Nagy István 150

Nagy István születésének 150. évfordulója jó alkalomnak bizonyult közelebb hozni a festő életművét a hazai közönséghez. A Csíki Székely Múzeumban először nyílt lehetőség arra, hogy a csíkmindszenti származású művészt szülőföldjén is életmű-kiállítással ünnepeljék.

A 2023. március 28. és augusztus 30. közötti időszakra tervezett kiállítás jelentőségét növeli, hogy az intézmény korábbi nagykiállításaitól eltérően egy saját kezdeményezésű és szervezésű tárlatot sikerült megvalósítani, amely a kisvárosi múzeumi munkakörülmények felől nézve hatalmas lehetőséget és erőpróbát jelentett egy időben. A kiállítás-ismertetők kerülni szokták az efféle háttérinformációkat, viszont mind a végeredmény, mind a kiállítás megítélése szempontjából fontos hangsúlyozni az előkészületekkel járó nehézségeket is. A bő fél évig tartó szervezői munkát ugyanis több tényező nehezítette, melyek közül csak a legfontosabbakat emelném ki. Egyrészt, ahogy a székelyföldi múzeumokban jellemzően, a csíkszeredaiban is kevés a szakember, ami igencsak behatárolja az intézmény tevékenységét, lehetőségeit. Másrészt az a tény, hogy köztudottan többezer Nagy István-alkotás van szétszóródva, így azok felkutatása, majd egy reprezentatív, az életmű minden szakaszát átfogó válogatás megvalósulása, illetve a műtárgykölcsönzésekkel járó adminisztratív lépések időbeli összehangolása nagymértékben befolyásolta a válogatást.

Hogy mindezek tudatában mégis vállalkozott a múzeum erre a kiállításra, az annak ez egyre növekvő hiányérzetnek a felismeréséből adódott, miszerint Csíkszeredában, a művész szülőfalujának közvetlen közelségében, ahol utcát, alapítványt vagy több mint fél évszázados művészeti oktatási, fokozatosan önállósuló intézményt is róla nevezték el 1993-ban, még ma sem igazán ismerik Nagy István művészetét. Hogy művészete nem vált igazán ismertté, bizonyára összefügg Nagy István alkotói attitűdjével is, ahogy könnyedén elengedte alkotásait, ahogy munkái csak addig tartották lázban, amíg elkészültek, lelki szükségből festett.

„Nagy Istvánnak nagy hibája, hogy ilyen észrevétlen csendben vonul be testvérei közé. Nekünk reklám kell! Mi a művészethez nem sokat értünk, én se, más se itt, de a hangos szót meghalljuk! A Nagy István lelke fél ettől. Azt mondja, unja és utálja. Ő a megértőknek állít ki, akiket odavonz a képek ereje, keretek és reklámok nélkül.” (Ádám Éva: Nagy István képkiállítása. Székely Nép, 1912. márc. 5.) Ez a fajta viszonyulásmód is hatással lehetett művei utóéletére, művészetének posztumusz fogadtatására.

Erdélyben az 1973-as, marosvásárhelyi centenáriumi nagykiállítás volt az eddigi legátfogóbb kiállítás a műveiből. Az utóbbi évek legnagyobb volumenű Nagy István-kiállítását a budapesti Kie­selbach Galéria rendezte 2019-ben, és bár jelentősen hozzájárult Nagy István növekvő népszerűségéhez, úgy érzékeltük, hogy az itteni nagyközönség számára még mindig távolinak számít művészete, nem igazán hozzáférhető. Lucian Blaga kijelentése, miszerint egy nagy művész él közöttünk és nem ismerjük, még mindig érvényesnek tűnik, ahogy az is nyilvánvaló, hogy művészetéről legtöbbször szuperlatívuszokban beszélnek.

Az évfordulós kiállítás – monumentalitása mellett – a fenti kettősséget is igyekszik kibékíteni, ugyanakkor az is fontos volt, hogy a Nagy István művészetére nehezedő mítoszok mögé nézve emberi közelségbe kerüljön az életmű, így mutatva meg a történelmi idő, a gyakran nehéz anyagi körülmények, majd az egyre kínzóbb betegség szorongatásában alkotó művész munkásságát. Ez a szemléletmód lehetőséget nyit arra is, hogy mai perspektívából, friss szemmel láthassuk alkotásait.

A kurátori szándék szerint a kiállítás a művész életútját követve, reprezentatív módon mutatja be az életművet, a Nagy István által művelt műfajokon, jellegzetes alkotói korszakain keresztül.

Közel 200 képe szerepel a válogatásban, melynek kiindulópontját a Csíki Székely Múzeumban őrzött korai alkotások, illetve helyi magántulajdonban szereplő művek képezték. Mellettük közel harminc magyarországi és erdélyi múzeumtól, egyházi intézményből, illetve magángyűjtőtől kölcsönzött alkotást sikerült kiállítani. A pályakép bemutatása tükrözni igyekszik Nagy István művészetének fejlődési vonalát. A lehetőségek ezt nem mindig engedték, például a háborút megelőző vagy a Sajkásszentivánban töltött időszak viszonylag alulreprezentált. Ahol viszont azt a látszatot keltheti a kiállítás, hogy valamiből túl sok van, hogy a képek egymást ismétlik, ott Nagy István munkamódszerének lényegi jellemvonásával is szembesülhetünk, ahogy egy-egy témakörön belül készíti variációit, így hatolva a dolgok leges-legvelejéig.

A képek elrendezése – a tér adta lehetőségeken belül – az életmű sűrűségét, dinamikáját, aszimmetriáit is tükrözi, ahogyan két biztos pont, a művész anyjának és kisfiának alakja között haladva, valamint a szülőfalu kézzelfogható valósága és az életmű utolsó időszakában emlékezetből festett erdélyi tájak között teljesedik ki művészete.

Ház. Boglya. Fa. Tájak, portrék, csendéletek. Nehéz pontos szavakat találni Nagy István művészetéhez. Ahogy ő maga is szűkszavú volt, képeihez sem a szavak visznek közelebb. Elementáris erejükkel, vagy ahogy Parti Nagy Lajos fogalmaz, monumentális esendőségükkel tartanak fogva.

Nagy István 150. Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum, 2023.

Kurátorok: Székely Sebestyén György művészettörténész, a Quadro Galéria vezetője; Túros Eszter művészettörténész, a Csíki Székely Múzeum munkatársa.

‍