.svg)
Marosvásárhelyi szempontból rendhagyó irodalmi esten vehettek részt azok, akik ellátogattak február 17-én este a G. Caféba, hiszen ezúttal nem a helyi illetőségű Látó Szépirodalmi Folyóirat szervezett sörök mellé sorokat is, hanem az Erdélyi Magyar Írók Ligája felolvasókörútjának „keleti”, marosvásárhelyi szakasza került megszervezésre.
Az asztalok és székek is más formát vettek fel péntek este, hiszen ezúttal kör alakban lehetett helyet foglalni a meghívottak, László Noémi, Balázs Imre József, Fekete Vince, Király Zoltán és Lövétei Lázár László körül, a moderátor szerepét betöltő Zsigmond Andrea pedig rögtön kifejtette: felolvasóesten vagyunk, nevéből adódóan tehát több lesz a felolvasás, mint a beszélgetés.
A felolvasók sorát a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, Lövétei Lázár László kezdte, aki egy hatodik költőt is „megidézett”, hiszen nem saját szerzeménnyel kezdett, hanem Arany János 1851-es versét, A kertbent olvasta fel, amit úgy jellemzett, mint a világirodalom egyik legkegyetlenebb versét. Az apropóját pedig azt adta, hogy március 2-án lesz 200 éve, hogy egyik legnagyobb és legismertebb költőnk megszületett.
Egy „feldolgozás” után egy műfordítás következett, Balázs Imre József Ada Milea énekesnő néhány dalának fordítását hozta el. A költő elmondta, fordításkor fontosnak tartotta, hogy a magyar nyelvű szövegek ne csak versként állják meg a helyüket, hanem énekelhetőek is legyenek. Ezután néhány kérdés-felelek kör erejéig a műfordítás volt a téma, László Noémi (akinek a „civil” foglalkozása a szakfordítás és tolmácsolás) több kiváló, magyarra is lefordított román szerzőre hívta fel a közönség figyelmét, Vasile Ernu, Mircea Ivănescu és Cristian Popescu neve is említésre került.
Ivănescu kapcsán Lövétei elmesélte, hogy őt pont „miatta” tiltották ki a csíkszeredai Megyei Könyvtárból három évre, mivel egy ponton túlságonsan permanensen vette kölcsön a román alkotó egyik kötetét, amely most is családi polcot gazdagítja náluk, de egyúttal felajánlotta László Noéminek, hogy szívesen nekiadja a kalandos életű kötetet.
Király Zoltán is mesélt néhány anekdotát a műfordításról, elmondta például, hogy amikor ő nekifogott fordítani, akkor egy román irodalmár ismerősétől elkérte a 10 legbotrányosabb verseket író román költő nevét, ezekből pedig nagyjából 5 tényleg olyan provokatív szövegeket alkotott, amelyeket szerinte egyetlen erdélyi magyar irodalmi lap sem közölne le.
Balázs Imre József ezután felemlegetett egy régi „játékot”, amelyet annak idején Fekete Vince kezdeményezett: kiosztott néhány név nélküli román nyelvó verset fordításra, és csak az eredmények beérkezése után mondta el a játék résztvevőinek, hogy valójában Kemény István verseinek román fordítását osztotta ki műfordításra, és érdekes volt látni, hogy mi lett az eredménye a „visszafordított” szövegeknek.
Ezek után szó volt még többek között a vers (és általában az irodalom) „hasznosságáról” is, a moderátor például elmesélte, hogy középiskolás korában volt egy helyzet, amikor igenis gyakorlati funkciója volt egy versnek, Juhász Gyula egyik szerelmesversét csempészte egy neki tetsző osztálytársa padjába, mert élőben nem lett volna elég bátor megvallani az érzelmeit. László Noémi felidézett egy számára kedves mondást: nem azon kell erőlködni, hogy az életben funkciót találjunk az irodalomnak, hanem olyan élet kell, ahol van funkciója.
Lövétei ennek kapcsán még elmesélt egy anekdotát egy pénzbehajtásra igyekvő csíki gengszterről, aki hangosan bömböltette az autójában a Rammsteint, amikor pedig a mellette ülő nője megkérdezte, hogy miért azt hallgatja, így válaszolt: „Pénzbehajtani megyek. Mit hallgassak, Mozartot?”
A beszélgetés után néhány kör felolvasás következett, gyerek- és szerelmes verseket is halhatott a marosvásárhelyi közönség, mielőtt a költők (fizikaliag is jelenlévő öt, plusz az egy megidézett) és a moderátor elköszöntek tőlük.
