„Nem létrehoz a Teremtő, hanem megnevez” – Háy János a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

„Alapvetően nagyon súlyos és nehéz dolgokról egy fura derűvel tudsz beszélni” – a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretein belül 2024. június 29-én Péter Blanka beszélget Háy Jánossal a Boldog boldogtalan c. könyvéről (Európa Könyvkiadó, 2024) a Bánffy-udvarban.

‍

Péter Blanka messziről közelít a beszélgetéshez, Mózes első könyvének első két versét olvassa fel. Hasonlóságot észlel a két vers és a regény kapcsán, hiszen a regényben megjelenő élettörténetek komolysága és súlyossága mögött mégis ott lapul egy derűs lebegés, akárcsak Isten Lelke lebeg a semmiben a vizek fölött. Tudatos cél volt-e a boldogtalanság fogalmának kibillentése, mit jelent a szerző megfogalmazásában a boldogság? – teszi fel a kérdést. Háy János az igére reflektálva az író, mint alkotó, megnevező szerepét hangsúlyozza: ahogy az Isten a mindenséget megnevezés által alkotta, úgy az író is az alkotás által megnevez egy történetet. Továbbá pontosít, a regény nem pusztán a boldogságról szól, fontos hangsúly van a világban megjelenő társadalmi elvárásokon, a megfelelési kényszereken és a boldogságnak az ezekben való formálódásán.

A beszélgetés a regény első mondatára terelődik, feltevődik a kérdés, milyen kell legyen egy regény első mondata? Háy kifejti, hogy számára az alkotási folyamatban általában az első mondat van meg legelőször, amiből majd a regény kialakul. Ugyanakkor egy regény megírása ezer más körülményen, intuíción is múlik, ezért sosem tudható biztosan, az első mondat hova vezet majd el. Az írás folyamata egy új világ építési folyamata egyben, mondatok mondatokat követnek, s hogy pontosan melyik mondatok lesznek a megfelelőek, amelyek végül a regénybe kerülnek, az az alkotó ízlésítéletein múlik.

‍

‍

Péter Blanka a regény szereplőiről kérdez, azoknak a regényben való mozgásáról, ki- és beléptetéséről. A szerző leszögezi, a regénynek nincs egy központi hőse, hacsak az elbeszélőt nem tekintjük annak. A történetek, mint egy staféta, adják át a botot, az elbeszélést. Ahogy egyik szereplő véget ér, úgy kezdődik a másik. A műalkotás tehát nem a valóság tükröződése, hanem egy teremtett világ, amibe belépve saját tapasztalatokkal építhető az. Egy dologban mégis hasonlít a valósághoz a regény: a beszélgetések, az interakciók emberi mivoltát imitálja. A beszélgetések milyensége magába foglalja azt, hogy egyszerre több embert érintenek, visszakapcsolnak témákhoz, sodródnak az árral, s ilyen szempontból ez a regény is egy nagy beszélgetés.

Ezután Háy János felolvas a regény első néhány oldalából. A következőkben a beszélgetés különböző témákat érint: Háy János beszél arról, hogy a könyveivel kapcsolatban ritkán olvas kritikákat. Több szó esik a regény megírásának háttérmunkájáról: önmagában a könyv enged belelátni a készülésbe, de ugyanakkor fontos, hogy a témát és a szereplőket az író teljesen magáévá tegye, a szereplők minden igazságát tudnia kell. Ezáltal a regény történetei nem a leglényegesebbek, hanem a szereplők, a folyamatok szellemi, érzelmi energiával való töltöttségükre esik a hangsúly. Végezetül Háy János elárulja, hogy most éppen a passiótörténet az, ami foglalkoztatja, következő írásában ehhez a témakörhöz szeretne hozzászólni.

‍