt ránk: egy kék fedelű, puha táblás, első látásra érthetetlen című Hobo Sapiens-kötet, illetve egy méreténél és látványvilágánál fogva mindenhonnan kilógó Képregényes rocktörténet (Michael Sadler és Dominique Farran közös szerzeménye a Zeneműkiadónál jelent meg 1988-ban). A 80–90-es évek eleje Romániájának könyvtermése mellett mindkét kötet valami újat, mást hozott az addigi könyvismereteimhez képest, sőt, a Képregényes rocktörténet volt az első találkozásom a képregény műfajával. Az egyetemes rocktörténet rendhagyó képi feldolgozásában nem is annyira a lexikonszerű információk voltak izgalmasak, mint inkább az azt megragadni és átadni akaró képi világ.

A 2023-as év második felében megjelenő, Kántor Mihály – Szabó Csaba – Fritz Zoltán szerzőhármas által megalkotott Magyar rocktörténet ’60–’70 (melynek művészeti vezetője a nemrég elhunyt Futaki Attila) böngészése közben joggal merülhet fel a kérdés: miért kellett több évtizedet várni a magyar rocktörténetet feldolgozó változatra, illetve hogy nyújthat-e hasonló élményanyagot a mai fiatal generációnak, mint amit anno nekem nyújtott a Képregényes rocktörténet. Hiszen a 60–70-es évekről, azaz a magyar könnyűzene kezdeteiről, a Kovács Katitól Szörényi Leventén át Nagy Feróig terjedő időszak zenei irányzatairól, a korszakot meghatározó legfontosabb zenészekről, együttesekről, illetve a politikai konjunktúráról, kultúrpolitikáról vajmi kevés tudásuk van a mai tizenéveseknek, de médiafogyasztási szokásaik is lényegesen átalakultak. S bár a kötet végén az idézett dalok listája elérhető, Szabó Csaba és Fritz Zoltán elkülönülő képi világa izgalmas és letisztult – meg is szólalt a szövegszemelvények olvasása közben a fejemben a dallam –, örültem volna, ha ennek a korszaknak a zenei történéseit nemcsak hangulatában, hanem hangzó formájában is ott, helyben megszólaltathattam volna (s ez a mai technikai feltételek mellett nem ördögtől való elvárás).

Mindennek ellenére akár nosztalgiázó, akár ifjonti fejjel és információszerzési szándékkal ütjük fel az egyébként könyvtárgyként is impozáns képregényt, információkkal nem agyonzsúfolt, a nagy egész helyett inkább csak a fontosabb irányzatokat/együtteseket felvillantó, a korszak meghatározó zenészeinek arcot adó történetet olvashatunk. A történetszerűség fontos – a magyar rockzene születését narratív keretek közé helyező, Pallaghy Karcsi autodidakta rockzenész életeseményein, kalandjain keresztül megközelített korszakot egyfajta alulnézetből és testközelből látjuk, és nem mellesleg ez teszi olvasmányossá a lexikonszerű adatokat. Pallaghy Karcsi fiktív zenei tündöklése és bukása jól illeszkedik a korszak zenei életébe, amely a képregény alapján is bizton állítható, elképesztően sűrű és izgalmas korszaka volt a magyar könnyűzene történetének. Várjuk a 80–90-es éveket! 

‍