.svg)
Az április 4-ei Hervay Klub volt a tizenhatodik és egyben az idei leginteraktívabb estje az eseménysorozatnak. András Orsolya és Bertóti Johanna meghívottakat Nánia Hanna és Péter Blanka moderátorok kérdezték szakmáról, hétköznapokról és arról, hogy szoktak-e idegen nyelven álmodni.
Johanna szakmáját tekintve dramaturg. A fordítás és a színházi munka mellett azonban gyerekverseket ír, verseket zenésít meg, dalokat ír és koncertezik. A következő koncertje, az ÉN nevű duójával április 11-én, a magyar költészet napja alkalmából a ZIZ-ben lesz, ahová sok szeretettel várnak minden érdeklődőt. Leginkább románról magyarra fordít, néha ellenkező irányba is, amikor könnyebb szövegekről van szó. Ezenkívül pár alkalommal nyersfordítás segítségével fordított már más nyelvekről verseket, dalszövegeket is magyarra, többek között Bob Dylant is. Néha játékból keveri a nyelveket. A román nyelvre egyáltalán nem tekint idegen nyelvként, mivel születése óta az élete része és ezért szerencsésnek, sőt kiváltságosnak érzi magát. Szerinte a fordítás nagyon sokat segít a nyelvek elsajátításában.
Orsi a fordítás mellett „polgári munkahellyel” is rendelkezik, de szokott sportolni, kirándulni és reggelizni is. Szerinte az írás, ahogy minden más művészeti ág, értékesebbé, színesebbé teszi a mindennapokat. Az élete „folyamatos gyűjtögetés”, fordításaiban pedig pont ezért ő maga is visszatükröződik. Orsinál is a román-magyar irány dominált mostanában, de fordított már németből, angolból és spanyolból is. Szerinte manapság az az ember a kivétel, aki csak egy nyelvet tud, csak egy kultúrát ismer. Naponta legalább három nyelvet használ és ezeket előszeretettel variálja, keveri. Az idegennyelvek szerinte mindig is idegenek maradnak, az otthonosság és a tapasztalat az, ami által közelebb lehet kerülni hozzájuk.
Mindketten egyetértettek abban, hogy álmaikban inkább a vizualitás, mint a szövegcentrikusság dominál. Orsi hozzátette, elnézést kérve a kedves jelenlevő bölcsészektől, hogy a vizualitás is egy nyelv.
Ezután rátértek a fordításhoz vezető útra, az első fordításaikról, legkönnyebb és legnehezebb fordításélményeikről kérdezte Blanka a meghívottakat. Johanna első fordításemléke középiskolás korához kötődik, amikoris egy román technológia tankönyv lefordítására vállalkozott, tanárnője ösztönzésére, ami részletekben sikerült is neki. Akkor kezdett fordítóként tekinteni magára, amikor megjelent egy regény, amelyet ő fordított le. Ana Blandiana egyik esszéje okozta neki a legnagyobb kihívást eddig, azonban még mindig gyönyörűnek tekinti a szöveget. A filmfeliratok és előadásszövegek fordítása tűnik számára lekönnyebbnek ezek élőbeszédszerű jellege miatt.
Orsi is kamaszkori emlékhez köti a fordítással való első találkozását. Egy német nyelvű könyvet akart lefordítani, hogy az osztálytársai is elolvashassák azt. Még fordítói álnevet is kitalált magának a projekthez, ám a cím felírása után rájött, túl nagy fába vágta a fejszéjét. Első fordításai megjelenése óta tartja magát hivatalosan is fordítónak és büszke rá: ez az a szakma, amivel igazán tud azonosulni. A legnehezebb projektjeiről azért nem tudott beszámolni, mert azokat abbahagyta. Túl nagy vállalásnak vagy éppen nem elég személyesnek érezte őket. Hozzátette, hogy neki pont a filmfeliratok fordítása okozott fejtörést sokszor, egy román rapszöveggel egyszer igencsak meggyűlt a baja.
Az oldott hangulatú beszélgetés közben, egy-egy válaszadás után a meghívottak fordításaikból olvastak fel és Johanna saját szövegei is elhangzottak. Megismerkedhettünk Orsi Ulrike Draesner, Kae Piller, Nicoleta Esinencu, Mihaela Michailov, illetve Herta Müller kollázsverse fordításaival. Johanna pedig Ana Blandiana-, Gabriel Liiceanu-, Eugène Ionesco-fordításokat illetve Réteges öltözködés, Útravaló és Esti olvasás című saját verseit olvasta fel. Ezeken kívül pedig készült egy meglepetésverssel is, amelyet egy nyersfordítás segítségével fordított le kazak nyelvről.
Szó esett arról is, hogy mi alapján választják ki a szerzők a lefordítandó műveket. Orsi szerint nem ő választja a szövegeket, hanem a szövegek őt. Mostanság például a feminista irodalom iránt érdeklődik, ezért fordításai is eköré centralizálódnak. A fordítás folyamata önértelmezési alkalom is számára, ezáltal alkalma van elmerülni adott szövegekben. Olyat sosem fordít, ami ellenkezik az elveivel.
Johanna is hasonlóan gondolkodik a kérdésről. A felkérésekor is először mindig átnézi a szöveget, mielőtt elvállalná azt. Kapcsolódási pontokat keres a szövegekben, ami személyesebbé teszi a munkafolyamatot. Legtöbb fordítása pályázatokra, ösztöndíjakra született. Szerinte a fordító új életet ad egy műnek.
Szó esett még a fordító és szerző közötti különbségekről, a fordítói felelősségvállalásról és a Micimackóról is. Az est végén majdnem az összes résztvevő hozzászólt a beszélgetéshez, pozitív visszajelzések, kérdések és tanácskérés formájában.
