Örök élet

Márton Árpád: Réka

‍
Sokáig rezgett a zsebében a telefon.

– Halló!

– Üdvözlöm, kedves Szabó Pál! Elnézést a zavarásért. Az evilági életért felelős angyal vagyok, örömmel értesítem, hogy ön az égi nyereményjátékon örök életet nyert.

Hirtelen úgy érezte, szólnia kellene, de a torkában mintha keresztbe állt volna valami. Szó, ami szó, a hang valóban kellemes volt. Mondhatni, angyali.

Az angyal folytatta:

– Minden évszázadban kisorsolunk valakit, akinek már a Földön örök életet ajándékozunk. Ehhez nem szükséges semmilyen érdem, a sorsolás teljesen pártatlan. Ebben az évszázadban ön a szerencsés nyertes.

Ekkor hirtelen kigyúlt fejében a lámpa.

– Ez ugye, olyan bónuszféle? Mint a tombola a piacon?

– Mondhatjuk, hogy igen, ez olyasmi.

Bólintott. De valami nem hagyta nyugodni. Szívta a fogát, hümmögött.

– Mit jelent az, hogy örök élet?

Az angyal hangja megnyugtatóan búgott a vonal túlsó végén.

– Ez azt jelenti, hogy ön addig élhet, amíg élet van a Föld nevű bolygón. De hogy a Föld meddig él, arra vonatkozóan nem tudjuk sem a napot, sem az órát.

Szabó Pál a válasszal teljesen elégedett volt. Sőt úgy érezte, életében eddig még soha nem kapott ennyire megnyugtató választ.

– Ha még valamilyen kérdése van, kedves Szabó úr, úgy készséggel állok rendelkezésére.

Az angyal türelmesen várt. Úgy látszik, az égieknél nem számít a telefonszámla.
Szabó úr viszont teljesen ráhangolódott erre a beszélgetésre, újabb és újabb kérdések ötlöttek fel benne.

– Azt mondta, ugye, hogy addig élhetek, amíg élet van a Földön.

Mintha az angyal egy türelmetlen sóhajtást nyomott volna el.

– Mi nem szupermeneket teremtünk, hanem a sejtek öregedési folyamatát állítjuk le. Tehát ön ebben az aktuális életkorában, negyvenévesen élhet akár a világ végéig.

Az angyal valamit még magyarázott a telomerek hosszáról, meg a DNS-ben kódoltságról, de Szabó úr ezeket nem nagyon értette.

Hirtelen mégis okosnak kezdte érezni magát, mert eszébe ötlött egy kérdés.

– És mi az, amitől meghalhatok mégis?

– Az erőszaktól. Tehát ha megölik, vagy öngyilkos lesz.

Öngyilkosság!? Ez a szó úgy kattogott a fejében, hogy le kellett ereszteni a füléről a telefont. Vajon ki akarna egy ilyen lehetőség közepette megválni az életétől?

Egy kis gondolkodás után mégis visszatette füléhez a telefont.

– Mondja csak…., volt már olyan, hogy… hogy is mondjam csak, egy ilyen szerencsés nyertes öngyilkos lett?

– Igen, több példa volt már erre a történelemben.

Szabó úr úgy érezte, egy sötét erdőbe jutott, ahonnan sehol sem látja a kiutat, hiába megy egyre beljebb, nemhogy világosodna, egyre csak sötétebb lesz.

Anélkül, hogy elköszönt volna, kinyomta a telefont.

Miközben napját megszokott módon folytatta, kiszolgálta a vevőket, narancsot mért, visszajárót számolt, arra gondolt, hogy fogja mindezt elmondani a feleségének.

Képzeld, ma felhívott egy angyal, aki azt mondta, mától kezdve örök életem van, nem fogok megöregedni. Mert mit fog erre kérdezni az asszony? Én is kaptam olyan örök életet? Nem, szívem, te nem. Csak én. Hát ezt így nem lehet. Legjobb, ha egyáltalán el se mondja. Különben is, még eljárna a szája a barátnői előtt, azok meg ki tudja, mit csinálnának… Rosszak manapság az emberek.

De ahogy végignézett magán, rájött, nem is ez a legnagyobb baj. Mert mit csinált ő egész eddigi életében? Déligyümölcsöt árult a Mărăști piacon. Ládázott már kora reggel, pakolta az árut, hogy szépen mutasson, minden grépfrútot egyenként. A leveles mandarinok leveleikre külön is vigyázott, mert a leveles mandarint jobban veszik. A délutánra túlért, teljesen bebarnult banánokat külön ládába rakta, hogy a kispénzűek ezeket vegyék negyedáron. Reggel már az estét várta. Versenyt köpködte a pirítottmag-héjat a többi árussal, akik árgus szemekkel figyelték egymást, ki árul többet. Ráadásul a hangos zenét is betiltotta a piacfelügyelőség, pedig régen hogy zengett a piac a jó kis mulatóstól, az idő is sokkal jobban telt. Most azok a drótok mindegyre kiesnek a füléből.

Igazából egy dolog maradt vigasznak az egész piacozásban, azazhogy kettő: a mustáros sültkolbász és a tejfölös lángos. Délfelé, ahogy a kioszk felől egyre erőteljesebb illatok terjengtek, már fokozódott benne az izgalom. Befelé, a gyomra űrtartalmára figyelt. Az első korgásra megkönnyebbülten sóhajtott. Áruját rábízta a szomszédos zöldségesre. Akkurátusan hozzákészülődött, ingujját feltűrte. A kolbászos nem sajnálta a portékát azért a pénzért, az aranybarna vastag zsírban úszó gyönyörűség mellé gazdagon kanalazta a mustárt, kenyérszeletek is bőven lapultak a kiskosárban. Sosem értette azokat, akik a drága kolbásznak lehúzzák a bőrét, mert a bőrrel rendszerint egy réteg hús is kárba vész, és ráadásul az egész kolbász nemcsak hogy vékonyabb, de nyúlós, élvezhetetlen lesz. A rózsásra sült bőrétől lesz igazán roppanós a kolbász, ahogy a felpúpozott mustárba megmártja. Utána kenyérszeletekkel itatja fel a megmaradt zsír és mustár egyvelegét.

Ma viszont sehogy se ízlett a kolbász és a tejfölös lángos sem. Hiába kente vastagon a tejfölt a fehér kötényes, mindig olajszagú, lángosképű Mirella, hiába hullt rá feledtető porhóként a sajtréteg, Szabó úr rá se nézett, csak egyik cigarettát szívta a másik után. A gyerekvállalásra gondolt. Eddig a fizetésemelés miatt halogatták. Mindig megígérték, de amikor rákérdezett, a főnök csak hümmögött, és folyton arra panaszkodott, hogy az idén sok eső esett Spanyolban, nem érett jól a narancs. De úgy látszik, minden évben sok eső esett arrafelé, és ők a feleségével egyik estéről a másikra halogatták a gyerekcsinálást. Most akkor ismét halasztani kell, de nem a spanyolországi özönvíz miatt. Mert akárhány is lenne, mindegyiknek ott állna a koporsójánál. Bárhogy is nézzük, ez sehogy se lenne jó.

Azon kapta magát, hogy Szívóssal, aki fényes kínai cipőket árult egy kicsit beljebb, és Szallóssal, aki nemkülönben fényes és kínai elektronikai cikkeket árult, egyre gyakrabban kezdeményezett beszélgetést arról, ha örökké cipőket és elektronikai cikkeket kellene árulniuk, akkor is ezt csinálnák-e. Szívós és Szallós erre cinkosan összenézett, és rendszerint mondtak valami frappánsat, olyasmit, hogy ha örökké kéne valamit csinálni, akkor inkább nyugdíjasok lennének Hawaiin. Nagyokat nevettek hozzá.

Úgy adódott, hogy Szívós és Szallós ezen a poénon mégse nevetett sokáig. Mostanában inkább a reggeli kávé és cigi mellett Szabóról beszélgetnek. Szívós szerint megint visszatért a szerencsejátékozáshoz, Szallós szerint a felesége válik tőle. Szívós szerint a felesége a szerencsejátékozás miatt válik, Szallós azt mondja, van itt valami más is. Mert Szallós azt mondja, a minap látta valami lebujban teljesen lerongyolódva, miközben egy játékautomatához beszélt. Valami olyasmit mormogott maga elé, hogy igaza volt a nagyanyjának, mikor azt mondta, fiam, jól jegyezd meg, az élet nehéz. Nagyon nehéz. Szívós erre bólintott, magában minden valószínűség szerint igazat adott neki.

Amikor sem Szívós, sem Szallós már egy hete nem látta a piacon, és telefonon sem lehetett elérni, egyre tanácstalanabbak lettek. Most már csak azért várták a reggeli kirakodást, hogy Szabó rejtélyes eltűnéséről jókat beszélgessenek. Egyik reggel Szívós felvillanyozva rohant oda Szallóshoz, miközben az egy gyanúsan olcsó kávéfőző előnyeit részletezte. Éppen most hallotta a hírt, hogy Szabót utoljára a Szamos-parton látták, a rendőrség ezért most a Szamosban keresteti. A különleges erőket is bevetették. A feleségét is kikérdezték, az nem érti, mi történt vele mostanában, valami angyalt akart mindenáron felhívni, meg az örök életét emlegette. Az angyalon össze is vesztek, a felesége féltékeny volt. Biztos a jehovisták hálózták be – szólt közbe Csákány, a vasárus.

Gyenge ember volt, világéletében az evésen járt az esze – észre sem vette, máris múlt időben beszélt róla. Örök élet? Ennyire félt a haláltól? Akkor viszont örök életet se akarjon.