Névtelen keresztek

Bogdan Vladuță professzionális művész, önfegyelme megkívánja, hogy ne teljen el nap munka nélkül. Szenvedély és szigorúság összhangja a munkában nem egy olyan jelenség, amivel manapság gyakran találkozunk, és nem az első, ami egy festőt jellemezne. Vladuță rendíthetetlenül halad saját útján. Hivatása az igazmondás. Hogy elmondhassuk, meg kell találnunk, hogy megtaláljuk, keresnünk kell az igazságot. Keresni, megtalálni, elmondani. Ez az ő útja, ahol az igazság állandó, a művészet megkerülhetetlen. A művészet mint szórakozás az az elv, amit Vladuță idegenkedve utasít el. A :Baril galériában nyílt újabb, X-ek és mártírok című kiállításán a mártíromságról hív meditálni, bizonyságot téve a meghurcoltak tetteiről és szenvedéseiről.
Bogdan Vladuță a történelmet múltbeli relikviák és emlékek kitartásaként fogja fel, amelyek csupán az identitás terét hívatottak fenntartani, eképpen archetípusokat kínálva fel, önmagunk megértésére kötelezve bennünket. Jogaink és szabadságunk a régiek harcának és szenvedésének eredménye a hatalommal szemben (legyen szó bármilyen hatalomról). A mártíromság ürügyén Bogdan Vladuță szinte anatómiai pontossággal vizsgálja meg a hatalom és az elnyomottak, a társadalom és azok viszonyát, akik életüket adták egy nemesnek tekintett cél érdekében. Minél nehezebbé válik a téma, annál nagyobb ambícióval demonstrálja Vladuță, hogy a művészet sokkal több mint életillusztráció vagy szórakozás, hogy elterelné a figyelmet a brutálisról és kegyetlenről.
Jogok nincsenek, csak amennyiben elismerik őket. Ellenkező esetben a konfliktus, a szenvedés, a felforgatás ürügyeként szolgálnak. Vladuță felületein a szürke árnyalatok és az inaktív formák egy felszín fölötti, kaotikus felfordulást feltételeznek. A hit nevében folyik ez a rengeteg áldozattal járó, erőszakos küzdelem. A mártíromságnak, mondja Vladuță, „anatómiai körülményei vannak: levágott fejek, megcsonkított kezek és lábak, antropomorf alakzatok, száraz szögek és állványok.” Mindezeken túl nem a szigorú értelemben vett anatómiai elem válik elsődleges szemponttá – egy csonka törzsből lövell az artéziás vér a szinte esztétikusan elrendezett artériákból –, hanem az ezt követő eszmei felfordulás. Nem csak Vladuță festészete szembetűnő, hanem ötleteinek mélysége is.
És még volna valami. „A kereszt az X rokona,” mondja Vladuță. Továbbá – teszem hozzá én, a kiállított művek érzelmi nyomásának fokozására – az X tiltást is jelent (No trespassing!), ami a(z elnyomó) Hatalom eszköze – a hideg, nehéz, szinte nedves betondarabok, vagy a vesztőhelyre emlékeztető falrészletek a fotográfiákon –, de a matematikában a sokaságot jelöli, a megalázott és engedelmes tömeget, és az egyedit, a magányt, az ismeretlent, a névtelen hőst, kezében az igazság kardjával. Ismerjük még az X-et a Windows-ból is – a zárás, elzárás, kilépés jele: Keresztet rá!, szól a román mondás. A kereszt és a kard a győzelem és a halál jelképei. In hoc signo vinces!


A kiállításmegnyitón elhangzott szöveg szerkesztett, rövidített változata. Fordította Horváth Előd Benjámin.