Novellák a legnagyobb cseh megteremtőjétől

Ha van a cseh kultúrának igazi mindenese és szupersztárja, akkor Zdeněk Svěrák az. Svěrák humorista, dalszövegek szerzője, valamint forgatókönyvíró és színész is. A magyar közönség előtt talán ez utóbbi minőségében a legismertebb, például a Kolja című Oscar-díjas moziból, amelynek forgatókönyvírója és főszereplője is volt egyszemélyben. Csehországban azonban nem csak maga Zdeněk Svěrák, hanem az általa kiötlött fiktív karakterek némelyike is országos sztár. Az univerzális zseni, költő, filozófus, sportember és feltaláló Jára Cimrman figurája például, akit Svěrák régi szerzőtársával, Ladislav Smoljakkal együtt alkotott meg, olyannyira népszerű, hogy 2005-ben a közönségszavazatok alapján – Václav Havelt, Masarykot és IV. Károly királyt is maga mögé utasítva – ő nyerte el a Legnagyobb Cseh címet, amelynek csakis azért nem ő a tulajdonosa hivatalosan is, mert a szabályok szerint fiktív karaktereknek nem adományozható. Ez persze nem akadályozza meg a cseheket abban, hogy – például e sorok írójának lakhelyétől pár száz méterre is – utcákat nevezzenek el Cimrmanról. (Nem mellékesen éppen Svěrákék egyik Cimrman-jelenete a felelős azért, hogy Csehországban a köszönöm és az egészségedre után talán az erőmű a harmadik legismertebb magyar szó.)
És miután Zdeněk Svěrák – évtizedek kemény munkájának, valamint a minden megnyilvánulásában ott fénylő toronymagas minőségnek hála – nemzeti kultúrhőssé avanzsált, hetvenkét éves korában, 2008-ban megjelentette első novelláskötetét. Nagyon kortárs, keserédes, félreismerhetetlenül cseh történetekkel, amelyek összetartó habarcsa az a jellegzetesen svěráki látásmód, amelyet a hétköznapi hősök iránti szerzői empátia, valamint a bemutatott sorsok kisszerűségét eltagadni percig sem próbáló irónia kettőssége fémjelez. Az első novellagyűjtemény magyar változata hat év késéssel követte a cseh eredetit, de megérte várni rá. Forgács Ildikó tolmácsolásában ugyanis magyar nyelven is könnyed természetességel szólaltak meg az eredetileg csehül papírra vetett mondatok. Szintén tartotta a hat esztendőnyi követési távolságot a Svěrák-novellák második gyűjteményének magyar fordítása, amely a Kettős látás címet kapta.
A Kettős látás biztosan nem okoz csalódást azoknak, akik már az első, magyarul A csaló címmel megjelent kötetet is kedvelték. Ám hazudnánk, ha azt írnánk: az olvasót nem éri majd meglepetés – Svěrák novelláiban ugyanis éppenséggel a meglepetésé a kulcsszerep. A szerző folyton újabb és újabb változatot talál arra, miként helyezzen el egy váratlan csavart a történetben – önismétlések és egy rugóra járás nélkül, a jól bevált receptek újraalkalmazása helyett mindig újabb és újabb csemegékkel traktálva az olvasót.
A kötet nyitó darabja, a Betlehemi láng például akár szokványos karácsonyi novella is lehetne – ha a szerző nem egy szellemileg visszamaradott fiú szemszögéből adná elő egyes szám első személyben a történetet. A narrátor állapotából következik az is, hogy mindenféle mérlegelés nélkül mondja mindenkinek azt, amit őszintén gondol, mindemellett bármilyen állítást hajlandó készpénznek venni, ráadásul hajlamos a hétköznapi jelzős szerkezeteket afféle epitheton ornansként ismételgetni (például amikor apja fejfedője kapcsán szüntelen a praktikus sapkáról beszél). Péter alakja azonban nem csupán tragikomikus helyzetek sokaságával szembesíti az olvasót, de egyúttal alkalmat teremt elgondolkodnunk arról is, hogy a társasági normák, amelyeket hajlamosak vagyunk kételyek nélkül követni a normalitás jegyében, mily gyakran munkálkodnak az őszinteség belső igénye ellenében. Ezt koronázza meg Svěrák a zárójelenettel, amely akár egy szokványos karácsonyi novellába is beleillene – azonban éppen előzményei révén rugaszkodik el mindentől, ami kontextusából kiragadva rutinszerűvé tehetné.
A meglepetések a továbbiakban sem maradnak el. Az osztálytalálkozó például abból az alaphelyzetből indul ki, hogy a címadó eseményen megjelenik egy résztvevő, akit a többiek nem képesek azonosítani, majd az ötvenes évek légkörét is feleleveníti a novella egy jól sikerült anekdotabetéttel, amelynek főszereplője gimnazistaként véletlenül (vagy talán nem is annyira véletlenül) éppen Sztálin halálának a napján találja keverni a mauzóleum és a panoptikum fogalmát. A novella mindeközben olyan, már-már tabuszerű kérdéseket is felvet, mint hogy miféle szexuális kísértésekkel járhat egy gimnáziumi tanár munkája.
A hétköznapi jelenet mögött megbúvó súlyos élethelyzet kettőssége jellemzi a többi Svěrák-novellát is. A bevásárlás a legmegfelelőbb előcsomagolt csirkemell kiválasztásának mikrojelenetéből bontja ki egy boldogtalanságba torkollott élet drámáját, A gyógyfürdő egy csodába illő gyógyulás történetét transzponálja át a groteszk tartományaiba, ám az abszurd talán az Áprilisi történet elmegyógyintézet-miliőjében éri el a leginkább svěráki magasságokat, hogy az effajta történetek aztán a Kisiklott szerelem szirupos romantika és kőhideg realizmus között egyensúlyozó urbánus románcában, valamint a Kettős látás szerelmi történetében leljék meg ellenpontjukat. (Ez utóbbi novella nem mellékesen a magyar nyelvű káromkodás lefordíthatatlanul poétikus természete előtt is tiszteleg.)
A mindkét, magyarul is hozzáférhető Svěrák-novelláskötetet jegyző Forgács Ildikó képességeit dicséri, hogy tolmácsolásában a szövegekben sokszor kulcsfontosságú szereppel bíró – néhol humorforrásként, másutt pedig a jellemrajz eszközeként is szolgáló – nyelvi nüanszokat is remek érzékkel ültette át nyelvünkre. Egészen szembetűnő a nyelvi regiszterek céltudatos váltakoztatása a Mese a rendes taxisofőrről című szövegben, ahol a nyelvi durvaság alkot folyamatosan kontrasztot a címadó szereplő, Vlastík nyelvhasználatával, aki olyannyira fentebb stílben szólal meg, hogy még Bolek Polívkát is Polévkának hívja (a Dél-Morvaországban élő színészlegenda családneve levest jelent, ám csak prágai nyelvjárásban írják s mondják í-vel, az irodalmi cseh nyelv szerint az é-s változat a helyes). A legnagyobb fordítói kihívással azonban bizonyára a Vonaton című novella szolgált. A történet egy vasúti kocsiban olvasható felirat kapcsán szinte teljes egészében egy nyelvi félreértésre épül, mely abból fakad, hogy amit magyarul gyíkként is szokás emlegetni, azt a csehek madárnak (pták) hívják. Forgács ezt az akadályt is sikerrel vette, amikor a falfirkálóból „hatalmas farkú jómadarat” csinált.
Reméljük, hogy hamarosan újabb Svěrák-novellagyűjteményben csillogtathatja majd fordítói erényeit.


Zdeněk Svěrák: Kettős látás. Napkút Kiadó, 2017. Fordította: Forgács Ildikó.