Olvasókban rejlő irodalomtörténet

Balázs Imre József: Erdélyi magyar irodalom-olvasatok. Tanulmányok, esszék, kritikák. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2015.

Puha borítós, külalakra nem túlzottan meggyőző, ám tartalmában igen fajsúlyos tanulmánykötetet jelentetett meg Balázs Imre József a Bolyai Társaság Egyetemi Műhely Kiadónál. Az Erdélyi magyar irodalom-olvasatok című tanulmánykötet több egyszerű kritika- és esszéválogatásnál. A kötetbe a szerző kb. 2007-től napjainkig, különböző folyóiratokban, tanulmánykötetekben megjelent tanulmányaiból válogatott úgy, hogy elemzései mindig az erdélyi irodalom szerzőire fókuszálnak: Kuncz Aladártól kezdve Karácsony Benőig, Bajor Andortól Kányádiig, Markó Bélától Bogdán Lászlóig, s a fiatalabbak közül Muszka Sándortól az örök fiatal Molnár Vilmosig terjed az az irodalmi préri, amelyet kritikáiban, esszéiben Balázs Imre József becserkész. A szerteágazó irodalmi kalandozás a kötet bevezető tanulmánya révén terelődik egységes koncepció alá, s számomra ettől a – Szótáralapítás az erdélyi magyar irodalomtörténet megírásához című – tanulmánytól válik a kötet önmagán túlmutatóvá. Bevezető tanulmányában Balázs Imre József több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol(hat), ellenben általuk összegzi is az elmúlt több mint fél évszázad máig többféle válasszal rendelkező, az erdélyi irodalommal kapcsolatban felmerült problémáit: erdélyi versus romániai magyar irodalom, egységes magyar irodalom vagy regionális magyar irodalmak stb. Mindezt úgy, hogy közben az is kiderül, hogyan olvassa a szerző az elmúlt tíz évben született magyar irodalomtörténeteket, azok – a határon túli magyar irodalommal kapcsolatos – hiányosságait. Van-e értelme napjainkban regionális irodalomtörténetet írni, teszi fel kérdést, s ha igen, milyennek kell lennie annak? A kötet kritikái, esszéi egyfajta gyakorlati megvalósulásai a Balázs Imre József által felvázoltnak: ha az előbbi kérdésre igen a válasz, akkor az olyan erdélyiirodalom-koncepció mentén lehetséges, amely elsősorban hatástörténeti elvekre vezethető vissza, hiszen, mint olvassuk: „a magyar irodalom hagyományszerkezete városonként vagy régiónként is eltér”. Éppen ezért az erdélyiséget mint olyant nem annyira az írásban, mint az olvasásban kell megragadni, hiszen ha feltételezzük, hogy létezik olyan hagyományszerkezet, „amelyre ez az irodalom felfűzhető, akkor ennek a művekből ki kell derülnie”. Hogy Balázs Imre József számára kiderült-e, nos, ahhoz el kell olvasni vitára inspiráló kötetét.