„Most fogalmam sincs, hogy kell verset írni” – Láng Orsolya Ház, délután című kötetének bemutatója

Március 18-án este a kolozsvári Planetarium Caféban Láng Orsolya ötödik könyvéről, harmadik verseskötetéről beszélgetett Csutak Gabival. Borítókról szóló gondolatokkal indult a beszélgetés, ugyanis ahogyan a 2021-es, előző kötetét (Személyes okok: versek, Lector-Prae, 2021), úgy a Ház, délutánt is a szerző készítette fotóból inspirálódott borító fedi.  Csutak Gabi érdekesnek tartja, hogy egyik képen sem látunk teljes emberi alakot, csupán (test)részleteket vagy egy árnyékot. Ezen multimediális finomságok jól tükrözik Láng sokoldalúságát, aki többek között illusztrátor és rendező is. 

Ugyanez a portréfotóról is elmondható, ami mögött az az elképzelés áll, hogy fontos a magát valamelyest takarásban megmutatás, „az én árnyékom” – tette hozzá a kötet szerzője mondván, ez jobban jellemzi őt, mint egy stúdióban készült felvétel. A fragmentáltság, a köd, a ki nem mondottság izgalma központi témákká nőtték ki magukat. A fotók is a Láng Orsolya-féle versképzés lenyomatai, hangzott el a megállapítás. 

A következő percekben már közelítettünk, befele haladtunk, és kidomborodott az állandó kettősség: a legtöbb vers a másikról szól, de az önpozicionálás változtatásával, attól függően, hogy mi a cél. Az egyik lehetséges intenció a szerző szavaival élve az, hogy „átlássam, megértsem, lássam magam”, ilyenkor eszközként villan fel a távolodás, a hátralépés, az írás egy másik módozata, amikor a cél az implikálódás, a „saját prizmán át” való látás. 

Az este folyamán számos vers hangzott el a kötetből, az első részlet az Apró balladák képeiből volt. Csutak Gabiban kérdésként merült fel, hogy vajon összefüggés lehet-e a vers és a között, hogy Kovács András Ferenc az első kötet fülszövegében François Villon Apró képek balladájához hasonlította Láng Orsolya verseit. A válasz az volt erre, hogy tudat alatt valóban beépülhetett ez a megállapítás, és alkotás közben működésbe léphetett. Ezen a ponton került erőteljesebben terítékre a referencialitás kérdése.  A szerző kiemelte, hogy számára az alkotás annak megragadása, hogy „a nagy egészet” egy-egy kiragadott részlet hogyan hordozza magában. Csutak egyik alapkérdése a beszélgetés ezen részén az elliptikus szerkesztésmód, az apró mozzanatok kiemelése kapcsán vetődött fel. Hogyan tud működni mindez ezekben a versekben? Úgy, hogy „az élet folyamat” – érkezett a válasz. A közönség különösképpen díjazta a Magatartásfelügyelő jelentésének zárlatát az elhangzottak tükrében: „Semmi tárgyiasítás, semmi megörökítés./ De hogy a gondolatok mit lerendeznek/ ezen az elvonón”. 

A kötet humora megkerülhetetlenül terítékre került az este során, mégpedig a tárgyiasság kérdésköréből kiindulva, Láng Orsi ugyanis leszögezte: „a líra logika, de nem tudomány”, és elárulta, talál abban valami visszásat és nevetségeset, ahogyan a tudomány a saját termimusaival megpróbál körülhatárolni valamilyen megmagyarázhatatlan dolgot, elveszítve a folyamatban a lényegi részt. Csutak Gabi  ebben érte tetten a humort és az iróniát: a versek komolyan veszik az analízis igényét, ugyanakkor ennek a bírálata is kódolva van a szövegekben. Ennek illusztrációjául a szerző előadásában hallgathattuk meg az Átvilágítást, egy fenomenológiai leírást az ajándék perspektívájából.  

Mindezekután Csutak Gabi arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban érintett zártság mellett a szövegek egy kisebb részébe „beszűrődik” a társadalom is. Főként az otthontalanság, a kétlakiság a kelet és a nyugat közötti különbségek révén: „Most hogyan éled meg a kettősséget?” – vetődött fel a kérdés. Ennek kapcsán Láng Orsolya az esemény helyszínével való kapcsolatáról vallott: „Kolozsvár olyan hely számomra, amely az életemnek egy korszaka”. Az időre is érvényes a honvágy, többek között már csak azért is, mert a helyszínek átitatottak emberi kapcsolatokkal. Arra az örökös kérdésre, hogy mennyire hatásos a honvágy enyhítése visszatérés révén természetesen nem kaptunk választ.

Helyek, kétlakiság, táguló világ – mindezekkel együtt jár a veszteség is. Az Oda-visszában megjelenített Tallinn-élmény is megosztásra került: az ott eltöltött egy hónap olyan otthonos volt, amilyet „otthon is ritkán tapasztal az ember”. Ennek ellenére  nem érezte Láng opciónak a maradást, mert kerülni szeretné a „torz” nosztalgiát. 

„Nem javítgatsz az írásaidon (...) Ezt hogy lehet csinálni”? – váltott témát Csutak. A válasz ismét kettős, egyszerre egyszerű és összetett: „számomra is egy csoda”. Ennek kapcsán hangzott el a cím gyanánt kiragadott mondat is, és megerősítést nyert az, hogy Láng Orsolya számára az alkotás folyamatában valóban természetes a médiumok váltogatása. Amikor versekről van szó, az erőfeszítés tétje az, hogy „beszélni tudjál arról, amiről szeretnél”. A szerző ennek kapcsán utalt arra, hogy az általános alany a versekben ugyancsak a takarásban való megjelenés eszköze lehet.

A beszélgetés a kötet előzményeivel indult, és a jövőbeli alkotói tervekkel zárult. Láng elárulta, hogy szamizdat újságot gyárt éppen doktori disszertációjához, és hogy érdekli a szerialitás, az animációs szakma láthatatlan munkát folytató kihúzóinak kíván emléket állítani ezzel. Mindezek után a tervezett dokumemtumfilmjével szeretne foglalkozni. 

‍