.svg)
Hangzatos számadatok fémjelzik a nyolc évig készült Loving Vincent mögött álló házaspár, Hugh Welchman és Dorota Kobiela legújabb mozifilmes projektjét, a Parasztokat: a közel kétórás animációs film több mint száz festőművész1 nyolcvanezer önálló olajfestményéből készült, összesen 1350 liter festék felhasználásával, nagyjából kétszázezer munkaóra alatt. Hogy még kapósabb legyen (és Oscar-csaliként is megállja a helyét), az alkotópáros Wladysław Stanisław Reymont lengyel író azonos című remekművéhez fordult, amelyért a szerző Nobel-díjat kapott 1924-ben. Mindemellett a Parasztok nagy sikert aratott a Gdynia Lengyel Filmfesztiválon, kritikai recepciója azonban igen ellentmondásos: elsősorban a látványvilág indokolatlansága és „ízléstelensége”2 miatt tűzték pellengérre, utóbbiért némiképp jogosan. Felmerül a kérdés: miért nyúlna valaki egy több mint százéves történethez egy mára gyakorlatilag teljesen eltűnt életformáról, amelynek legfrissebb adaptációja is több mint ötvenéves? És miért tenné ezt olajfestményekben?
Az első kérdésre a film cselekménye nyújt választ: a Parasztok ugyanis ma is olyan aktuális problémákra hívja fel a figyelmet, mint a pénz (vagy a „földi dolgok”) korrumpáló és romboló hatása, illetve a nemeket érintő kettős mérce (ugyanis jelentősen nagyobb büntetés éri hűtlenség esetén a paraszttársadalomban a nőt, mint a férfit). A cselekmény főhőse Jagna, a kivételes szépségű, tizenkilenc éves lány, aki egymás után kosarazza ki a kérőket, mígnem a falu legtehetősebb és nemrég újra megözvegyült gazdája, Maciej Boryna vodkát küld neki. Többé-kevésbé édesanyja nyomására fogadja el az ajánlatot, miközben szívéhez tulajdonképpen Maciej legidősebb fia, a házas és többgyermekes Antek áll közelebb. A házasságot a Boryna család (különösen Antek felesége, Hanka) nem nézi jó szemmel – nem pusztán azért, mert leendő mostohaanyjuk egyidős velük, hanem mert Janka a legjobb termőföldekből kap hat holdat, miközben nekik hosszú évek munkája után sem jutott még semmi a gazdag Boryna-birtokból.3 Janka és Antek titkos viszonyának a napokig tartó lakodalom és a szemfüles falusiak pletykái sem vetnek véget, így nemcsak a szűk család, hanem fokozatosan a közösség kollektív haragja és bosszúja is Jagnán csattan.
A sorozatosan kihasznált és végül cserben hagyott parasztlány története beszédes lehet napjainkban is (legfőképp abban, hogy a szintén hűtlenségen ért Antek a falu egyik véleményvezérévé avanzsál, miközben Jagnát nyilvánosan megszégyenítik), és ehhez a film zárlata sem nyújt idilli, álnaivan felemelő értelmezést. A regény szereplőinek komplexitását azonban nem tudta kellőképpen megragadni a kétórás film, így többek közt főhősét, Jagnát is sematikusan, legtöbbször mártírként ábrázolja, arcmimikája jóformán alig változik. A film hosszát és a forrásmű komplexitását ismerve érthető az egyszerűsítés miértje (bár a 19. századi katolikus lengyel paraszti társadalom patriarchális működése ennyire sarkalatos egyszerűsítés nélkül is érezhető lett volna), mindent összevetve mégis didaktikusan hat. Sokkal izgalmasabb ebben a konstrukcióban a gyermekeit gyakorlatilag egyedül nevelő, érzelmileg távol maradó vagy épp bántalmazó férje mellől zarándokútra induló Hanka jellemfejlődése – és vele párhuzamosan Antek jellemválsága.
A némiképp szájbarágósra egyszerűsített történeten a látványvilág sem segít. Elsőre valóban indokolatlannak tűnhet az olajfestmények használata. Amíg a Loving Vincent esetében ez megalapozott volt (elvégre Van Gogh munkáinak képi világa elevenedett meg a képernyőn), addig a Parasztok látszólag az alkotói védjegy megszilárdításának céljából készült, egyfajta festett stop-motion technikával. Ennek munkafolyamatait látni a vége főcímben: a jeleneteket kamerával rögzítették, majd a felvételek alapján festették meg a képkockákat. Nyolcvanezer festmény összeillesztése elsőre zavaróan darabosnak tűnhet, különösen a nyitójelenet sziporkázó virágmezői láttán, a változó ecsetvonások összemontírozásából adódó vibrációk miatt. Ugyanakkor a Parasztokban a néző fele annyi képkockát lát, mint egy hagyományos mozifilmben, ami szintén akadályozhatja a befogadást.
Mindenképp elismerésre méltó a technikai bravúr – különösen úgy, hogy az alkotók semmilyen formában nem éltek a mesterséges intelligencia „segítségével”. Olajfestményekkel dolgozni roppant szaporátlan: elkészítésük költséges és körülményes, lassan száradnak, viszont színeik száradás után is megőrzik intenzitásukat. A bátor vállalkozás ellenére sem mondható teljesen sikerültnek a végeredmény: a jelenetek helyenként részletgazdagok, máskor zavaróan vázlatszerűek (ez különösen az arcok vagy a tűz esetében látszik, illetve akkor, amikor a vászon megpróbál kamerahatásokat utánozni mélység-élesség játékokkal, vagy elhúzott ecsetvonásokkal mozgást imitálni). A képkockák hangulata mégis kifogástalan, minden jelenetnek egyéni palettája, mondhatni saját lelke van. Kifejezetten emlékezetesek azok a részletek, amelyek a paraszti életmód hétköznapjait és ünnepeit mutatják be (például a menyegző, a karácsonyi éjféli mise vagy a káposzta eltevése kalákában), ezeket kiválóan erősíti Łukasz Rostkowski zenéje. A regényhez hasonlóan az animációs film négy évszak váltakozásában helyezi el a cselekményt, amelyek vizuálisan jól elkülönülnek egymástól és izgalmas képzőművészeti párbeszédeket nyitnak meg.
Eltekintve attól, hogy az olajfestményes megoldást pusztán az alkotói brand megerősítése motiválta volna, új értelmezési lehetőségek bomlanak ki abból, hogy korabeli realista festőművészek parasztábrázolásaiból építkezik a látványvilág. A legegyértelműbb utalás Józef Chełmoński lengyel festő Vénasszonyok nyara (1875) című festménye, illetve a Daruk (1871) is megelevenedik a vásznon, ismerősek lehetnek még Ferdynand Ruszczyc téli tájai, de a szemfülesek felfedezhetnek párhuzamokat Jean-Francois Millet francia festő munkáival (Kalászszedők, Boryna leépülésének megjelenítését némiképp átértelmezve a Magvető is, illetve a Delelés, amelyet később maga Van Gogh is megfestett).
Egyértelmű tehát, hogy nem csupán idő, de irreális mértékű alkotói szenvedély is szükséges volt ahhoz, hogy négy év után elkészüljön a Parasztok. Nem tökéletes, de mindenképp egyedi filmes projekt: olyan, amelyet egyhamar senki sem fog reprodukálni. Nemcsak azért, mert a nagyotmondásnak már nincs tétje, hanem „hálátlansága” miatt is, látván, hogy a legjobb festőművészek hosszú munkája ilyen disszonáns összképet nyújt. Valószínűleg egyhamar senki sem próbálkozik hasonlóval – legfeljebb ugyanez a szerzőpáros az ezúttal elmaradt Oscar-díj újabb reményében.
Parasztok (Chlopi), színes lengyel animációs film, 114 perc, 2023. Rendező: Dorota Kobiela Welchman, Hugh Welchman. Író: Władysław Stanisław Reymont. Forgatókönyvíró: DK Welchman, Hugh Welchman. Zene: Łukasz Rostkowski. Szereplők: Małgorzata Kożuchowska, Mirosław Baka, Andrzej Mastalerz, Andrzej Konopka, Julia Wieniawa-Narkiewicz.
Jegyzetek
1 Lengyel képzőművészek mellett szerb, litván és ukrán képzőművészek is dolgoztak a filmen, utóbbiak közül páran a háború sújtotta Ukrajnában, közösségi finanszírozásból vásárolt villanygenerátorok segítségével készültek el a munkával.
2 Gyenge Zsolt: Lengyel parasztok díszgiccsben. Revizor, 2023. december 19. https://revizoronline.com/lengyel-parasztok-diszgiccsben-dk-welchman-es-hugh-welchman-parasztok/ (2024. 04. 15.)
3 A regényben Maciej Boryna makacssága abból a félelemből fakad, hogy gyermekei szolgasorsra juttatnák, amint megkapnák jussukat (ahogy ez többekkel is megesett a faluban), ez azonban nem derül ki az animált Parasztokból, így a legfőbb konfliktuselem gyakorlatilag megmagyarázatlan marad.
