.svg)
A Helikon-estek márciusi vendége, a kolozsvári Helikon kiemelt szerzője Pál Sándor Attila Horváth Péter díjas költő, író és szerkesztő. Négy verseskötete jelent meg: Pontozó (2013), Düvő (2017), Balladáskönyv (2019), illetve a Daloskönyv (2023), utóbbi három a budapesti Magvető kiadónál, illetve egy novelláskötete Rokonok (2021) címmel. Pál Sándor Attila jelenleg a Forrás folyóirat szerkesztője. A szerzővel Mărcuțiu-Rácz Dóra és Nagy Zalán beszélgetett.
Az első kérdésre válaszolva (Mi szél hozott erre?) a szerző kolozsvári és erdélyi tapasztalatairól a néptáncon, népművészeten keresztül számol be: táncházak, táncantropológiai kutatás, illetve a szülőfalujában, Szankon kialakult Kányádi Sándor-kultusz révén teremtett kapcsolatot a térséggel. A népművészet és folklór beépítése a kortárs irodalomba, a népiesség és hagyományok felfrissítése és éltetése első kötetében exotikumként hatott, egyfajta idegenségérzet is társult a témához a kívülállók szemszögéből. A néptánc nem az egyetlen „szubkulturális” elem, amely Pál Sándor Attila alkotásaiban megjelenik, emeli ki Nagy Zalán, hiszen a versekben teret kapnak modern szubkulturális vagy éppen popkulturális elemek is: szuperhősök, hip-hop, rap, sci-fi. Ezen témák beépítése által új dimenziókat kap, életszerűvé válik a szerző által létrehozott irodalmi környezet.
A konceptuális kötetek után a szerző újabb megoldásokkal szeretett volna előállni, megfáradtnak érezte az eddig lefutott köröket, ezáltal legfrissebb kötete, a Daloskönyv sokkal eklektikusabb, szabadabb vonalat képvisel. A kötetek kapcsán nem tiltakozik a szerző az alanyi alapozottság ellen, a személyes témákat olyan formában igyekszik mégis közölni, hogy az bármilyen olvasó számára átérezhető, átélhető legyen. A továbbiakban az imposztor-szindróma és a lemaradottság-érzés vonalán halad a beszélgetés: a falu, illetve kisváros világából a nagyvárosba kerülő fiatal helyzete egyfajta outsider-érzettel társul, innen származik az integrálódás „kényszere”, illetve a megfelelési kényszer az irodalmi szcénán belül, mely végigkíséri az író életét. Mărcuțiu-Rácz Dóra megerősíti a lemaradottság-érzet hatását a személyes szokásokra: minden irodalomban érdekelt személynek inkább növekszik, mint csökken a „kötelezően” elolvasandó könyvek listája, illetve egyfajta szorongással tölti el a fiatalabb generációt a megismerésre váró irodalmi- és kulturális hagyaték monumentalitása, az elsajátítandó tudás mennyisége. A hitelesség érdekében, a szerző sajátos tudásának domesztikálását kísérli meg a képregényes, szuperhősös témák költészetbe való beemelésével, a divatos és egyéni közötti egyensúly megteremtésére törekedve.
A Daloskönyv két mottóját emeli ki Dóra, az egyik Kovács András Ferenctől (Jack Cole) származik, míg a másik Eminemtől (Slim Shady), ezek kapcsán kérdez rá az alteregókra. Pál Sándor Attila kedvelője és tisztelője a szerepeket játszó művészetnek, ő maga viszont nem alkalmazza ezt a technikát saját alkotásaiban. Továbbá a generációk kérdése, illetve a generációs különbségek problematikája kerül előtérbe a beszélgetés során Nagy Zalán kezdeményezésével. A szerző szerint a generációs különbségek a mindennapokban legjobban a technikai eszközök használatában látszanak: míg régebben VHS kazettákon voltak elérhetőek a filmek, a tömegközlekedési eszközökön az emberek Walkman-ról hallgatták a zenét, ma már a technikai fejlődésnek köszönhetően ezeket felváltották az okostelefonok. Néha az is megtörténik, hogy kultúrsokként hatnak a szerzőre a rádióban megszólaló kortárs zenék, olykor nincs rálátása Z generációs jelenségekre a generációs távolság miatt. Pál Sándor Attila fiatal kortársai munkájából kiindulva reményteljes jövőt jósol az irodalomnak.
A beszélgetést megszakítva elhangzanak a Név, illetve Vezényszavak című versek. Az est végén a szerző beszámol „bakancslistás” tervéről: készülőben van egy regénye, Bohumil Hrabal stílusából inspirálódva tervezi megírni egy 30-as éveiben levő antropológus visszatérését szülőfalujába, aki a jelent és a múltat egyszerre megélve igyekszik leírni falujának történetét.
