Micsoda egy év ez is, mint a Titanic

Székely Ian: Cím nélkül

Szo kerel o kiri daj? (Anyád hogy van?)Jól, amióta főszerk. vagyok, végre nagyobb a fizetésem, mint az ő nyugdíja. (én)

Nem tudom, félek-e a haláltól. Azt sem tudom, félek-e attól, hogy elkapom a vírust és meghalok, de legalább is kórházba visznek, lecsuknak, elkülönítenek. Nem tudom, félek-e attól, hogy mi lesz nélkülem, és hogy mi lesz velem. Némileg kíváncsi vagyok, hogy mi lesz? Kiállom-e a próbát? Tartok tőle, hogy nem állom ki, gyáván és méltatlanul összeroppanok, amikor még nem is kell. Nem tudom, hogy mi lesz a hősi halállal és a donkanyarral. Mai számítás szerint fiatal vagyok, de ha megnézzük, hány éves volt Toldi Miklós, amikor a saját sírját ásta… Mit kell ezen nézni? Aki százévesnél fiatalabb, annak a berlini polgármester már nem gratulál külön – állítólag. Mi nem élünk azért olyan jól, mint ők, a németek. Nálunk a kilencven év egy szép kor. A nyolcvan, hm, hm… Én ötvenhárom vagyok. Állítólag ennyi évesen túl kellene élni a vírust. De haltak bele fiatalabbak is. Azok a vírustagadók, akiket ismerek, félnek. Az oltást ellenzők is félnek. A legtöbb ismerősöm, aki tavaly ilyenkor a vírust tagadta, most az oltást ellenzi. Volt olyan osztálytársam az általános iskolában, aki a TBC-oltás elől kiugrott az ablakon… Csak az nem fél a haláltól, akinek nincs fantáziája, mondja Pascal. És hány rosszabb dolog van a halálnál?
A halálnál rosszabb, hogy valaki elhitette a népekkel, miszerint nem is fog kelleni sose meghalni, ma már nem igazán olvassuk a szakirodalmat, amelyik ezt ígérte, nem is vagyunk büszkék arra, hogy valamikor elhittük, a vágy különben ősrégi. Ma már a divatos szakirodalom arról szól, hogy ha az adó és az egészségbiztosítás ki van fizetve, akkor a kormány legyen szíves, csináljon valamit, ezért volt a szavazás is. Ha az ember az adminisztrációt rendben tartja, akkor olyan nagy baja nem eshet. Csak ennek a kurva vírusnak erről nem szóltak. A kurva egy rasszista szó, mellesleg. Más kalamitások esetében sem szoktak előre szólni. Hogy venné figyelembe a társadalombiztosítási járulékot meg az áfát. Ha például a 2. világháborúban minden magyar katonának balesetbiztosítása lett volna, akkor elég hamar kiderül, hogy a tevékenység financiálisan nem éri meg, és hát a német meg a szovjet katona… Bele se vágtunk volna, már csak a könyvelés miatt se. Valaki még azóta is fizetne. Valaki azóta is fizet. Most éppen az a helyzet van, amikor nálunk majdnem mindenkinek van társadalombiztosítása, de az egész semmire sem elég. Aki beteg, az magára vessen. Mint egy rossz gengszterfilm, hiába vetkőztünk neki a fúrásnak, a kassza üres. Ettől – biza – nagy félelmek támadnak, és csalódások.
De nem élhetünk a félelmeinknek. Ha félünk is, ezt meg azt tenni kell. Csinálni. Cselekedni. Tevékenyülni. Nade mit és hogyan? Mert a járványtani intézkedések olyanok, mint a szőnyegbombázás: nem érdekli őket a szenvedő lakosság. Elöl a nők és a gyerekek, mint a Titanicon. A járványtani intézkedők háborút viselnek, tudják, hogy a sok szenvedés elnyeri méltó jutalmát, mint a népmesében. Aki sokat szenved, diadalmaskodni fog. Ezért küldünk másokat előre. Diadalmaskodjatok csak, aztán majd jövünk mi is. Amíg a diadal várat magára, tapogatózva haladunk. Szétnéz az ember a sarkon, hogy van-e rendőr, kell-e maszk? Ha nincs rendőr, nem kell. Ha maszk nélküli embert lát somfordálni, szóljon-e a hatóságnak? Elvégre a közt védené, vagy nem? A feljelentés kötelezettségének elmulasztása – volt ilyen. Ezzel most hogy áll a jogállam? Hol tart? Egész családok fertőződtek meg és pusztultak ki. Mert a család szent. Kint az utcán egyedül maszkban. Bent a házban együtt maszkátlan. Templom. Iskola. Sajnálom a járványtani szakembereket, ők olyanok, mint a pilóták, akik a szőnyegbombázást hajtják végre. Őket is lelövik néha, mint a lovakat. Jót akarnak csupán. A nők és a gyerekek elöl, mint a Titanicon.
Viszont aki a filmet végignézte, és még (történetesen) a dokumentumfilmet is, pontosan tudja, hogy nem a nők és a gyerekek élték túl a heccet, bár az ő érdekükben történik a cselekvés legjava, legalább is azt mondják hangosan, ordítják, üvöltik. Aztán lesz, ami lesz. Aki a lökdösődésben elég erős, az kijut, akit a fedélközi rácsok fognak, az nem jut ki, ha nő, ha gyerek, ha férfi. Valaki a rácsokat bezárva hagyta… Róla nem tudunk semmit. Megvan a személyzeti listán a neve, nem kapott parancsot, hogy nyissa ki azt az ajtót. A filmben ez egy dráma, az emberek ordítanak és rángatják a bezárt rácsot. A valóság ennél egyszerűbb és szürkébb, akinek csak a fedélközben jutott hely, az tudja. Tegye mindenki a szívére a kezét, aki egyszer sem szegte meg a járványtani előírásokat! Tegye mindenki a szívére a kezét, aki nyomán nem marad(hat)nának özvegyek és árvák a jeges tengerben! Tegye mindenki a szívére a kezét, akinek van szíve és keze! Mindeközben süllyed. A nők és a gyerekek elöl! A zenekar ragtime-ot játszik. A konstruktőrt utoljára a szalonban látták, és szivarozott, akkor ez meg volt engedve még.
Ilyen tragikomikus díszletek között élünk. Minden szószóló hazudik, és ezt minden szószóló tudja, azt is, hogy én tudom. Nem szándék kérdése, hanem a rendszer sajátja. Elég sokan nem tudják ahhoz, hogy miközben a Titanic süllyed, egyesek megszedjék a zsebeiket. Ez sem szándék, hanem struktúra. Például úgy fogunk sorban állni oltási papírért, mint régebben a nagykövetségek előtt vízumért. Elöl a rászorulók – azt mondják. A vírus vírus. A betegség betegség. A halál halál. Redundancia. Annyi lesz a hamis oltási papír, hogy sokkal nagyobb üzleti tételt fog képezni, mint a hiteles. Rengeteg a rászoruló, és rengeteg nem-rászoruló fog sietni, elsőbbségi beszállás. A kapitalizmus működésének szempontjából mindegy. Pénzviteli szempontból a hamis és az igazi oltási papír között annyi lesz a különbség, hogy a hamis papírt drágábban adják, mert kevesebbe kerül, és hamarabb készül el, soron kívül. Fontos az üzleti forgalom, teljesen mindegy, mire, de költsétek a pénzt, forogjon és mennél gyorsabban…
Közben azt is gondolhatom, hogy mindez nem igaz, nem így lesz, és azért sem fog senki az orromra koppintani, ha most kifecsegtem valami nagy, sötét titkot. Különben nincsenek titkok, minden szarság teljesen nyilvános. Millióan szavazzuk meg, mert általában tetszik, ha nem is mindig annak, aki megszavazta. A szarság egy rasszista kifejezés. A vírus meg a halál ezzel nem törődik, mert az europoid kultúrához képest őszinte. Europoidnak mondom azt a kultúrát, ahol a nők és a gyerekek deklaráltan elöl, a rászorulók, a gyengék, az elesettek mindig elöl, miközben az erősebb kutyának szurkolunk, mert tudjuk, hogy neki van igaza, persze, ha mi vagyunk a gyengébb kutya, akkor nem… Darwint szokás ebben az ügyben hivatkozni, bár őt ma már kevesen olvassák. Ha a fajok eredete és a természetes kiválasztás igaz, akkor baj van. A biológiai érvekkel mindig baj van, mert a legegyszerűbb élőlény is végtelenül bonyolult, beszélni viszont könnyű. A vírus nem Darwin szerint dolgozik. Az ő filozófusa Nietzsche: „(…) az életért folyó harcban a véletlen a gyöngét éppen olyan jól szolgálja, mint az erőset, […] az alattomosság gyakorta az erő előnyére válik, […] a fajok termékenysége különös viszonyban van a rombolás véletleneivel… ” (Az értékek átértékelése. Holnap kiadó. Bp. 1994. 102. o. – kiemelés az eredetiben, kihúzások tőlem). Nietzsche nem szerette Darwint. A vírus egyszerű és primitív, a kultúránk összetett, sebezhető. Jaj nektek, ha a vírusok hatékonysága jelenti a mércét… Pedig arra vágyik ez a világ, hogy olcsó és költséghatékony legyen minden. Az ember egy kis biológiai szennyeződés már csupán, amely nélkül a mesterséges intelligencia nem tud működni. Nem értik a szakemberek, hogy miért. Ma ez a filozófia legnagyobb kérdése: mire kell még az ember?
A Sátánról már egy ideje nem beszél senki. Vajon ő most éppen mit csinál?