Nyár volt. Sütött a nap… (Rövidprózák Egri Anna fordításában)

Nyár volt. Sütött a nap…

Было лето. Светило солнце…

‍

Nyár volt. Sütött a nap. Függőágy lógott a kertben. Forróság volt. A függőágyban egy kisfiú hevert, akit Platónnak hívtak.

Platón a függőágyban ült, hintázott és hunyorított a naptól.

Egyszer csak kikukucskált valami az orgonabokor mögül és újra elbújt.

Platón fel akart ugrani és megnézni, mi az, de nehezére esett kimászni a függőágyból. A függőágy ringatózott, kellemesen csikorgott, körös-körül pillangók röpködtek, zümmögtek a méhek, hallatszott, ahogy a házban mordul a tűzhely, Platón pedig továbbra is a függőágyban feküdt és hintázott.

Az orgonabokor mögül megint valami előbukkant és elbújt.

– Biztosan a macskánk, Zsenyka – gondolta Platón.

Valóban, a bokorból egy macska jött elő, csak nem Zsenyka volt az. Zsenyka szürke volt fehér foltokkal, ez a macska pedig teljesen szürke volt, foltok nélkül.

– Honnan van nekünk ilyen macskánk? – gondolta Platón. Hirtelen észrevette, hogy a macska szemüveget hord. Ráadásul még pipázik is.

Platón kimeresztett szemekkel nézte a macskát. A macska pedig, észrevéve Platónt, odament hozzá, kivette a pipát a szájából és megszólalt:

– Bocsásson meg, kérem! Nem tudja véletlenül, hol találom Platónt?

– Én vagyok az – válaszolta Platón.

– Á, szóval ön az? – mondta a macska. – Ebben az esetben jöjjön velem a bokor mögé, valaki várakozik ott önre.

Platón kiszállt a függőágyból és a macska után ment. A bokor mögött fél lábon állt a kócsag.

Meglátva Platónt, csapott egyet a szárnyaival, megrázta a fejét és csettintett a csőrével.

– Jó napot! – mondta a kócsag, és kinyújtotta Platónnak a lábát.

Platón a kezét nyújtotta ki, hogy megszoríthassa a kócsag lábát.

– Ne merészelje ezt tenni! – mondta a macska. – Kézfogások eltörölve! Ha köszönni akar, lábbal tegye!

Platón kinyújtotta a lábát és hozzáérintette a kócsag lábához.

– Na így, már köszöntek is egymásnak! – mondta a macska.

– Akkor repüljünk! – szólalt meg a kócsag.

– Igen, akkor repüljünk! – mondta a macska és felpattant a kócsag határa.

– Hova repülünk? – kérdezte Platón. De a kócsag már megragadta a csőrével a gallérját és felemelkedett az égbe.

– Engedjetek el! – kiáltotta Platón.

– Butaságokat beszél! – mondta a macska, a kócsag hátán ülve. – Ha elengedjük önt, leesik és összetöri magát.

Platón letekintett és megpillantotta maga alatt a házuk tetejét.

– Hova repülünk? – kérdezte Platón.

– Oda – mondta a macska, és különböző irányokba intett mancsaival.

Platón lenézett és meglátta a kerteket, utcákat és a kis házakat.

A téren pár ember állt, és a szemükhöz téve a kezüket, néztek felfele.

– Segítség! – ordította Platón.

– Hallgass! – kiáltotta a kócsag, csőrét szélesre tátva.

Platón érezte, amint a mellkasában valami összeszorul, a fülei erősen csengtek, és a tér a kis emberekkel egyre gyorsabban kezdett növekedni.

– Esik! Kapd el! – hallotta meg Platón maga fölött a macska hangját.

‍

‍

Szonett

Сонет

‍

Különös esetben volt részem: hirtelen elfelejtettem, mi következik előbb: a 7 vagy a 8.

Elindultam a szomszédokhoz és megkérdeztem tőlük, mit gondolnak ezzel kapcsolatban.

Mennyire elcsodálkoztunk mindannyian, amikor hirtelen felfedezték, hogy nekik sem jut eszükbe a számok rendje. Az 1, 2, 3, 4, 5 és 6-ra emlékeznek, de tovább már elfelejtették.

Mind elmentünk a Gasztró kereskedelmi üzletbe, amely a Znamenszkaja és az Uszoda utca sarkán volt, és elmondtuk a kasszásnőnek a zavarunkat.

A kasszásnő szomorúan elmosolyodott, kivette a szájából a kis kalapácsot, és orrát kissé elfintorítva ezt mondta:

– Szerintem a 7 abban az esetben következik a 8 után, amikor a 8 következik a 7 után.

Megköszöntük ezt a kasszásnőnek, és boldogan kiszaladtunk az üzletből. De miután elgondolkoztunk a válaszán, megint elcsüggedtünk, mert a szavai teljesen értelmetlennek tűntek számunkra.

Mit tehettünk hát? Elmentünk a Nyári kertbe és elkezdtük számolni a fákat. De elérve a 6-ig megálltunk, és elkezdtünk vitázni: egyesek szerint a 7-es következett, mások szerint a 8-as.

Nagyon sokáig vitáztunk volna, de szerencsére egy gyermek leesett a padról és eltörte mindkét állkapcsát. Ez elterelte a figyelmünket a vitáról.

Aztán mindenki hazament.

‍

17 ló

17 лошадей

‍

A falunkban meghalt egy ember, és a következő végrendeletet hagyta fiainak.

A legidősebb fiamra az örökségem 1/2-ét hagyom, a középső fiamra az 1/3-át, a fiatalabbikra pedig az örökségem 1/9-ét hagyom.

Miután ez az ember meghalt, csak 17 ló maradt utána, semmi más. A fiai elkezdték egymás közt elosztani a 17 lovat.

– Én – mondta a legidősebb – az 1/2-ét veszem az összes lónak. Ezek szerint 17:2, az 8 és fél lesz.

– Mégis hogyan fogsz te 8 és fél lovat elvenni? – kérdezte a középső testvér. – Csak nem fogod a lovat szeletekre vágni?

– Ez igaz – értett vele egyet az idősebbik testvér –, de akkor ti sem tudjátok elvenni a részeteket. Hiszen a 17-et nem lehet elosztani sem 2-vel, sem 3-mal, sem 9-cel!

– Akkor mitévők legyünk?

– Figyeljetek – mondta a legkisebbik testvér, ismerek egy nagyon okos embert, akit Fejtegető Iván Petrovicsnak hívnak, ő biztosan tud majd segíteni nekünk.

– Hát rendben, akkor hívd – értett egyet a másik két testvér.

A legkisebbik fiú valahova elment, és nemsokára visszatért az emberrel, aki lóháton jött és rövid cigarettát szívott.

– Íme – mondta a kisebbik testvér –, ez itt Fejtegető Iván Petrovics.

Elmesélték hát a testvérek Fejtegetőnek a bánatukat. Fejtegető végighallgatta őket és így szólt:

– Vegyétek el a lovamat, akkor 18 lovatok lesz, és osszátok őket nyugodtan.

Elkezdték a testvérek osztani a 18 lovat.

A legnagyobbik elvette az 1/2-ét – 9 lovat, a középső az 1/3-át – 6 lovat, a legkisebb pedig elvette az 1/9-ét – 2 lovat.

A testvérek összeadták a lovaikat. 9+6+2, 17 ló lett az eredmény. Iván Petrovics meg ráült a 18. lovára és rágyújtott.

– Na, meg vagytok elégedve? – kérdezte a meglepődött testvéreket, majd elment.

‍

‍

EGRI ANNA fordításai
2005, Kolozsvár. Szülővárosában él.

Danyiil Ivanovics Harmsz orosz író, költő, humorista (1905–1942). Az orosz abszurd kiemelkedő alakja. Alapító tagja volt a Reális Művészeti Egyesület avantgardista csoportnak. 1931-ben halálra ítélik, végül száműzik, de néhány hónap múlva visszatérhet Leningrádba. 1941 augusztusában árulás vádjával ismét letartóztatják. A főbelövéstől félve őrültnek tettette magát. A leningrádi blokád idején éhen halt a börtönkórház pszichiátriáján.